A vonatja idejében befutott, így volt időnk beszélgetni. Szinte kérdeznem sem kellett, máris sztorizott, a filmről, annak fogadtatásáról a bemutatója után, azaz 2004-ben.

— Rengeteg fesztiválra volt meghívva a film, az egyiken egy nő megkérdezte, hogy azért bánnak a nőkkel ilyen brutálisan a filmben, mert nekem ez tetszik (mármint a nőkkel szembeni brutalitás)? Ekkor tudtam, hogy mindig lesz majd valaki, aki így nézi ezt a filmet, és mindent megtesz azért, hogy ne kapjon díjat. Nem is kapott sehol, csak Magyarországon. Erre a nagyon hülye kérdésre természetesen nem válaszoltam. 

Fotó: Németh Dániel (Magyar Narancs)

* Meddig tartottak a Másnap előkészületei?

— Sokáig. Majdnem hét évig. Csaknem száz helyszínünk volt, harmincöt-negyven nap forgatás. A technikai terepszemle is majdnem egy hónapig tartott, mire végigjártuk a kiválasztott helyszíneket. Én helyszínmániás vagyok, nekem ez legalább olyan fontos, mint a szereplő. S ez minden filmemre jellemző.

* Miért?

— Mert nem mindegy, mit raksz a képre. Egy táj, helyszín szimbolikus. Egy amerikai filmben csak összekötő vágókép a táj, de, mondjuk, Werner Herzognál vagy Tarr Bélánál drámai funkciója is van. Én Hitchcockon nőttem fel, ő mondja, hogy a tér nem egy elpazarolandó valami, hiszen felhasználhatod, hogy a karaktered jellemezd vele. A filmnyelvben az idő- és térkezelés, ha jól van használva, segíti a karaktert. S az sem mindegy, hogyan mozog a térben a kamera. Ez is lehet jelentés nélküli, de én például mindegyik kameraállásról tudom, miért éppen oda tettem, és hogy az mit jelent az én filmnyelvi szövetemben.

* Ha filmeket nézel, zavar a nem tudatosság, vagy ha a táj csak egy összekötő snitt?

— Dehogy! Én filmőrült vagyok, naponta két-három filmet megnézek, a legtöbbet el is felejtem azonnal, de a jó filmek megmaradnak. Tudok teljesen ártatlanul nézni filmet. Van az alkotói filmelemzés, mely abban különbözik az esztéta-filmelemzéstől, hogy az esztéta csak a végeredményt látja, arról ítél. A filmezést nem lehet megtanítani, hiszen nincsenek szabályok. Azaz vannak, de csak addig érvényesek, amíg nem jön valaki, aki tehetségesen felrúgja őket. Gondolkodást lehet tanítani, s problémaérzékenységet, valamint annak elemzését. Kétféle elemzés van: a szituációelemzés, melyben a dráma, a szereplő, a konfliktus van kielemezve, és a hatáselemzés, mely a néző oldala. Milyen hatást akarok elérni? Ezt a filmkészítőnek tudnia kell, s ehhez tudatosan kell használnia az eszközeit. A néző nem feltétlenül tudja, hogy miért érzi azt, amit a rendező akart, de én azt csinálok vele, amit akarok. Először ártatlan nézőként nézem tehát a filmet, a második nézésnél már tudom, hogyan hatott, ki tudom elemezni, milyen eszközöket használt a hatás elérése érdekében, vagy mit csinálhatott volna másképp. Magyarán: a döntéseket vizsgálom. A diákokat is erre tanítom, hogy rendezőként naponta több döntést kell majd meghozniuk, s elég néhányat hibázni, máris rossz a film. De az elrontott alkotás is izgalmas, ráadásul több mindent taníthatok általa, mint amikor egy tökéletes filmet elemzünk.

* Szereted-e visszanézni a műveidet, és változtatnál-e rajtuk bármit is?

— Szeretem visszanézni, igen. A kérdés mindig az, hogy akkor, abban a pillanatban megtettem-e mindent, megoldottam-e minden problémát, melyet lehetett. Ha igen, akkor nem kérem magamon számon, miért nem úgy csináltam valamit, ahogy ma csinálnám. A film a pillanat művészete. Olyan nem nagyon történik, hogy egy film a saját korában nem lett sikeres, és most hirtelen azzá válik.

