Néhány nappal ezelőtt egy apróhirdetésre figyeltem fel az interneten: egy fiatal lány a kézművestermékeit hirdette. Úgynevezett álomfogókat készített, aprólékos, napokon, akár heteken át tartó munkával. Csodálatos alkotások kerültek ki a kezei közül, látszott a tárgyakon, hogy szívvel-lélekkel, élvezettel készítette őket. Az álomfogóról — vagy más néven álomcsapdákról — tudni kell, hogy általában karika formájú az alapjuk, melyre laza hálót szőnek. Ezt díszítik például madártollakkal, kristályokkal vagy gyöngyökkel. Az álomfogó hagyománya az indiánoktól származik, az 1960-as és ’70-es évek pánindián mozgalma során azonban az amerikai őslakosok többi népcsoportja is átvette ezt a szokást. Így lett ez a különböző indián törzsek egységének szimbóluma. Az álomfogót az ágy fölé akasztották, mintegy „bűbájként” használva, hogy megvédjék a gyermekeket a rémálmoktól, abban hittek ugyanis, hogy az álomfogó kiszűri a rossz álmokat. (Tehát nem a „rossz mágia” eszköze volt.) Ma már leginkább dísztárgyként vásárolják, és semmi közük az eredeti „rendeltetésükhöz”.

Ezt a fiatal lányt viszont olyan szinten kezdték támadni ismeretlen emberek az interneten, hogy nem hittem a szememnek: sátánistának, szektakövetőnek, bűnösnek titulálták olyanok, akik soha nem is találkoztak vele. A fiatal hölgy megpróbált ugyan védekezni, leírta, hogy eszébe sem jutott fekete mágiával kapcsolatos tárgyak készítése: az álomfogókat a kézimunkázás iránti szeretetből alkotta, és nem gondolta volna, hogy ezzel bárkit — főként ismeretlen embereket — ennyire megsért és felzaklat majd. A hirdetés hamarosan el is tűnt az internetről.

Azon gondolkodtam, hogy vajon ettől rossz ember ez a hölgy Isten szemében? Illetve rosszabb ember-e ez a fiatal lány, mint azok, akik „bort isznak, és vizet prédikálnak”. Mert dolgoztam „mélyen vallásos” emberekkel, akik naponta jártak templomba, és úton-útfélen a jóságukat próbálták bizonygatni. És közben loptak: virágot, gyertyát a templomból, a nyaraláson dísztárgyakat az óvatlan árusoktól. És elítélték azokat az embereket, akik — szerintük — rosszak: az elvált asszonyt, aki alig menekült meg az alkoholista férjétől, a gyermekével együtt — mert tűrnie kellett volna. A „problémás” fiatalt, akinek soha senki nem mutatta meg a helyes utat — és sajnos a droghasználatba menekült a gondjai elől. A párt, mely „nem vállal gyermeket”, mert biztosan karrierista, nem tiszteli a család szentségét — nem is sejtve, hogy közben évek óta meddőségi kezelések tucatján vettek részt ezek az (egyre kevésbé) ifjú házasok. Aztán ezt is elítélik, mert a kezelésekkel „beleavatkoznak Isten szándékába, tervébe”.

Nekem valamikor tinédzserkoromban ajándékoztak egy bronzból, kézzel készített, „szerencsehozó” elefántot. Gyönyörű dísztárgy, és olyannyira megtetszett, hogy azóta többet is kaptam már ilyen-olyan alkalmakkor. És ha most ránézek ezekre a (számomra ártalmatlan, egyszerű, „porfogó” szobadíszként létező) elefántokra, az jut eszembe, hogy vajon az internet népe és még hányan, de hányan támadhatnának azért, mert ilyesmit birtokolok. Soha nem gondoltam volna, hogy bizonyos tárgyak készítése, birtoklása ekkora népharagot ébreszthet. Viszont a XXI. században élünk: amikor az interneten bárki leírhatja a véleményét, és nem kell tartania annak következményeitől. Szerintem a józan gondolkodás nem ott kezdődik, hogy mindent, amit MI (és nem Isten) rossznak tartunk, azt bántjuk, elvetjük. Én azt vallom, hogy a „fekete mágia”, a „rossz erők” csak azoknak tudnak „ártani”, akik hisznek is benne. Az én Isten-hitem ennél erősebb: azt semmilyen dísztárgy, álomcsapda, szerencsehozó elefánt, fekete macska, amulett vagy szobor nem ingathatja meg. Én a jóban hiszek, de nem próbálom másokra ráerőltetni a saját látásmódomat, az ugyanis csakis az enyém. Számomra a jó ott kezdődik, amikor másokkal úgy bánok, ahogyan elvárnám, hogy velem is bánjanak. És igyekszem előre elgondolkodni azon, hogy egy-egy elejtett mondattal, ítélkezéssel mekkora kárt okozok a másik ember lelkében, életében. Az eredeti témára visszatérve: az álomcsapdákat készítő fiatal lány lehet, hogy a kevéske bevétele nélkül maradt, mert úgy döntött: többé nem foglalkozik a kedvenc hobbijával. Ez talán óriási győzelem azoknak, akik ismeretlenül bántották és elítélték, álnevek mögé bújva az interneten. De vajon ők maguk jobb emberek lettek ettől?

A nyitókép illusztráció: Pixabay.com