— Amikor ez a kép készült, én még nem voltam, mert édesapám, Ágoston Mihály legénykorában állt be kubikosnak, ezen a fotón a Tisza-partot kövezik ki a többi építőmunkással — mutogatja a magyarkanizsai Aranyos Ágoston Klára. — Apám 1934-ben született, huszonkét-huszonhárom éves lehetett a képen. Öt-hat évig dolgozott kubikosként, tizennyolc évesen kezdte, majd amikor megnősült, abbahagyta, és gyári munkát vállalt. Mesélte, hogy amikor távolabbra mentek, Becsére vagy még tovább, állatok híján nekik kellett vinniük a talicskát, és hogy könnyebb legyen, volt egy általvetőjük, egy bőrből készült hám vagy szíj, azt hozzákötözték a talicska két szarvához, hátukra vették, és ez megkönnyítette a munkát. A hámot nagyon sokáig ereklyeként őriztük fenn a padláson. Apukám mesélte, hogy azoknak, akiknek volt lovuk, könnyebb volt, mert a kétkerekű kordét húzta helyettük. Munkásszállásokon laktak, nagyon megerőltető munka volt, pirkadatkor keltek,és napnyugtáig dolgoztak. Sokat mesélt erről az időszakról, és mindig mondogatta: fiatalok voltunk, és bírtuk! A munka, melyet megcsináltak, tartós volt, erre büszkék voltak. Ételt főleg otthonról vittek, szalonnát, zsírt, meg kubikostarhonyát főztek magunknak: jó sok zsírral, hagymával, sok tarhonyával, jó sűrűre.

Ágoston Mihály, Aranyos Ágoston Klára édesapja kubikosként

A kubikosok 20-25 fős brigádban, akkori szóhasználat szerint bandákban dolgoztak. Vezetőt — bandagazdát, gödörgazdát — jelöltek ki, akinél kritérium volt a jó számolás és tárgyalóképesség. Természetesen a munkától sem különült el, fizikai erejével, munkabírásával, vezetői képességével is ki kellett tűnnie társai közül. Teljesítményre dolgoztak, a munkát és a keresetet is arányosan, egyenlően osztották el, aki lemaradt a munkával, éjjel hozta be a lemaradást. Naponta körülbelül 8-10 köbmétert ástak ki. Kéthetente kapták a fizetésüket, amiből szépen megéltek. Napszámba nem jártak. Az otthoni mezőgazdasági munkák a családra maradtak. A kubikra járás alsó életkora tizenöt évnél kezdődött. Az apa maga mellé vette a fiát, s az első szezont együtt kubikolták, a következő év tavaszán már a legény — tizenhat évesen — egymaga kereste meg a bérét, és vált önálló keresővé — írja dr. Szőke Anna az Ez a falu más — Fejezetek Kishegyes társadalomnéprajzához című kötetében.

Puskás Károly munka közben

— A néptánc, a népzene nagyon vonzó a fiatalok körében, a kultúránk fontos része — fogalmazott Puskás Károly. — Ellenben van a magyarság életében egy majdnem kétszáz éves korszak, melyről a fiataloknak nagyon kevés ismeretük van, az pedig ez a három hivatás: a kubikosság, a vályogvetés és a falverés. Ez a három munka adott megélhetési lehetőséget nagyon sok családnak, a kisebb falvakbanugyanis, ahol az egy személyre eső földek nagysága kevés volt, ott az emberek ki voltak téve annak, hogy vagy elmennek napszámba, vagy keresnek maguknak más megélhetést, az pedig nem volt más, mint a kubikosság. A kubikosok a Tisza árvízvédelmi gátjainak munkálatait és a rengeteg vasúthálózati töltés kiépítését végezték. Nagyon sok ezer szegény család ebből élt meg.

Művészeti kitekintésként Andruskó Károly Kubikosélet —baráberélet című metszeteiből is láthatott válogatást a közönség, hiszen a vajdasági festőművész, grafikus, nyomdászvégigkísérte a temerini kubikosokat.

— A vályogvetés a falvak szélén történt. Ott készítették el és szárították, majd úgynevezett mezei kemencékben égették ki a vályogtéglákat. Emlékszem, gyermekkoromban még én is láttam ilyet Temerinben — mesélte Puskás Károly.

A Magyarnéprajzi lexikon így ír erről: Vályogkészítéshez legjobb a szikes agyag. Az ásóval kiásott agyagot összevágják, majd vízzel jól lelocsolják. Az így nyert sarat behintik pelyvával, esetleg törekkel vagy tört szalmával, majd bekapálják. A bekapált sarat rövid ideig állni hagyják, utána megtapossák. A jól összedolgozott sarat aztán az előre megvizezett, pelyvával behintett vályogvetőbe gyömöszölik. A tetejét megvizezett kézzel lesimítják. Aztán a vetőt a vetőhelyre húzzák vagy viszik, ott felemelve megfordítják, és egy gyors, erőteljes mozdulattal a sorba vágják. Előbb a földön hagyják kiszikkadni, majd egy heti szikkadás után felállítják, vagy oldalukra borígatják, és úgy hagyják újabb egy hétig szikkadni.

