A keresztény ember lázadó ember
KOVÁCS Nándor
2004.10.13.
LIX. évf. 41. szám
A keresztény ember lázadó ember

A Délvidék magyar nemzetrészének legrangosabb díját, az Aracs-díjat idén a magyar keresztény értékrend hirdetője, Tari János adorjáni plébános, pápai káplán kapta. A papi szolgálatának 60. évfordulóját két évvel ezelőtt gyémántmisével ünneplő nyolcvannyolc éves plébános mentegetőzéssel kezd...

A Délvidék magyar nemzetrészének legrangosabb díját, az Aracs-díjat idén a magyar keresztény értékrend hirdetője, Tari János adorjáni plébános, pápai káplán kapta. A papi szolgálatának 60. évfordulóját két évvel ezelőtt gyémántmisével ünneplő nyolcvannyolc éves plébános mentegetőzéssel kezdte a beszélgetést:
- A díjátadáson is elmondtam, hogy valóban nem érzem magam méltónak az Aracs-díjra. Nem szolgáltam rá annyira, mint a közéleti dolgozók, éppen ezért úgy vélem, a bizottság döntése nem is annyira a személyemnek szólt, mint inkább az egyház tevékenységének, vagyis a keresztény szellemiséget és a munkája során kifejtett erejét jutalmazta ezzel a díjjal.
* A kettő együtt jár, hiszen az egyház nem létezhet személyek nélkül.
- Ez így van. Az eszme mindig konkrétan a személy által valósul meg, így lesz kenyérré az Ige, az eszme, amit a hívek asztalára tudunk tenni.
* Tari atya szerint mi az, ami szavatolta a magyar keresztény kultúra több mint ezeréves fennállását, és mi az, amire nemzetünknek a harmadik évezredben is megkülönböztetett figyelmet kell szentelnie?
- Elsősorban a család fontosságát emelném ki. Lépten-nyomon azt halljuk, hogy a család a társadalom sejtje. Ennek jelentőségéről nagyon sokan beszélnek, ugyanakkor a modern ateizmus, a vallástalanság már a földi értékeket is kikezdi. Úgy látszik, nem találja meg magát. Isten után már nekitámad mindennek, ami világi érték. Szerintük ugyan az ember lenne az érték, de lám, az emberi értékeket, a családét is devalválják. A közelmúltban Magyarország új miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc ország-világ előtt kijelentette, hogy az öregedő feleséget le kell cserélni, ugyanakkor meg arról beszél, hogy a gyermek a szemünk fénye. Hogyan lehet a gyermek boldog, ha elveszíti édesapját vagy édesanyját? De szociális vonatkozásokban sem jobb a helyzet. Óriási frazeológiával, szóakrobatikával tudják lefesteni, milyen szánalomra méltó a szegény, mennyire kell segíteni rajta, ennek ellenére kizsákmányolják. Mindig kevesebb a nyugdíj, nagyobb a teher. De beszélhetnénk a többi értékek rombolásáról is. Hova lett az igazi népi kultúra? Hol vannak a mi igazán nagy íróink, költőink? Hol az ő megbecsülésük? Ezek az emberben nem a személyt, nem a nagybetűs embert látják, hanem az adófizetőt, a potenciális vevőt. Évtizedek óta minden erőfeszítés arra irányul, hogy az Isten után az igaz emberséget is kiiktassák az életből. Ez nagyon szomorú dolog.
* Ebben a helyzetben mit tehet a keresztény ember?
- Azt hiszem, éppen itt kell nekünk, keresztényeknek helytállnunk. Egészen más formát kell adni az életünknek. Egészen más elképzeléseket megvalósítani. Szembe kell állítani velük az igazi, emberi, keresztény értékeket. Ahogy Jézus mondta: nem békét hoztam a földre, hanem harcot. Ezért kell harcolnunk. Persze, nem ökölharcra gondolok, hanem az emberséges elvekért való küzdelemre, de szavainkkal is példát kell adnunk. Az ember, a keresztény ember tulajdonképpen lázadó ember. Nincs megelégedve azzal, ami van. Mindig a szebbet, jobbat, a tökéletesebbet akarja. Erről Camus-nek, a nagy istenkereső írónak A lázadó ember című művében is olvastam. Nagyon szépen megfogalmazta azt, amit most én egyszerűen úgy mondok, hogy nem szabad sohasem kibékülni az emberi aljassággal. Szent Pál gyönyörűen kifejtette, hogy lehet, hogy megvertek vagyunk, de legyőzöttek soha. Mindenünket elvehetik, mégis mindenkinél gazdagabbak vagyunk a reményben, az erős hitünkben, ha tudjuk, igenis többek vagyunk, és Isten által nagyra hivatottak.
* Ezt az elhivatottságot azonban mintha egyre kevesebben éreznék.
- Óriási baj a keresztények között, hogy erre a méltóságra keveset és kevesen gondolnak. A világban élünk. Ez a világi szellemiség teljesen áthat bennünket. Mi keresztények is átvettük a pillanatnak adózó életmódot, gondolkodásmódot, érzésvilágot. Akiknek pedig gyöngébb a hitük, azok sajnos már életvitelükben is inkább hozzájuk tartoznak. Keresztényként szeretnének élni, de sokakban épp maga a keresztény érték látszik elveszni.
