Dr. Benák József - Szabó Attila felvétele

Fölöttem járt a valamikori legendás, ötéves szabadkai tanítóképzőben, példás magaviseletű, jó tanuló hírében állt, mértéktartó, szerény, igényes, szorgalmas, segítőkész volt már akkoriban is. Kedvelték őt mind a diákok, mind a tanárok. Népszerűségét növelte, hogy jól zenélt, rengeteg magyar népdalt tudott... Ráadásul azon kevesek közé tartozott, akik szerették a kémiát, a fizikát és a matekot, a képzősök rémét. Csak Ladócki Gábor jóhiszemű instrukciói nem fogtak rajta, bárhogyan igyekezett is a tanár úr ,,élsportoló''-t nevelni belőle: ő mindig ,,csak'' jó csapatjátékos maradt. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Most is ,,csapat”-ban a legjobb - amikor éppen Közép-Európa egyik legmodernebb szennyvíztisztító telepének az építésében, a zentai élesztőgyár szennyvizének a tisztításában működik együtt ismert hazai és európai szakemberekkel.
- Honnan is indultál?
- A bánáti sártenger közepéről, a világtól elzárt Kisoroszról. Annak idején egy teljes napig tartott odáig az út Szabadkától, ahova középiskolásként kerültem. Hihetetlenül szép és kedves emlékeket őrzök mégis ezekből az időkből - mondja csillogó szemmel. - Kiváló tanáraink voltak, nagy tudású pedagógusok, akik igazán figyeltek ránk. És a kollégiumhoz is szép emlékeim fűződnek. Persze, nagy fegyelmet tartott ott Lakatos igazgató úr, mégis valami otthonosságot, családias törődést éreztem magam körül. Ma már a diákjaim el sem hiszik, hogy mi fiúk 34-en aludtunk egy teremben, hogy magunk fűtöttünk a vaskályhába, mi vittük a konyháról a sarki pékhez kisütni a kalácsot - aki vitte, az vacsoránál kapott belőle még egy szeletet -, s kimenni az épületből este csak külön engedéllyel lehetett. És én szerettem ott. Fegyelmezett, alkalmazkodó gyerek voltam. A falum s a családom olyan útmutatást adott, hogy sokat kell dolgozni. A bánáti komisz földeken jobban megizzadtak a munkában az emberek, mint másutt. Mivel nagy volt a szegénység, az egymásra utaltság, azt láttam, hogy segítettek is egymáson.
Az első huszárvágása az volt, amikor magyar tanítóképzővel beiratkozott a belgrádi vegyészmérnöki karra, és rekordidőben diplomázott. A 620 diák közül másodmagával 3 év és 9 hónap alatt. S hogy milyen tanulságot szűrt le mindebből? Azt, hogy szívós munkával a hátrányokat le lehet küzdeni. Mivel a palicsi Chemostól kapott ösztöndíjat, oda ment dolgozni, 1970-től öt és fél évig ő volt az üzem megbízott igazgatója. Akkor élte virágkorát a gyár.
- Győzögettem az embereket, hogy ne osszuk szét az egész jövedelmet, invesztáljunk a fejlesztésbe is, majd jönnek a gyerekek, akiknek munkahely kell (jöttek is később!), rengeteg energiám ráment, de ez is megérte - mondja -, mert ez volt az a gyár Szabadkán, amely a legtovább kitartott. Amikor 76-ban Szöllősi tanár úr felkért arra, hogy legyek a munkatársa az Építéstudományi Intézet vízépítési osztályán, nem haboztam elfogadni. Olyan nagy volt ugyanis a gyárban az iram, hogy kételkedni kezdtem magamban: vajon kitartok-e végig. Ismét az ábécétől kellett kezdenem... Aztán mivel megalakult az építőmérnöki kar Szabadkán, ott is szükség mutatkozott egy vegytantanárra, a munkám mellett doktorálnom kellett hát. A témám: Adalékok az ipari szennyvizek szervesanyag-tartalmának a meghatározásához. Sokan nem tudják, hogy ahány szennyvíztisztító csak működik a Vajdaságban, azt mind szabadkai szakemberek tervezték és felügyelték az építését.
