* Váratlanul érte a hír, hogy Magyar Életfa díjban részesül?

— Nem számítottam rá, a díj híre karácsonyi ajándékként érkezett. A karácsony előtti napon felhívott Sutus Áron, a VMMSZ elnöke, és tájékoztatott, hogy Magyar Életfa díjban részesülök. Elsírtam magam. Nagyon örülök neki, hiszen a díj eddigi munkásságom elismerése. Rengeteget dolgoztam, sok mindent elértem. Vajdaságban mi voltunk az elsők, akik megszervezték a március 15-ei ünnepi műsort. Tettük mindezt Topolyán, a ’90-es években. Előző nap a topolyai táncegyüttessel Magyarországon vendégszerepeltünk. Házigazdáink csodálkozásuknak adtak hangot, miután közöltük velük, mire készülünk. A táncosokkal karácsonykor és húsvétkor is ellátogattunk a templomba. Igaz, utána hívtak a Központi Bizottságból, és megkérdezték, hogy mertem ezt megcsinálni. Miért ne mertem volna, mi ezzel senkit sem bántottunk.

* Hogyan és mikor került kapcsolatba a népdallal, a néptánccal?

— Bácsfeketehegyen éltünk, ahol Sárközi Feri bácsiék voltak a szomszédjaink. Feri bácsi tanár volt, és délutánonként a férjemmel gyakran átmentünk hozzájuk. Jókat beszélgettünk, és sokat köszönhetek neki. Segítségével újraindítottuk a szüreti felvonulást a faluban, én pedig tánclépéseket mutattam a gyerekeknek. Bizonyos idő elteltével találkoztam Bátori Katalinnal, és ő mondta, hogy Budapesten néptáncoktatói képzés indul. Vajdaságból négyen utaztunk a magyar fővárosba. Az egyik foglalkozás arról szólt, mit gondolnak egymásról a vajdasági, az erdélyi és a magyarországi magyarok. Nagyon rosszulesett, hogy rólunk mindössze annyi hangzott el: milyen érdekes, hogy szerbül beszélnek. Ez volt a vélemény rólunk. Szerbül is beszélünk, de magyarok vagyunk, és azért jöttünk Budapestre, hogy megismerkedjünk a magyar hagyományokkal. Egyre jobban foglalkoztatott a néptánc, a népdal, a hagyományápolás, rengeteg könyvet vásároltam a témával kapcsolatban. Feri bácsi ötlete alapján színre vittük a János vitéz című daljátékot, melyet huszonöt alkalommal adtunk elő Bácsfeketehegyen és környékén. A daljáték hatására egyre többen kezdtek érdeklődni a néptánc iránt. Előbb Bácsfeketehegyen, majd Kishegyesen és Topolyán igyekeztem átadni a tudásom a néptánc iránt érdeklődő fiataloknak.

* 2000 óta él Palicson. Azonnal bekapcsolódott a művelődési életbe?

— A szomszédjaim elhívtak a helyi közösségbe, ahol a nyugdíjas-egyesület tagjai összejövetelt tartottak. Bemutatkoztam, elmondtam, hogy népdalt és néptáncot tanítottam, népdalkört vezettem. Ennek ők nagyon megörültek, hiszen szerettek volna énekelni, és megkértek, legyek a vezetőjük. Tizennyolc asszonnyal kezdtem a munkát. Előbb a szabadkai Népkör MMK karolt fel bennünket, majd megszületett a Szederinda népdalkör. 2006-ban első alkalommal szerveztük meg Palicson a Kárpát-medencei Népdalkörök Találkozóját, ahol összesen hatszáz, főleg Magyarországról érkezett népdalkedvelőt láttunk vendégül. Innen indult a lavina, és sorjáztak a vendégszereplések, a fellépések. Néptáncot már nem oktatok, viszont Palicson kívül Ludason és Hajdújáráson is vezetek népdalkört, évekkel ezelőtt Kispiacon is oktattam. Topolyán végzett munkásságom alatt valameddig Bókára is jártam népdalt és néptáncot tanítani. Nagyon élveztem a nyelvjárásukat és azt a ragaszkodást, amellyel ők magyarul akartak énekelni.

