home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
A komáromi Vasember
Tóth Tibor
2019.01.14.
LXXIV. évf. 2. szám
A komáromi Vasember

A komáromi Szőnyi Ferenc triatlonista, ultrafutó, Ironman, összetettultratriatlon-világbajnok.

Az IUTA (International Ultra Triathlon Association) által szervezett 2009. évi Monterrey-beli (Mexikó) Deca Iron Triathlon első helyezettje és egyúttal új világcsúcsának felállítója (114 óra 59 perc). A verseny során a klasszikus Ironman-táv tízszeresét kellett teljesíteni: egymás után tíz Ironman-távot tíz nap alatt, azaz a résztvevők összesen 38 km-t úsztak, 1800 km-t kerékpároztak és 422 km-t futottak. Nevéhez fűződik egy kerékpáros rekord is: 2000-ben megdöntötte a 24 órás és az 1000 km-es kerékpározás csúcsát is, 24 óra alatt 721 km-t tekert, az 1000 km-t pedig 34 óra alatt teljesítette. Kétszer csinálta végig az egyik leghosszabb, legnehezebb szárazföldi versenyt, a Spartathlont (245,3 km) és az egyik leghosszabb kerékpáros versenyt is, a Race Across Americát (4800 km). 2018 novemberében 222 óra 10 perces idővel megnyerte a New Orleansban megtartott 10x-es Ironmant. 2018-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje elismerést.

* Negyvenhárom évesen kezdett el sportolni. Hogyan született meg az ötlet, hogy elmélyültebben foglalkozzon valamilyen sporttal?

— Ebben semmi tudatosság sem volt, egyfajta életmódváltásra gondoltam — kezdte a beszélgetést az ötvennégy éves vasember. — Ebben a korban már lassul és pocakosodik az ember, tehát bizonyos jelek az évek múlására utalnak. Főként egészségmegőrző szempontból kezdtem el mozogni, eleinte heti egy-két alkalommal, majd mindez néhány hónap után intenzív testmozgássá vált. Észrevettem, hogy mennyivel jobb a közérzetem, ha sportolok, öt-hat kilogramm „elvesztése” is jelentős komfortérzet-javulást eredményez. Versenyezni teljesen véletlenül kezdtem el. Nem szerettem volna hosszabb futóversenyeken indulni, mivel nem éreztem, hogy képes lennék teljesíteni őket. Vonzott azonban a lehetőség, hogy futhatok, és 12 órán belül annyit teljesítek, amennyi nekem tetszik. Áprilisban kezdtem kocogni, és augusztusban a 12 órás futóversenyen 124,8 km-t teljesítettem. Még most sem értem, hogyan, de akkor valami elkezdődött.

* Melyek a pályafutása jelentősebb mérföldkövei?

— Több ilyen volt. A legelső az említett 12 órás futóverseny, ahol ráébredtem arra, hogy képes vagyok hosszabb távokat lefutni. A következő hasonló felismerésre egy évet kellett várnom, amikor dupla távú Ironman-triatlont rendeztek Magyarországon. A klasszikus hosszútávú triatlon kétszeresét kellett teljesíteni, mely 7,6 km úszásból, 360 km kerékpározásból és 84 km futásból áll. Ez a verseny még több energiát adott a már mozgásban levő lendkerékre, és azzal az újdonsággal szembesültem, hogy hosszabb távokon is megállom a helyem. Az ultratriatlon egy új szerelem lett az életemben. A következő mérföldkő a himalájai futás, melyet első alkalommal három évvel ezelőtt teljesítettem, majd tavalyelőtt és tavaly a 480 km-es Hell Race futamon is sikeresen célba értem.

* Hogyan lehet célba érni a Himaláján megrendezett futáson? Az átlagembernek még a levegővétel is gondot okoz azon a magasságon.

— A futamot futóversenyként írják ki, de ez nem a futásról szól, hanem bizonyos távnak, jelen esetben a 480 kilométernek a meghatározott időn belüli teljesítéséről. 5300 méteren, a világ legmagasabb hágói között kell megtenni ezt a távolságot. A körülmények, az oxigénhiány korlátozzák a mozgási képességet, így nem is futásnak, hanem inkább haladásnak nevezném az ottani mozgást. A táv teljesítésére 120 óra, azaz 5 nap áll a versenyzők rendelkezésére. Tavaly hárman indultunk, az idén már négy versenyzőtársammal vágtunk neki az útnak, de csak én értem célba.

* 2013-ban Olaszországban teljesítette a 30x-os Ironmant, mely pályafutása eddigi leghosszabb versenye volt.

— Nagyon kevesen vesznek bátorságot arra, hogy ilyen extrém dologra vetemedjenek. Egy Ironman teljesítése nagyon nagy fegyvertény, évekig készülnek rá. Három sportágat úgy vegyíteni, hogy mindegyikben kielégítő teljesítményt nyújtson az ember, nagyon nehéz. Ezt harminc napon át csinálni pedig maga a borzalom. Visszaemlékezve csodálatos élmény volt megfelelni ennek a kihívásnak, életem egyik legnagyobb sporteseményének, jelentős sporttörténelmi cselekményének tartom.

