home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A hiszékenység ára
Perisity Irma
2018.01.24.
LXXIII. évf. 3. szám
A hiszékenység ára

Kifogástalan megjelenésű és modorú, középkorú asszony vall önmagáról, életéről. Az olvasó dolga, hogy eldöntse, dicséretre méltó vagy elítélendő-e a beszélgetőtársam életútja, illetve felfogása, mellyel — egészen bizonyosan — nincs egyedül a mai világban.

— Ön nyilván azt tartaná természetesnek, ha most mély lelkiismeret-furdalásom vagy lesújtó szégyenérzetem volna — kezdi az asszony —, ám az a helyzet, hogy egyik sem kínoz. Csonka családban nőttem fel, a szüleim válása után a bíróság ötévesen az anyámnak ítélt. Viszont úgy nőttem fel, hogy majdnem havonta költözködtem: vagy anyám küldött apámhoz egy hátizsáknyi holmival, vagy apám „postázott” vissza anyámnak. Pedig jól szituált, értelmiségi család voltunk. Erre már csak akkor jöttem rá, amikor börtönbe kerültem. Még az a szerencse, hogy egy városban éltek a szüleim, így nem kellett minden költözés alkalmával iskolát váltanom. Szinte sohasem kaptam meg a szüleimtől azt, amit akartam, és most nem a szeretetre gondolok. Mint minden gyereknek, nekem is voltak álmaim, kívánságaim. De bármilyen apróságról volt is szó, ha valamelyiküktől kértem valamit, mindig azzal utasított vissza, hogy kérjem a másiktól. Rájöttem, hogy a legkönnyebben akkor jutok hozzá ahhoz, amit szeretnék, ha erről magam gondoskodom...

Jó tanuló voltam, az eredményemre nem hatott negatívan az életmódom. Azt hiszem, ezt elsősorban az osztályfőnökömnek köszönhetem, aki egy nyugdíj előtt álló vénlány volt, és engem valamiért különösen kedvelt. Amikor csak tehette, segített nekem. És ő volt életemben az egyetlen ember, aki mindig kész volt egy őszinte beszélgetésre — nemcsak korholt, de tanácsolt is. Az első „bevetésemre” az ő nyugdíjba vonulásakor került sor. Nem volt karórája, és amikor arról beszélgettünk, hogyan találkozunk majd, ha elmegy az iskolából, mindig azt mondta: majd felhúzom a vekkert. Kinéztem az egyik órás kirakatában egy karórát, és elhatároztam, megszerzem neki. Bementem az üzletbe, végignéztem egy csomó karórát. Nézelődés közben észrevétlenül a táskámba csúsztattam a kiválasztottat, majd megkérdeztem az eladót, visszacserélik-e, ha az általam kiválasztott óra nem tetszik majd az oszinak. Az igenlő válaszra kifizettem egy tízszer olcsóbb órát, mint amilyen a táskámban lapult, és már meg is volt az ajándék.

Az első siker olyan mámorító hatással volt rám, hogy hamarosan hasonló módon olasz bőrcsizmát szereztem magamnak, majd táskát és egyéb ruházati cikkeket. Még bundát is „vettem”. Nem tudom, miért, de csak három év után buktam le először. Pénzt sohasem vettem el sehonnan. Megtörtént, hogy ismert személyek lakására is elmentem, és onnan is a kiszemelt zsákmánnyal távoztam. Az okozta a vesztemet, hogy húszévesen szerelmes lettem egy híres énekesbe, aki nős volt. Jó néhányszor megjelentem a lakásukon, sokszor be is mentem, mígnem végül vele is megismerkedtem. Ebből egy négy évig tartó, szenvedélyes kapcsolat lett, én azonban eközben is „operáltam”, hiszen nem volt munkám. A középiskola után albérletbe költöztem. A szüleimtől csak annyi segítséget kaptam, hogy időnként vagy anyámnál, vagy apámnál használhattam a mosógépet.

Visszagondolva ezekre az időkre, egyszerűen nem tudom elhinni, hogyan sikerülhetett szinte minden átverésem. Magának fogalma sincs, mennyire naivak az emberek. A fiatal, jól öltözött, szépen beszélő lány senkinek sem volt gyanús. Már jó ideje tartott a viszonyom az énekessel, amikor egy számítógép „vásárlása” alkalmával lebuktam. Ekkor kilenc hónapot kaptam. És a börtönben tudtam meg, hogy terhes vagyok. Ez viszont nem számított enyhítő körülménynek, mivel visszaeső voltam. A börtönben szültem meg a fiamat, két hónapos volt, amikor lejárt a büntetésem.

Amíg nem találtam új lakást, anyám vigyázott a fiamra, illetve nekem is adott szállást, habár hangsúlyozta, hogy a segítsége nem hosszú távra szól. Így hát gyorsan lakást találtam, majd odaköltöztünk a fiammal. Az apja nem akart hallani sem rólam, sem a fiáról, és én sem követelhettem tőle semmit, hiszen a gyereket én akartam. Munka után kellett néznem. Egy ügyvédi irodában kaptam titkári állást, már több mint öt éve dolgozom ott. A fiam értelmes, talpraesett kislegény. Nagyon jól kijövünk egymással. Tudja, ki az apja, és azt is, hogy nem lehetünk család. Sokszor, ha magam alatt vagyok, átölel, és azt mondja, ne féljek, nemsokára felnő, és akkor már minden gond az övé lesz, én majd csak a pizzát sütöm neki. Azt viszont nem mondtam el neki, mivel foglalkoztam régebben. Ha esetleg valakitől mégis megtudná, egyszerűen majd elmagyarázom neki, hogy sohasem a rossz szándék vezérelt, hanem a szükség. Néha talán a kihívás is. Végül is én csak azt tettem, amit sokan mások is, igaz, ők legális módszerrel — megfizettettem az emberek hiszékenységének árát.


A nyitókép illusztráció (Pixabay.com)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..