A kereszténység által él nemzetünk!
Nemzeti ünnepünk, az 1848/49-es magyar szabadságharc idei évfordulójára magánszemélyek és alapítványok támogatásával a tóthfalui templomtéren a Rákóczi Szövetség emelt turulmadár szobrot. Az Isten kardját karmai között tartó, kiterjesztett szárnyú szent ma...
Nemzeti ünnepünk, az 1848/49-es magyar szabadságharc idei évfordulójára magánszemélyek és alapítványok támogatásával a tóthfalui templomtéren a Rákóczi Szövetség emelt turulmadár szobrot. Az Isten kardját karmai között tartó, kiterjesztett szárnyú szent madarunk bronzemlékművét március 12-én MARTÉNYI Árpád, a Szövetség titkára leplezte le, majd UTASI Jenő helybéli plébános és HEGEDŰS Loránd református püspök megáldotta.
- Népünk élni akarását jelképezi az ősi mondánk szent madara, amely védőn tárja szárnyát a magyarok fölé, hirdetve, hogy a kereszténység által él nemzetünk - mondta Tóthfalu plébánosa.
- Nem hagymázos elképzelés, hogy magyarok vagyunk, hanem isteni elrendelés. Lehetne-e hát más reményünk, mint az Emese álmát megtestesítő turul, amelynek egyik szárnya a hit, a másik pedig az imádság - fogalmazott Hegedűs Loránd. Mint mondta, nekünk a sólyom éleslátásával kell élnünk, azt kell követnünk, és nem a megélhetési politikusainkat, akik szívre tett kézzel mondják a himnuszt. Láthatjuk, a külsőségekre sokat adó politikusaink látszólagos erőfeszítéseinek ellenére is tovább tart fogyatkozásunk. Ezért nem liberalizálhatjuk a tömegmédia révén a halált még akkor sem, ha ezért szélsőségeseknek bélyegeznek is meg bennünket. Megmaradásunk érdekében nincs alku!
A turulemlékmű megáldása után a tóthfalui óvodások és iskolások, valamint a környékbeli települések néptánccsoportjai alkalmi műsorral léptek fel a Kollégium előadótermében.