* Egy nemlineáris történetet követünk végig, a nézőnek résen kell lennie, s a végén összerakni a történetet.

— Az átlagnéző — nagyon képletes hasonlattal, és nem a néző lebecsüléseként mondva — úgy néz filmet, olyan attitűddel, mint egy szállodaportás. Egy film lineáris, időben egyenes vonalon elé kerülő minden jelenetét azonnal értelmezni akarja, és az egészhez képest meghatározni annak értelmét és helyét — értsd: azonnal berakja a megfelelő értelmezési fakkba, mint a szállodaportás: kettes kulcs, kettes fakk. A nonlineáris filmeket nem lehet így nézni, ott hagyni kell, hogy a kulcsokat az asztalon felhalmozzák, s csak utána behelyezni a megfelelő fakkba. De az életben is vannak ilyen szituációk, csak nem így nézünk rájuk. Egy napod például. Felkelsz, van egy terved, csinálod a dolgaid, lineárisan haladsz, s amikor este fekszel az ágyadban, félálomban végiggondolod a napod, fölső gépállásból látod az egészet egyben, s akkor rajzolódik ki, mi mivel volt kapcsolatban. A film annyiban különbözik más művészeti ágaktól, hogy nem tudsz elé nézni, odalapozni, mint egy regényben. Legalábbis a moziban nem. S a filmet mozivászonra találták ki, a filmnyelv is ebből a szituációból építkezett, a nonlineáris film ezért kihívás, nem tudod visszahajtani, arra tudsz hagyatkozni, amire emlékszel belőle. S ezzel játszik is a rendező, hiszen lehet, hogy csak egy érzetre emlékszel, mely meg sem történt a vásznon. Engem kezdetektől fogva izgatott a nonlinearitás lehetősége, filmnyelvi használata, talán mert olyan kamaszkori olvasmányélményeim voltak, amelyekben — irodalmi formában — ezt az eszközt használták a szerzők.

* Gáspár Tibor a film főszereplője, aki a legjobb főszereplőnek járó díjat is megkapta a 2004. évi Filmszemlén. Hogyan választottad ki a szerepre?

— Eredetileg Andorai Péterrel forgattuk volna, aki a diplomafilmem főszereplője volt. A diplomafilmem ugyanerről a történetről szól, csak másképp és jóval rövidebben, 30 percben. De túl sokat vártam, Péter megöregedett, fizikailag nem bírta volna, amit ő maga is jelzett. Egy éjjel ültem az íróasztalomnál, a tv pedig a Pillantás a hídról című darabot adta, megjelent Tibi arca. Másnap már ott voltunk Szolnokon, ahol játszották, mert azt mondtam, ki kell nyomoznom, ki ő. Volt egy vágás a homlokán, és nekem ez kellett. Ő kezdő volt még, nem voltak igazi filmszerepei. Színházi színész volt, Békéscsabán játszott, méghozzá főszerepeket. A Másnappal ismerte meg őt először a filmes szakma, illetve az ország is. Tibi tehát ezzel a filmmel futott be, rögtön díjat is nyert, és meg is érdemelte, nagyon jó volt vele dolgozni, alázatos, szorgalmas színész, felkészült és érzékeny. Hihetetlen, amit csinált. Az pedig szintén nagy szerencse, hogy egy olyan csodálatos színésznővel voltak a forgatáson az elsőként felvett jelenetei, mint Nagy Mari. Vannak véletlenek a filmezésben, s utána nem érdemes azt mondani, hogy azt én csináltam, tiszteljük azt, hogy te kaptál egy ajándékot a véletlentől, mert ha nem így teszel, legközelebb nem fog jönni. Az, hogy Nagy Marival volt az első leforgatott jelenete, a véletlen műve. Mari pedig egy empatikus, zseniális színésznő, aki húzta magával Tibit. Én nagyon szeretem a színészeket, a filmjeim is egy szereplő köré építem. A Hosszú alkonyt például Törőcsik Mari köré. Túl sok szereplővel nem tudnék ilyen intenzív kapcsolatot kialakítani. A színészt tartom a legfontosabbnak a filmben, mert az ő idegrendszere van a vásznon. Mi a filmszínészet? A jelenlét. Ezért tudnak amatőrök is jól működni filmen. Színházban más a jelenlét aurája. A filmen ezt a kamera dönti el, mely rád néz, és vagy megvesz, vagy elutasít. Ha elutasít, lehetsz bármilyen jó színházi színész, filmen nem fogsz működni. S ezt nem lehet befolyásolni. A filmben ott a közelkép, a színház ezt soha nem fogja tudni elérni, még egy lakásszínház sem. A filmben annyit látsz, amennyit én bekeretezek számodra.