* Több alkalommal lefutotta az Athén és Spárta közötti, 245,3 km-es távot. A versenyzők általában ájultan esnek célba, amit egyszer ön is kipróbált, de nem járt sikerrel…

— Stábom tagjaival megbeszéltem, mi lenne, ha célba érkezés után én is úgy cselekednék, mint a többiek. A beérkezők megkapják a babérkoszorút, egy kis folyadékot vesznek magukhoz, majd egy fotó után szinte beleájulnak az orvosi mentőágyba, és nagy részük infúziós kezelésre szorul. Úgy gondoltam, hogy jót mutat majd a tévében, ha én is így teszek, és a rettenthetetlen, megdönthetetlen sportolóról kiderül, hogy ő is csak egy gyarló ember. Átadtam magam az érzésnek, hogy orvosok vesznek körül, bekötik az infúziót, ami után új életre kelek. Így is történt, jött a doktor bácsi a kis műszerrel, megmérte a vérnyomásom és a vércukorszintem, majd megkért, hogy adjam át a helyem másnak, mert nekem semmi bajom sincs.

* Milyen étrendet igényel ez az életmód?

— Hétköznapokon teljesen vegyesen táplálkozom, ma például reggelire füstölt kolbászt, sóskiflit és kakaót fogyasztottam. Verseny közben lényegesen nagyobb a kalóriabevitel, hiszen rengeteget el is égetünk, amit pótolni kell. A verseny alatti táplálkozásnak több trükkje van, ezeket folyamatosan gyakoroljuk, és igyekszünk alkalmazni őket. Legegyszerűbben a folyadékegyensúly megtartása mérhető. Minden egyes versenyben töltött óra alatt egy liter vizet veszít a szervezet. Esős időben még nagyobb figyelmet kell szentelni a folyadékpótlásnak, hiszen a szervezet hűvös időben nem annyira igényli a vizet, viszont szüksége van rá. Amint az ember fárad, és megáll, akkor az elveszített energiát azonnal pótolnia kell. A legjobb erre a csirkemell, a nokedli, a rizs, a tejberizs. Sokszor fogyasztok laktózmentes tejből készült kakaót, melynek energiatartalma felér egy kenyérével.

* Komáromban él és edz, viszont nem vezet edzésnaplót, és edzője sincs.

— A világháló hatalmas segítséget nyújt, hiszen a neten bármit megtalálunk. GPS-alapú pulzusmérő órát használok, mellyel követhetjük, mekkora sebességgel, milyen tempóval haladunk, mekkora távolságot teszünk meg. Az eszköz egy idő után szinte edzővé válik. Az embernek különféle elképzelései vannak azzal kapcsolatban, hogyan tudna a legjobb lenni. Én egy különleges utat járok, melyet kevesen teljesítenek. A triatlonban három sportág egyesül, ezt kell megfelelően vegyítenem az év folyamán. Az idén Svájcban az 5x-ös triatlonversenyt megnyertem, majd következett a 10x-es Hell Ultra, emellett több, száz mérföldes terepfutó versenyen is sikeresen szerepeltem. Az edzéselméletem magam építem fel, a saját edzőm vagyok. Ahhoz, hogy az ember a legjobb maradjon, hatalmas ön- és edzésfegyelem, valamint verseny közbeni intelligencia szükséges. Csakis a feladatra szabad összpontosítanunk, más nem lehet a fejünkben.

* Hol vannak a határai?

— Ha mindig jobbak akarunk lenni, és jobbak is leszünk, mint amilyenek korábban voltunk, akkor érdemes ezzel a sporttal foglalkoznunk, és ebben az esetben tovább kell keresnünk önmagunk határait. Ötvennégy éves elmúltam, de még érzek elég erőt, hogy legyőzzem magam, hogy a korábbi énemhez képest jobb legyek bizonyos versenyeken és távolságokon. Lehet, hogy ez már nem az erőmnek, hanem a mentális képességemnek köszönhető, de a versenyen csak az számít, hogy ki szakítja át elsőként a célszalagot. Óriási dolog, hogy önmagam legyőzésével jobb tudok lenni bárkinél a világon.

* Milyen tervei vannak 2019-re?

— 139 Ironmant teljesítettem, és bizonyos hiányérzet alakult ki bennem, hogy 2018-ban nem volt meg a 140. versenyem. Ennek pótlására e hónapban Izraelben lesz alkalmam. Márciusban az Egyesült Államokban dupla távú Ironman vár rám, mely egyúttal az ultrasorozat első állomása is. Van egy magyar szólás, mely szerint három a magyar igazság. Nos, kétszer teljesítettem a Hell Ultrát, ami rajtam kívül a világon még senkinek sem sikerült. Harmadszor is szeretném befejezni, és akkor nagy esélyem lenne arra, hogy ezt soha senki ne tudja utánam csinálni. A szintidő 120 óra, nekem 108 óra kellett hozzá. Célom, hogy a távot 100 óra alatt teljesítsem. Októberben Mexikóban a világ leghosszabb Ironman versenyén állok rajthoz: 76 km úszásból, 3600 km kerékpározásból és 844 km futásból áll. 2010-ben megnyertem, és bízom benne, hogy az eddig benevezett tizenhét induló közül újra a legjobb leszek.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..