* Nemcsak az egypártrendszer idején, hanem napjainkban is gyakran érik támadások az egyházat. Egyrészt a Vatikánt az európai értékek ,,lenyúlásá"-val vádolják, másrészt pedig cinikusan kérdőjelezik meg Mária országának tényét.
- A kereszténység elleni támadásokkal számolni kell. Látja, végső soron a bukott ember, a bűnös ember halt meg a keresztségben, és a kegyelem emberét, akit Jézus adott az emberiségnek, azt kell a bukottal szembeállítani. Minden ember elesettséggel születik. Minden ember uralkodni és felülkerekedni akar a másikon. Jókai regényében olvastam, hogy a koldus kutyát tart, hogy legyen kinek parancsolnia. Ha ez az uralkodási ösztön teret nyer, például a családban, akkor már a gyerekek is ezt tanulják, a munkahelyeken meg gyakran egy kanál vízben is meg tudnák fojtani egymást a munkatársak. Ha pedig ez az uralkodási vágy átterjed a társadalomra, akkor a nemzetek fordulnak egymás ellen, és ütik a gyengébbet, mert azon lehet uralkodni. Ebből országos, de világviszonylatban is nagyon sok konfliktus származik. A terrorizmus is abból ered, hogy valaki mindenáron a saját akaratát próbálja érvényesíteni, sőt a falfirkák is ebből az érzésből fakadnak. Ezzel kell szembeállítani a béke emberét. Mi keresztények is mindannyian nagyok akarunk lenni, de ne feledjük Jézus elsőségre intő szavait: aki első akar lenni közületek, legyen utolsó, azaz szolgáljon. És mi más lenne a szolgálat, mint a szeretet. Nem az érzelmeken, hanem az elveken alapuló szeretet.
* Az egyház a nemzet megtartó erejét bizonyítja, hogy ezer év elteltével is magyarul beszélhetünk. Mennyire erős ma az egyházban a nemzetépítő hivatástudat?
- Az egyház természetesen tudatában van nemzetépítő hivatásának és jelentőségének, hiszen Jézus is siratta népét, intette a jeruzsálemieket, hogy ne őt, hanem önmagukat sirassák. Jézus népben született, néphez tartozott. Azt hiszem, a világon sehol, vagy legalábbis nagyon kevés helyen tiltják már az anyanyelv használatát. Ha fogcsikorgatva is, de megengedik. Gondoljunk csak a csángókra. Az egyház tudatában van tehát az anyanyelv jelentőségének, és különösen a II. zsinat óta gyakorolja is, hiszen az emberek saját nyelvükön képesek legjobban befogadni az üzeneteket. Ha valaki több nyelvet beszél, megérti ugyan az elébe tett szöveget, de ahhoz, hogy az ízét is érezze, hogy a lelkét táplálja, és eggyé váljon vele, ahhoz az anyanyelv kell. Egy maradéki tíz-tizenkét éves kisfiúval beszélgettem egyszer. Nem tudott már magyarul, de magyarnak mondta magát. Egyedül a miatyánkot tudta anyanyelvén elmondani. Amit az ember picinykorában megtanul, azt nem felejti el soha. Az egyház a maga szellemiségével is és tudatosan is mindenkit a saját népének szeretetére, megbecsülésére nevel.
* Nemzeti történelmünk őszi évfordulói eljöttén hamarosan az 1944-es terror áldozataira emlékezünk. Fontosnak tartja-e a megemlékezéseket, és azt, hogy nemzeti történelmünk nagyjainak szobrot emeljünk, merthogy a magyar önkormányzataink rendre megfeledkeznek róla?
- Ó, nálamnál sokkal, de sokkal hivatottabbak is régen elmondták már, hogy gyökerek nélkül nem élhetünk. Lám, míg a gyökér egészséges -- íme, ezek a hatalmas diófák példázzák --, a korona csúcsán levő levelek is élnek. Ha azonban a gyökér elpusztul, a levelek is vele pusztulnak. Ha a múltunkat nem becsüljük, akkor tényleg nem érdemeljük meg a jövőt. Milyen nép az, ahol a kisgyermek nem tudja megmondani, ki volt a nagyapja vagy nagyanyja, tehát a legközelebbi múltat sem ismeri? Nincs gyökere. Így aztán könnyen lehervad a nemzet fájáról. Emléknapjainkra, a hősökre, akik tudtak áldozatot hozni, emlékeznünk kell, és ha egy kissé is tiszteljük őket, akkor meghozzuk az áldozatot. Ők nagyon nagyot hoztak, mi csak egy kicsikét, de azt nagyon szívesen tesszük. Mi, keresztények imádsággal emlékezünk, és azzal az óhajjal, hogy példájuk sokakat vonzzon. Nem arra, hogy meghaljanak, hanem hogy éljenek a népért.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..