* Forgách András forgatókönyvíró állandó alkotótársad. Hogyan kezdődött a barátságotok?

— A főiskolán Fábri Zoltán volt az osztályvezető tanárom, egy zseniális filmrendező, robusztus, máig érvényes életművel, de tanárként nem igazán tudta átadni a hatalmas tudását, ezért a mesteremnek Ruszt József színházrendezőt tartom, akivel még a kecskeméti éveim alatt, közvetlenül az érettségi után ismerkedtem meg. Színészvezetést, zenehasználatot tanultam tőle. András az egyetem után jött a kecskeméti színházhoz dramaturgnak, ott találkoztunk, s első látásra barátság szövődött köztünk. Ő is filmőrült volt, jártuk a filmklubokat, órákig beszélgettünk egy-egy megnézett alkotásról. Volt egy kis szünet a barátságban, majd amikor bekerültem a főiskolára — mivel közel lakott, és minden reggel ott sétált az albérletünk előtt —, az egyik alkalommal odakiabáltam neki, hogy jöjjön a filmvetítésekre. A főiskolán akkoriban olyan alkotásokat lehetett nézni, amilyeneket máshol nem, titkos vetítések is voltak, március 15-én például a 007-es ügynököt vetítették, hogy ne menjünk ki tüntetni. András jött, majd egyszer megkérdezte, van-e segítségem. Mondtam, hogy nincs, de te segíthetnél. Később bevallotta, hogy egyáltalán nem akart segíteni, de ő nem tud nemet mondani, így aztán elkezdtünk együtt dolgozni. Na, azt nem mondom, hogy könnyű volt az elején, előfordult, hogy estétől hajnalig valami apróságon vitáztunk. Az első főiskolás vizsgafilm után azt mondtam, ha ezt túléljük, akkor a barátságunk örökké fog tartani. Túléltük. Minden film forgatókönyvét ő írta, ha lesz még, azt is ő fogja, és a barátságunk is szoros, örök.

* Lesz még új film?

— Amíg a jelenlegi állapotok uralkodnak a magyar filmszakmában, biztos, hogy nem. Én soha nem rejtettem véka alá a véleményemet, szélsőségekkel nem tudtam azonosulni, liberális demokratának tartom magam, úgyhogy nem voltam jó fiú ezeknél. A tanítás most az életem, és hihetetlenül feldob. Nagyon szeretem. Nincs is szebb érzés, mint amikor valaki a felvételire az első valaha leforgatott snittjével érkezik, majd harmadév végén olyan filmet készít, hogy mindenkinek leesik az álla. De említhetném a zentai származású Kovács Istvánt is, aki a BA-képzésen volt tanítványunk, és az Ostrom című MA-diplomafilmjére megkapta a Student Oscart, mely nagyon nagy elismerés. Ráadásul három egymást követő évben is jelölték a főiskola egy-egy diákját, ami elég szép eredmény szerintem. Pisti mégsem kapott lehetőséget az elmúlt tíz évben, hogy elkészíthesse az első filmjét. Nagyon erős a kontraszelekció. Szerencsére erősek a magyar független filmek, filmesek, de az teljesen megbocsáthatatlan, művészet- és kultúraellenes, ahogy nagy tehetségű, sokszorosan díjazott, nemzetközi hírnevet is szerzett filmeseket félreállítanak. Remélhetően ebben is lesz változás a jövőben. 

A vetítés és a beszélgetés is telt házas volt a Kurbliban. „Nagyon szuper volt a filmet követő beszélgetés. Nagyszerű közönség, csupa jó kérdések, izgalmas felvetések. Csodálatos, ahogy öt éve működteti Szász Csongor ezt a kis filmklubot, ez minden megbecsülést megérdemel” — mondta Janisch.