home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A képzelt beteg jelensége
Pap Ágota pszichológus
2021.04.07.
LXXVI. évf. 12. szám
A képzelt beteg jelensége

Már jó ideje csak azt hallani, milyen sokféle tünete van a járvány okozta betegségnek. És talán alig akad köztünk olyan, aki ne gondolta volna legalább egyszer, hogy „na, most már valóban nagy a baj”, „azt hiszem, megfertőződtem”, esetleg „én biztosan nem úszom meg”. Mindezt az a sok-sok szorongás okozza bennünk, amelyet belénk ültettek, ültetnek. De hogy tisztában legyünk azzal, mikortól nevezhetjük magunkat képzelt betegnek, és mikortól kellene ezen jobban aggódnunk, segítségként ezúttal a hipochondriáról írnék önöknek. Arról a jelenségről, amely a legrégebben leírt lelki kórképek egyike. S noha aránylag veszélytelen, az érintettek és közvetlen környezetük életét mégis jelentősen megnehezíti.

Ennél a zavarnál ugyanis az egyén kényszeresen foglalkozik saját egészségügyi állapotával, folyamatosan betegségek tüneteit véli felfedezni a testén, holott valódi szervi baja nincsen. Felülkerekedik nála a halálfélelem, pszichésen valóban érzékeli az általa feltételezett betegségeket, és szorongóvá válik.

A felmerülő okok között szerepelhet egy korai veszteségélmény — különösen a gyermekek körében —, mely megdönti azt a vélekedést, hogy csak az idősek halnak meg. A biztonságérzetet az is kikezdheti (ami egyébként a korai anya-gyermek kapcsolatra vezethető vissza), ha a modellkövetéses tanulás során a gyermek azt látja, hogy szülei folyton aggódnak valami miatt, de oka lehet elhúzódó kórházi kezelés, esetleg gyakori betegségek ugyancsak a gyermekkorban, családban előforduló testi, szexuális és/vagy szóbeli bántalmazás, vagy éppen a túlzott gondoskodás. Vagyis annak megtapasztalása, hogy egyes jelenségeket nem tudunk irányítani. Lehet ez azonban más magánéleti gondoktól való menekülés vagy akár öröklött hajlam is — de ez az elmélet mára már meghaladott. Sokkal inkább az egészség-betegség tudat torzulását sejtik a háttérben. A hipochonder számára az egészséges azt jelenti, hogy teljesen tünetmentes, és ebbe nem fér bele még egy kis hascsikarás vagy egy átmeneti fejfájás sem. És mivel testünket szinte mindig éri valamilyen inger, az, ami másoknál nem üti meg a figyelem ingerküszöbét, a hipochondernél már nagy aggodalomra ad okot. Megkülönböztethetünk két formát: a betegségektől való félelmet és a betegség biztos tudatát. Az előbbinél az orvosok kerülendőek, míg az utóbbinál már-már szimbiotikus viszony alakulhat ki páciens és orvosa között, még ha az orvos tudja is, hogy a páciens szimulál.

Nemritkán a hipochonderek a betegségek nagy ismerőivé válnak, ezáltal egyre több tünetet észlelnek önmagukon, és folyton újabbnál újabb diagnózisok felállítása után kutatnak, szakorvosról szakorvosra járva. Mivel nem tudják elfogadni a kedvező megállapításokat, ez sokszor kihat a társas kapcsolataikra is, vagy akár megakadályozza őket abban, hogy bejárjanak dolgozni. Helyette állandó kezelésre tartanak igényt. Mindeközben a valódi diagnózist, a hipochondriát nem fogadják el. Ehhez persze az állapotnak legalább hat hónapig fenn kell állnia. A félreértelmezett fizikai tünetek miatt a megnyugtató eredmény után is tovább kutatnak, ami a mindennapi működésükben is zavarhoz vezet. Mindezek mellett az illetőre nem jellemzőek a pszichotikus tünetek — ellenben kényszeresen keresi magán a különféle betegségek tüneteit. Gyakran túlzott figyelem kerül az egészségvédelemre, hiszen mindenben a leselkedő veszélyt látja: gyakori kézmosás, mindennek a többszöri lefertőtlenítése, háziállatoktól való távolmaradás, a bútorok, szőnyegek rendszeres mélytisztítása stb. Pedig jól tudjuk, ha túlságosan steril környezetet teremtünk magunknak, akkor az immunrendszer működése is csökkenhet.

