home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A helyi termék érték
Tóth Lívia
2021.12.15.
LXXVI. évf. 50. szám
A helyi termék érték

December 11-én és 12-én tartották meg Zentán az V. Gazdanapok rendezvényt. Az érdeklődőket a hagyományos karácsonyi kiállítás, valamint a helyi termékek bemutatója mellett a XXI. Nemzetközi Pálinkafesztivál, a IX. Vajdasági Kulináris és Élelmiszeripari Kiállítás, a mesterségek bemutatója, gépkiállítás, valamint a biotermelők bemutatkozása is várta.

A Sportcsarnok színes forgatagában csaknem 150 termelő és kézműves kínálta a portékáját: pálinkát, lekvárt, sajtot, kolbászt, fokhagyma- és csilikészítményeket, virágot, tujákat és fenyőfákat, karácsonyi díszeket… Itt abba is hagynám, hiszen bizonyára a szép számban megjelent nézelődők között sem akadna senki, aki képes lenne mindent felsorolni.


A kiállítás egy részlete (Barát István fotója)

Kobrehel Ervin, a Zentai Gazdakör elnöke elmondta, másfél éve, amióta a járványhelyzet tart, a Sportcsarnokban ez az első civil rendezvény, és az emberek már nagyon várták a találkozást, a beszélgetést, a tapasztalatcserét.

— Nagy elégedettséggel tölt el, hogy a kiállítók közül senkit sem kellett hívni, sorra jelentkezett mindenki, amikor meghirdettük a Gazdanapokat. Senkitől nem kérünk helypénzt, és a régiek mellett új bemutatkozók is vannak. A cél, hogy a hagyományokat, a kézművestermékeket a fiatalabbakkal is megismertessük. Manapság sokat beszélünk a vegyszermentes termelésről, az egészséges táplálkozásról, és reméljük, hogy hamarosan nálunk is ez az irányvonal lesz a mérvadó. A kisgazdaságok értéket képviselnek, a régióban való megmaradást szolgálják. Ha tőlük vásárolunk, nemcsak egy terméket veszünk, hanem azt az odafigyelést, szeretetet is, amelyet a termelők hozzáadtak.


Kulináris kiállítás (Barát István felvétele)

Az esemény a lovagrendek ünnepélyes felvonulásával kezdődött, a Szent Miklós Pálinka Lovagrend új lovagokat is avatott, majd átadták a nemzetközi pálinkafesztivál díjait.

Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke szerint a járványhelyzet a pálinkakészítésre nem hatott ki, hiszen a gyümölcsöt fel kell dolgozni, és azok, akik ezzel foglalkoznak, az elmúlt időszakban is végezték a munkájukat. 

— A pálinkaversenyre hat országból érkeztek résztvevők, a legtöbb főzde Szerbiából jelentkezett, de Magyarországot is több mint 100-an képviselték. Emellett voltak nevezések Kárpátaljáról, Erdélyből, Felvidékről, Észak-Macedóniából és Horvátországból. A 27 tagú zsűri 9 csoportra osztva összesen 475 mintát bírált el, sok érmet, közöttük több mint 100 aranyat ítéltünk oda. Minden olyan csoportban, ahol több mint 10 pálinkát kellett értékelni, kategóriagyőztest is hirdettünk. A 11 kategóriagyőztes mellett két országos legjobbat is megneveztünk, Szerbiából Novák Imrét, a fesztivál nyertese pedig a magyarországi Apró Mihály meggypálinkája lett.


Ínycsiklandó termékek standja (Barát István felvétele)

A Gazdanapok keretében ismertették a Prosperitati Alapítvány és a Pro Scientia Naturae Alapítvány újabb online képzési programját, melynek a címe: Szakmai segédlet a helyi termékek elkészítéséhez és forgalmazásához. A kezdeményezés célja támogatni a kis mennyiségben hús és növények feldolgozásával foglalkozó vállalkozásokat, valamint a kézművestermékek előállítóit abban, hogy elsajátítsák a szerbiai szabályozásnak megfelelő korszerű tudnivalókat és ismereteket.

— Néhány évvel ezelőtt fogadták el a helyi termékek előállítását és forgalmazását szabályozó rendeleteket. Ezeknek az alkalmazásával, értelmezésével kapcsolatban készítettünk el egy segédanyagot azoknak a termelőknek, akik rövid értékesítési láncban szeretnének termékeket előállítani, forgalmazni. Az elképzelésünk az volt, hogy megmagyarázzuk ezeknek a jogszabályoknak az alkalmazását, lehetőségeket mutassunk be, ötleteket adjunk. Mindezt digitális formában készítettük el egy oktatási platformon, magyar nyelven. A tananyag nem a megoldást kínálja, hiszen azt mindenkinek magának kell megtalálnia, hanem az addig vezető útmutatót, segédletet adja meg — hangsúlyozta dr. Lengyel László, a Pro Scientia Naturae Alapítvány elnöke.


Pálinkaválaszték (Barát István fotója)

Az első napon a gyermekek tortadíszítő versenyen vehettek részt. A hosszú asztal mellett 45 lány és fiú szorgoskodott. A nagy igyekezetben, hogy egyenletesen kenjék meg a tortalapokat, egyedi alkotást hozva létre, a csapatot az sem zavarta, hogy a kicsit távolabb álló anyukák és családtagok folyamatosan fényképezték őket.

A vasárnap a házi torták, sütemények és hidegtálak kiállításával, illetve versenyével indult. Az eredményhirdetés után a látogatók jótékonysági célra szánt adomány ellenében megkóstolhatták a finomságokat.

A délelőtt folyamán a zentai betlehemes gyermekek hagyományos dramaturgián alapuló játékát tekinthette meg a közönség, majd mesterségbemutatókon betekinthetett egy-egy régi szakma fortélyaiba. A tartalmas rendezvény zárása előtt több mint hatvan diplomát adtak át, ami azt igazolja, hogy a helyi termék megfelel a Prosperitati Alapítvány, a Vatebet és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége védjegyszabályzatának.


A zentai betlehemes csoport


Gépkiállítás


A gyermekek tortadíszítésben versengtek (A szerző felvétele)


Pálinkalovag-avatás (Fotó: Facebook)

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..