home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A hit és a lélek nagysága
(Tha)
2022.08.24.
LXXVII. évf. 34. szám
A hit és a lélek nagysága

Az Újvidéki Színházban szervezte meg Szent István-napi ünnepségét a Magyar Nemzeti Tanács. Hajnal Jenő elnök az Emlékezni elődeinkre öröm és kötelesség gondolatra fűzte fel alkalmi beszédét. Kiemelte, a zűrzavaros és önmagából kiforduló világunkban Szent István ismét élmény és ihlet lehet.

— Azt hiszem, minden magyar számára nyilvánvaló, hogy a mi eredetünk, pontosabban a mi eredetiségünk egyik legmeghatározóbb alakja maga Szent István király. Az ő zsenialitása ugyanis leginkább abban fejeződött ki sorsfordítóan, hogy elődjeivel szemben, beleértve apját, Géza fejedelmet is, nem a test erejét sorolta az első helyre, hanem a hit és a lélek nagyságát.

Az ünnep szónoka szerint a népek számára már nagyon régen kiderült, hogy miként a családnak, a közösségnek, úgy a nemzetnek sincs alternatívája. Ha pedig ez az igazság, akkor ennek a nemzetnek nyelvre, kultúrára, közös érzületre van szüksége. Hajszálgyökerekhez hasonlító, sorsformáló kérdések merülnek fel a családról, a közösségről, a nemzetről, a vajdasági emberek értékvédő összetartozásáról.

— Kisebbségi léthelyzetben mi más lehetne iránymutatónk, mint kultúránk, kulturális autonómiánk, a választás és a vállalás kérdése, mert csak ezek számolhatják föl kisebbségünket, mely eredetileg mindössze számbeliségünket jelöli. Most, amikor az ország a népszámlálásra és a közvetlen nemzeti tanácsi választásokra készül, csak nemzeti közösségünk anyanyelvhasználatának, oktatásának, kultúrájának és tájékoztatásának szívós gyarapítása és fejlesztése juttathat el bennünket hosszú távon minőséget is jelölő kisebb voltunk felszámolásához. Még akkor is, ha mostanság Isten kezében vagyunk, s e nehéz időkben a számok döntenek. Én mégis úgy gondolom, hogy mai közös ünneplésünk egészen mást bizonyít. A közös akaratot és a tett lényegét, hogy azért vagyunk ma itt így együtt, mert bár rémülten nézünk szembe a valóság képeivel, a látványnál mégis erősebb bennünk a kötődés a közös múlthoz, a megtartó hithez és a jövőt építő közös reményhez. Mert sorsunk emlékezetünkbe van megírva, és mert emlékezni elődeinkre öröm és kötelesség.

Augusztus 20-át 2018 óta kiemelt tartományi jelentőségű ünnepként is nyilvántartják. A kölcsönös megbecsülés jegyében és megerősítéseként Igor Mirović tartományi kormányelnök az idén is köszöntötte a jelenlévőket. Rámutatott, az államokat és a népeket mindig azok vezették legjobban, akiknek volt bátorságuk, bölcsességük, merész célokat tűztek ki maguk elé, és nemcsak mertek a jövőről álmodni, hanem igyekeztek azt meg is valósítani. Ilyen személyiség volt a magyar történelemben Szent István.

A kormányelnök hangsúlyozta, nagyon fontosnak tartja, hogy ezt a napot együtt ünneplik, valamint kitért Szerbia és Magyarország rendkívül jó kapcsolatára, melyet a két ország vezetőinek tulajdonított, akik elkötelezettek az érdekek védelmében, népük és országuk identitásának, hagyományos erkölcsi értékeinek megóvásában.

Az Újvidéki Színházban megtartott eseményen az újbúzából sütött kenyeret a történelmi egyházaink lelkipásztorai áldották meg. A „Honnan jő a fény…” című ünnepi műsorban fellépett Vitkay-Kucsera Ágota énekművész és Verebes Krnács Erika előadóművész Klemm Dávid zenei kíséretével, a topolyai Cirkalom táncegyüttesnek pedig az óbecsei Fokos zenekar szolgáltatta a talpalávalót.

Fényképezte: Szalai Attila

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..