home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A közösség igazi ereje
Tóth Tibor
2021.08.13.
LXXVI. évf. 32. szám
A közösség igazi ereje

Tornyoson kétnapos eseménysorozattal ünnepelték meg az újkenyeret. A 30. alkalommal megtartott kenyérszentelésre színes programokkal készültek a szervezők, melyek közül kicsik és nagyok, helyiek és vendégeik kedvükre válogathattak.

A szombati nap a helyi általános iskolában gyermekek számára megrendezett sakktornával indult, melyen tizenhatan ültek asztalhoz. A színvonalas partikat hozó versenyen, nagy csata után, felsőhegyi győzelem született. A helyi közösség melletti téren harminc csapat részvételével főzőverseny kezdődött, melyhez a 3 kilogramm disznóhúsról, a tűzifáról, a padokról és az asztalokról Tornyos Helyi Közössége gondoskodott a résztvevők számára. Ebéd után jólesik a pálinka és a sütemény, így a tizenkét beérkezett minta közül megválasztották a település legjobb pálinkáját, majd a legjobb rétest is, mely felhívásra szintén tizenkét finomságot jelöltek az ügyes kezű háziasszonyok. A könyvtárban két tornyosi és egy csantavéri kiállító (gölöncséres, amatőr festő és papírból különféle figurákat készítő) mutatkozott be, akinek alkotásai nagy sikert arattak a közönség körében. A gyermekek sem unatkozhattak Tornyoson, hiszen futóversenyen, kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, aszfaltrajzolásban bontakoztathatták ki alkotókészségüket, óriásbuborékot fújhattak, majd következett a hab a tortán: az adai Jancsi Bohóc Bábszínház Vitéz László című bábelőadása, mely nagyszámú érdeklődőt vonzott a nyári színpad elé. Ám az igazi izgalmak estére maradtak, hiszen a támogatók, üzletek és vállalkozók jóvoltából mintegy negyven nyereményt sorsoltak ki a tombolán. A fődíj egy Vivax televízió volt, emellett sok értékes nyeremény (elektromos fűnyíró, akkumulátoros fúró, vásárlási utalványok) is gazdára talált. Az izgalmak levezetéseként az érdeklődők csillagokat és bolygókat leshettek távcsővel, majd a szombati nap szabadtéri retró diszkóval zárult.


A megszentelt kenyeret Ilyés Botond, Gelence polgármestere (balról) szegte meg (Figura Imre felvétele)


A művelődési műsor közönsége

A vasárnap kenyérszentelő szentmisével indult, melyet Baráth Gábor helybeli plébános celebrált.

— Székelyföldi testvértelepülésünkről, Gelencéről 5 kg-os, burgonyából készült kenyeret hoztak, melyet Baráth Gábor plébános szentelt meg, majd Ilyés Botond, Gelence polgármestere szegte meg. A szentmise után ünnepi díszülés kezdődött, melyen aláírtuk a testvértelepülési szerződést Tornyos és Gelence között. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a két falu közti kapcsolatokat ilyen magas szintre emeltük, ahogyan arra is, hogy a többi testvértelepülésünk, Gerendás, Nagypáli és Dunaszentgyörgy polgármestere is megtisztelt bennünket jelenlétével, fontosnak tartva, hogy velünk ünnepeljen. A kenyérszentelésen és a díszülésen többek között jelen volt Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere is, szombaton pedig a városi tanács több tagját és Burány Hajnalka VMSZ-es tartományi képviselőt is köreinkben köszönthettük. Dunaszentgyörgy Önkormányzatával közösen a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél negyedik alkalommal pályáztunk a testvértelepülési rendezvények megtartására. Ezúttal is sikerrel jártunk, amit az említett alap mellett Dunaszentgyörgy Önkormányzatának is köszönünk. Igyekeztünk minél színesebb műsort összeállítani polgáraink számára. Rendezvényeinken tegnap 800-1000 ember vett részt, és a nagy meleg ellenére ma is szép számban látogattak ki a nyári színpad előtti térre. Szeretnénk minél összetartóbb közösséget formálni, és azon dolgozunk, hogy mindannyian egy irányba haladjunk — nyilatkozta lapunknak Kis Bicskei Árpád, Tornyos Helyi Közössége Tanácsának elnöke.


Kis Bicskei Árpád

A vasárnap délután fogatos felvonulással és kocsikázással indult, majd a Zentai Fúvószenekar térzenéjét és a szintén zentai Flamenco Táncklub mazsorettjeinek pergős fellépését élvezhette a közönség. Az ünnepi műsor elején Kis Bicskei Árpád tanácselnök a köszöntőjében elmondta, hogy a helyiek már harminc éve sajátjuknak érzik ezt az ünnepet, hiszen minden esztendőben lelkesen készülnek arra, hogy a vendégek, a hazalátogatók és a testvértelepülésekről érkezők is nagyon jól érezzék magukat a településen.

— A kenyérszentelő ünnepség három évtizedes hagyományra tekint vissza, melyet gyermekeinknek, unokáinknak adunk tovább, ahogyan tették ezt szüleink, nagyszüleink is. Az összefogásban van az erő, a növekedés, a biztonság. Csak akkor számíthatunk sikerre, ha segítjük, támogatjuk egymást. Az egész év folyamán Tornyos életében ez az a két nap, amikor érezhető a közösség igazi ereje. Ez egy vendégszerető, hangulatos falu, ahol az idelátogató értékeket talál — mondta köszöntőjében Kis Bicskei.


Mazsorettbemutató

A művelődési műsorban fellépett a tornyosi női kar, az Ady Endre Művelődési Egyesület asszonykórusa és tamburazenekara, a helyi általános iskola tanulói, akik szavalatokkal, irodalmi összeállítással, népdalcsokorral és táncösszeállítással léptek közönség elé, valamint Kovács Kristóf, aki két ismert dalt énekelt a közönségnek. A tartalmas nap Bakos Árpád trió koncertjével folytatódott, majd a kenyérszentelő ünnepség késő éjszakába nyúló utcabállal zárult.


Az általános iskola tanulóinak táncösszeállítása


Az újbúza

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..