Jól ismeri felsőoktatásunk minden problémáját, ezért megkérdem tőle: mi a véleménye a sokat emlegetett Szabadkai Egyetem esetleges létrehozásáról. Egy kis kitérővel kezdi:
- Mindig is volt és most újból kialakulóban van egy hatalmi góc Újvidéken. Megismételjük a történelmi hibát: csinálunk egy másik Belgrádot, kiépül egy embertelen megapolisz, a vidék pedig elszegényedik. Minden pénz oda megy, ott osztják el. Ha a felsőoktatás szempontjából nézem - mivel ott vannak a gazdasági lehetőségek, az egyetemista, ha választani lehet, inkább Újvidéket választja, mint Szabadkát, mert ott jobban el tud helyezkedni, mint itt. Már tíz éve tanúi vagyunk annak, hogy sosem telik be a költségvetési diáklétszám... Ez részben azzal az előnnyel is jár persze, hogy személyenként többet tudunk a diákokkal foglalkozni, nálunk a diák nem csupán egy kódszám, mint más karokon, hanem van neve. A régiók egyenletes fejlesztése végett jó lenne a Szabadkai Egyetem, de nem véletlenül fáznak tőle a szabadkaiak. Az én karomon is. Mivel Újvidéken osztják a pénzeket, az eszik, aki közelebb van a húsosfazékhoz.
- Tanárként mi a vezérelved?
- Amit a képzőben megtanultunk: tudni kell becsülni az embert. Mit is mondott Pestalozzi? Feltételezni kell az emberben a jót. A háború utáni pedagógusgenerációkban még volt lelkesedés. Akkor még nem járatták le a pedagógusi hivatást.
- Sokat vitatkozunk manapság a délvidéki magyar nyelvű felsőoktatás létjogosultságáról. Mi erről a véleményed?
- Ez szerintem egy rózsaszínű álom. Tudom és vallom, hogy a tudást a legkönnyebb anyanyelven elsajátítani, de pragmatikus emberként ezt mondom: a tudás megszerzése nem öncélú dolog, a megszerzett ismereteket értékesíteni is kell. Márpedig aki ebben a régióban akar élni és érvényesülni, annak elengedhetetlen a szerb nyelv tökéletes ismerete. A műszaki területen ez különösen fontos. Ezenkívül a megfelelő képzettségű szaktanárok kineveléséhez hosszú időre van szükség. Van erre egy jó zsidó közmondás: mire kinő a fű, megdöglik a szamár. Inkább menjenek át bizonyos szakágak tanulása végett Magyarországra a gyerekeink, de jöjjenek vissza. Amihez persze megfelelő gazdasági és politikai körülmények kellenek.
- Született vajdasági magyar vagy. Mit jelent ez a számodra?
- Ez a miliő nekem megfelel. Ez a több nemzetiségű, nyitott közeg. Sok szépet megismertem a szláv kultúrából is, de soha eszembe sem jutott nem magyarnak lenni, még akkor sem, ha nekünk, itteni magyaroknak állandóan többletteljesítményt kell nyújtanunk. Ehhez hiányzik sokakból részben az igény, részben az akarat.
- Mi számodra a haza?
- Nekem szülőföldem van elsősorban, nem hazám. Azelőtt ezt a régiót vallottam hazámnak. De amikor fenyegetni kezdtek, hogy elzavarnak innen, úgy gondoltam, akkor ez már nem haza - mert milyen haza az, amely el akarja űzni a tagjait?! Márainak van igaza: a haza, az mi vagyunk...
- Soha nem voltál egy pártnak a tagja sem, de ott vagy, mondjuk, az Aracs vezetőségében...
- Soha semmilyen köteléket nem fogadtam el. De fegyelmezett ember létemre mindig tudtam, hol kell állnom a jó ügy érdekében. A rendszerváltozáskor azt gondoltam, kibontakozhat a magyarság. Aztán rájöttem, a politikai elit acsarkodik, nagy a széthúzás, kísért a turáni átok, a hatalmi harc, a húsosfazék körüli veszekedés, azt gondolom, hogy sok a megélhetési politikus, aki csak paravánként használja a magyarságát, lejáratja a politikai elitet. A pénzlenyúlások miatt hiteltelenné vált a politikusaink egy része. Tisztességgel kellene a magyarság felé fordulniuk, és nem úgy viselkedni, mintha ők lennének a délvidéki magyarság. A magyar egyetem létrehozása helyett pedig támogatom azokat, akik a felzárkózást akarják megkönnyíteni a középiskola és az egyetemi kar között a szerb nyelv tökéletesebb elsajátításával, mert mint említettem, mindkét nyelvet elengedhetetlenül tudni kell ebben a térségben, ráadásul még az angolt is, még akkor is, ha ez többletenergiát igényel. S tudni kell mindig, hol a helyünk.