Kubikosok 1956-ban

A falverőkről pedig a következőket olvashatjuk ugyanitt: A vertfalat (tömésfal) az Alföld több tájegységén specialista irányításával dolgozó falverő bandák készítették. Bácskában 8-10 tagú bandák szerveződtek. Igen összehangoltan dolgoztak és az egyes munkafázisokban cserélték egymást, hogy a nehéz, testi erőt igénybe vevő és a könnyebb munkákból egyenlően vegyék ki a részüket.Ahol terményben fizették őket, egy öl (1,89 m) hosszúságú falat egy mázsa búzáért vertek. Ezenfelül rendszerint kialkudtak naponta egy liter pálinkát és a falverés egész időtartamára fejenként 1 kg szalonnát. Átlagos méretű, 10 öles parasztház falát 10-12 nap alatt verték fel.

A Régi korok képei című kiállítást február 19-éig tekinthetik meg. A tárlat anyagát összegyűjtő,Temerinben született, Magyarkanizsán élő nyugalmazott építészmérnök, hosszú évtizedek óta fotózó Puskás Károly gyerekként mindhárom bemutatott hivatást jól megfigyelhette. Több mint három évtizedet töltött szakmájában tervezőként, kivitelezőként, sokáig a cserépgyárműszaki igazgatója volt, majd a (szak)politikába is belekóstolt. A mostani kiállítás a tizenhatodik, mely a nevéhez fűződik itthon és külföldön, félmilliós képállománnyal büszkélkedhet. Ehhez a tárlathoz több éven át gyűjtötte a fotókat Vajdaság-szerte és Magyarországon.

A vándorkiállítás Magyarkanizsáról indult, Mórahalmon és Szegeden is bemutatták, néhány fotó a palicsi Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitóján is helyet kapott, majd a vajdasági helytörténészek évi közgyűlésén lehetett őket megtekinteni. A koronavírus-járvány miatt az anyag hazakerült Temerinbe, arra várva, hogy előbb-utóbb folytathassa útját.Puskás Károlymeghatódva mesélte,hogytöbben is megkönnyeztek egy-egy fotót, amikor felismerték rajta nagyszüleiket, rokonaikat. Azt is megtudtuk tőle, hogy már készül a következő kiállítására, mely a Közéleti arcképcsarnok címet kapta.

Kubikosélet

— Ez volt az első tárlat az idén a faluban, ezzel kezdte meg ez évi tevékenységét a művelődési ház — nyilatkozta Sós Nóra, a Művelődési Ház programkoordinátora. — Folytatjuk azt a lendületet, amelyet a tavalyi év végén sikerült elkezdeni. Gondolok itt azokra a pályázatokra, amelyeket meghirdettünk fiataloknak és idősebbeknek, ezt szeretnénk továbbvinni, valamint a 250 éves Horgos megünneplésén is folyamatosan dolgozunk, hónaprólhónapra színes eseményekkel készülünk.Elsősorban azokat a helyszíneket szeretnénk majd felkeresni, amelyek Horgost ékesítik, régiépületeket, helyeket kívánunk feltárni, és odavinni egy-egy helyszíni eseményt. A Művelődési Házban folyamatosan lehet kiállításokra számítani. Február végén pedig állandó tárlatot szeretnénk nyitni a horgosi művészek alkotásaiból. A Bartók Béla MME eseményeinek is otthont adunk, valamint könyvbemutatók, könyvvásárok lesznek a József Attila Könyvtárral együttműködve.

A kiállítás létrejöttét a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény, a Magyar Nemzeti Tanács és Magyarkanizsa Önkormányzata támogatta.

A fotókat Magyarkanizsáról Aranyos Klára, Bata Annamária, Bicskei Rudolf, Bicskei Zoltán, Bús Csaba, Fodor Éva, Forró Lajos, dr. Katona Szabó Lívia, Körmöczi József, Lackó Mihály, Losonc Zsoldos Edit, Lőrinc Erzsébet, Nagy Károly, Orosz György, Surányi Ibolya, Újvári Mária; MartonosrólJurgács Albert, Tandari Erzsébet; Törökbecséről Korenchy László; Kishegyesről Sárközi Ottília, dr. Szőke Anna; Temerinből Varga Zoltán; Kispiacról Kovács Mária; Oromról Pósa Mária és Buza Zoltán bocsátotta a kiállítás rendelkezésére, illetve Fejős István, a szegedi Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat, Temerin Helyi Közössége, a horgosi Tisza Menti Vízművek, az újvidéki Vajdaság Vizei Közvállalat, valamint a zentai Városi Múzeum.