A hipochondriának sokféle súlyossági szintjéről beszélhetünk. Van, aki sokat olvas, és több figyelmet fordít az egészségmegőrzésre, másoknál pedig ez a halálfélelemig terjed. Gyakran más szorongásos betegségekkel társul, mint amilyen a generalizált szorongás, a depresszió vagy a pánikbetegség. Van, akit az étrend-kiegészítők fogyasztása és a túlságosan kiegyensúlyozott táplálkozás jellemez. Ez persze mindannyiunk életében ott lehet bizonyos mértékben, ahogyan az is, hogy időről időre szűrővizsgálatokra járunk.

Előfordulhat, hogy egy-egy helyzet olyan mértékben tűnhet veszélyesnek a hipochonder számára, hogy le is mondja a találkozót vagy a részvételt bizonyos eseményeken. A hipochondriával küzdő ember gyakran már kész diagnózissal érkezik az orvoshoz, és ha nem kap visszaigazolást, akkor további vizsgálatokra kér beutalót, de ha azok sem mutatnak ki semmit, akkor addig le sem áll, amíg nem szerez bizonyosságot arról, hogy a saját diagnózisa már az elején helytálló volt, és egy rakás amatőr szakértőbe futott bele a vizsgálatok alatt. Súlyos esetben az érintett sohasem hiszi el, hogy nem beteg, legfeljebb azt gondolja, rossz az orvosa, vagy különleges, ritka betegség támadta meg. A hipochondriázis — orvosi kifejezéssel élve — a legtöbb esetben tipikusan másodlagos pszichiátriai probléma, s csak ritkán jelentkezik önmagában.

Kezelésében leginkább a pszicho- és a viselkedésterápia mutatkozott sikeresnek, sokszor azonban gyógyszerek bekapcsolása is szükséges, amit azonban egyes szakemberek értelmetlennek, tartós eredményektől mentes kezelési módszernek vélnek. Sokat segíthet, ha tudatosan kerüljük az információk keresését egy-egy betegség vagy kór kapcsán. Helyette más, kreatív, sporthoz köthető vagy társas térben való elfoglaltságot találjunk magunknak. Hasznos lehet a relaxáció bármely formája. Néha a pozitív gondolatok ismétlése is hasznunkra válik: „Megérdemlem, hogy minden tekintetben boldog életem legyen. Abbahagyom önmagam bántását és állandó vizsgálatok alá vetését, megtisztelem a testemet és a lelkemet is azzal, hogy figyelek rá, és nyugalmat adok neki, de utána más dolgokra is figyelni szeretnék.” A hipochondria gyakori és kedvelt témája a vígjátékoknak, mert valóban van valami mulatságos az érintettek viselkedésének külső megélésében, akik egyébként olykor önmagukon is jókat vidulhatnak, miközben jól tudjuk, hogy a humor mindig segít feloldani a szorongást.

A légzőgyakorlatok úgy segíthetnek rajtunk, ha tudatosan figyelünk a ki- és a belégzésre, percenként hatszor vagy még kevesebbszer veszünk levegőt, hosszú és mély kilégzéssel. Ez lelassítja a szívverést, és a légzésre figyelve elszigetelődünk a belső és a külső stresszoroktól is. De van úgy, hogy egy kedves dal eléneklése is meghozza a nyugalmat, hiszen akkor is kilélegzünk.

„A hipochonder számára az egészséges azt jelenti, hogy teljesen tünetmentes, és ebbe nem fér bele még egy kis hascsikarás vagy egy átmeneti fejfájás sem. És mivel testünket szinte mindig éri valamilyen inger, az, ami másoknál nem üti meg a figyelem ingerküszöbét, a hipochondernél már nagy aggodalomra ad okot.”
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..