A kedvenc
Dudás Viktor
2021.12.08.
LXXVI. évf. 49. szám
A kedvenc

A megboldogult nagyszüleimnek volt egy kutyájuk, a Pici. Ez a kedvenc láncon élte le az életét, maradékot kapott táplálékul, emberi érintésben csak elenyésző alkalommal részesült. Néha el-elszabadult, ilyenkor azonban meglehetősen passzívan állt az emberekhez, magyarán nem sok vizet zavart, éppen ezért nem siettek az újbóli megkötésével. Pici idősebb volt, mint én. Amikor nyolcéves voltam, ő kutyaévekben mérve hetven lehetett. Csóválta a farkát, ha szólítottuk, ám ennek ellenére én mindig is tartottam tőle. Jó méteres távolságban kerültem el, amikor a nagyszülői ház valamelyik járdáján szembejött velem.

Később a nagyihoz érkezett egy másik kiskutya, Szuzi. Ez a kutyus kézhez szokott, áldott kis teremtés volt. Ő volt az egyetlen, aki Picivel is játszott, mint fajtárs. Mivel a két eb összebarátkozott — Szuzi mindig hozzásimult, Pici pedig eltűrte —, egy meleg nyári esten, górézáskor úgy döntöttem, nyitok az öreg csahos felé, és megsimogatom. A biztonságot jelentő távolság egyre csak csökkent, míg fél, majd negyed méter nem lett. Pici kéztávolságba került a nyolcéves énemtől. Lehajoltam hozzá, az oldalára tettem a kezem, és megérintettem őszülő bundáját. Pici mereven feküdt tovább. Egy ismerős, de idegen közeledésére lett figyelmes. Előbb halkan nyüszített, majd a hangok morgásba váltottak át, és mielőtt még felfogtam volna ezeket a vészjelzéseket, felpattant, az alkaromba mart, s elfutott. A sebből csak gyengén folydogált a vér, ám a szememből patakzottak a könnyek. Becsapva éreztem magam. Pici ezután bioriasztóként, akarom mondani: házőrzőként élte le az életét, láncra verve.

Most, csaknem húsz évvel később van egy kutyánk, Molly és egy pár cicánk is: Perec, barátoknak csak Cili, a legfiatalabb kedvenc pedig Lola. Molly epilepsziás. Édesanyámék az egyik rohama alkalmával éjszaka Bajsáról Szabadkára vitték. Infúziót is kapott, de szerencsére hamar rendbe jött. Az állatorvos joghurtos, főtt csirkehúsos diétára írta ki. Molly azóta már megnőtt. Gyönyörű, aranyszínű bundájával üdvözli az idegeneket, akiket, ha nem vigyáznak, nedves nyelvével akár halálra is nyalhat. Molly és Perec szabadon él velünk, közöttünk, családtagként tekintünk rájuk. Molly őrzi a házat, morog is, ha kell, de ha senki sem látja, párnát játszik a macskák örömére.

Habár nem tudom, Pici hogyan tekinthetett a saját földi létére, de amióta Molly is velünk él, egyre biztosabb vagyok benne, hogy az idős kutyus boldogabb lett volna, ha nem egy oszlophoz, hanem egy szerető családhoz kötve élhetett volna.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..