home 2024. május 07., Gizella napja
Online előfizetés
A közös ima ereje
UTCAI Róbert
2013.06.12.
LXVIII. évf. 24. szám

Páduai Szent Antal, a csantavéri templom védőszentje egy rendkívüli egyéniség volt, akinek a közbenjárására már a földi élete alatt is számos ima meghallgatásra talált, és akinek a közbenjáró segítsége halála után is, egészen napjainkig, érezhető.

Még el sem temették, csak felravatalozták a templomban, máris sok beteget vittek oda, és Szent Antal közbenjárására azonnal meggyógyultak. Mihelyt valamelyikük megérintette az elhunyt testét, rögtön örvendhetett a gyógyulásnak. A súlyos betegek viszont, akik a tömeg miatt nem tudtak a felravatalozott testhez odajutni, amikor kivitték őket a templomból, a téren mindenki előtt meggyógyultak. A vakok szemei megnyíltak, a süketek ismét hallottak, a sánták jártak, a némák megszólaltak, és hangosan áldották az Istent. S többek közt itt a téren számos kérésük teljesült a híveknek, hőn esdekelt könyörgések találtak a Jóisten előtt meghallgatásra — Szent Antal közbenjárására. A számtalan eset között jegyzik föl azt a csodát, amikor egy asszonyt gyógyított meg, az asszony által pedig az urát is.

Volt egy asszony, aki nagyon ragaszkodott a ferencesekhez. A férje gyanakvó és féltékeny volt. Egy alkalommal, amikor az asszony hosszabb ideig időzött a ferenceseknél, segítve nekik valami munkában, késő éjjel ért haza. Férje mérgesen fogadta: „Még csak most érsz haza a szerelmeseidtől?” Az asszony ezt válaszolta: „Az tény és való, hogy a barátoktól jövök, akiket nagyon szeretek Krisztusban. Azért érkeztem ilyen későn, mert róluk gondoskodtam”. A haragtól felindultan férje megragadta a fejét, és ide-oda rángatva mind kitépte a haját. Később az asszony összeszedte minden hajszálát, a párnájára tette, és ráhajtotta fejét. Virradatkor egy szolgát küldött Szent Antalért azzal a megbízással, hogy ha lehet, rögtön jöjjön el hozzá, mert nem érzi jól magát. Azt gondolva, hogy az asszony gyónni akar, a szent mindjárt el is ment hozzá. Ezzel fogadta: ,,Antal testvér, nézze, mit kellett elviselnem (elszenvednem) a rendtársai miatt!” Elmondott neki mindent, ami történt vele, és hozzátette: ,,Biztos vagyok benne, hogy ha fohászkodik értem Istenhez, visszaadja a hajam”. Antal a rendházba visszatérve összehívta a barátokat, elmondta nekik, mi történt az asszonnyal, és közvetítette nekik az asszony kérését, majd hozzátette: ,,Imádkozzunk, testvérek, és hiszem, hogy az Úr megjutalmazza az ő hitét”. És amíg a szent a közösséggel imádkozott, az asszony visszakapta a haját. Amikor a férje hazaért, megmutatta neki a fejét, és elmondta a történteket. A férj döbbenten hallgatta, majd — Isten kegyelméből — teljesen kigyógyult a gyanakvásból és a féltékenykedésből, és attól a naptól kezdve ő is a barátok segítője lett.
Láthatjuk, hogy ez a csoda is (mint megannyi másik) eszközként szolgált, miáltal Isten egy célt ért el. A csoda önmagában nem sokat érne, ha nem követné hit és bizalom abban, aki mindezt véghezvitte. A testi gyógyuláson kívül fontos a férj lelki gyógyulása, a megtérése is.

A hit évében még egy fontos üzenete van számunkra ennek a csodának: amikor Szent Antal hazamegy az asszonytól, a barátok egész közösségétől azt kéri, hogy együtt imádkozzanak a gyógyulás kegyelméért. Mondhatjuk, hogy az Isten segítő szeretete az egész közösség közbenjárására nyilvánult meg, és nemcsak az ő személyes kérésére. Ilyen értelemben nem helyes azok hozzáállása, akik úgy vélik, hogy nem szükséges a közösségbe jönni, nem fontos templomba járni, ők Istennel mindent lerendeznek a szobájukban vagy a kertben — egyedül imádkozva. Jézus azt mondja: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)

Jézus bennünket is szüntelenül hív, hogy imádkozzunk, közösen kérjük az ő kegyelmét a szükséget szenvedőkért. Tegyük ezt meg most, Szent Antal ünnepén is, meg máskor is!

UTCAI Róbert csantavéri plébános

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..