* A népdalkörökkel milyen jelentős sikereket ért el?

— 2013-ban az Idősek II. Kárpát-medencei Kulturális és Művészeti Vetélkedőjén a Szederindával kiérdemeltük az első helyet. A szabadkai megmérettetésről továbbjutottunk a Pécsett megrendezett középdöntőbe, onnan pedig a budapesti döntőbe, melyet megnyertünk. Boldogságunk határtalan volt, el sem hittük, hogy a legjobbnak bizonyultunk. Néhány évvel ezelőtt a hajdújárási Rekötye népdalkörrel Püspökladányról, a Betyárdalok Fesztiváljáról hoztuk el az első díjat.

* A népdalnak mekkora szerepe van a magyarságtudat megőrzésében a Kárpát-medencében?

— Hiszem, hogy nagy szerepe van, és szükség van arra, hogy a fiatalok meg az idősebbek is megismerjék a magyar népzenét. Én is szeretem a különféle szerzőktől származó dalokat, de ha egy fesztiválon vagy vetélkedőn lépünk fel, akkor azt a népdalt adom elő, amelyet elődeink valamikor itt énekeltek. Rengeteg könyvünk és lejegyzett kottánk van, köszönhetően mindazoknak, akiknek fontos a vajdasági magyar népdal. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet népdalkörvezetőknek szervezett képzésén tavaly én is részt vettem, és olyan újdonságokat hallottam, amelyeket majd a további munkámban alkalmazhatok.

* Mennyire érdeklődnek a fiatalok a népdal iránt? Vannak-e, akik bekapcsolódnak az ön által vezetett népdalkörök munkájába?

— Ludason nagyon lelkes, fiatal menyecskék vannak, Hajdújáráson viszont nincs utánpótlás a népdalkörben. Az egyesületen belül működik a citeraoktatás, és abban bízom, hogy ezekből a gyerekekből a későbbiekben lesz olyan, aki bekapcsolódik a népdalkör munkájába. Magyarországon és az egész Kárpát-medencében hasonló gondokkal küzdenek a kórusvezetők. A gyerekekkel egészen kis korukban kell elkezdeni foglalkozni, akkor nagy esélye van annak, hogy megszeretik a népdalt, a néptáncot, és bekapcsolódnak valamely csoport munkájába. Nem szeretném a gyermekeimet fényezni, de el kell mondanom, hogy Timi lányom Mórahalmon él, és az ottani katolikus általános iskolában népdalcsoportot indított, Roland fiam pedig a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesületet vezeti. Lehet, hogy a fiatalok könnyebben bekapcsolódnak a néptánccsoportok munkájába, az énekcsoportok esetében talán bizonyos félelem tapasztalható részükről, mintha nem mernék megmutatni, tudnak-e énekelni, vagy sem.

* Van-e kedvence a népdalok közül? Melyiket énekli vagy tanítja a legszívesebben?

— A vajdasági népdalok állnak hozzám legközelebb. Az erdélyi népdalok is tetszenek, de mi azzal a nyelvjárással nem tudunk énekelni, amely nekik természetes. Jellegzetes hanglejtésüket el lehet ugyan sajátítani, de nem tudnám a dalokat úgy megtanulni és előadni, ahogyan ők énekelik. A vajdasági anyag nagyon gazdag, mindig a mi gyűjtéseinkből válogatunk, ezeket tanítom a népdalkörökkel. Mindenki maradjon a saját kaptafájánál.

* Eddigi pályafutása során mire a legbüszkébb?

— A Magyar Életfa díjra, arra, hogy nagyon sok fiatallal megszerettettem a népdalt és a néptáncot, valamint hogy e fiatalok között vannak a gyermekeim is. Kisebb és nagyobb korukban is nagyon sokat énekeltem nekik, beléjük ivódott a népzene és a néptánc iránti szeretet.

* Milyen tervei vannak az elkövetkező időszakra?

— Bízom benne, hogy mihamarabb visszatérhetünk a rendes kerékvágásba. A járványhelyzet sokaknál idézett elő passzív gondolkodást. Szeretném felpezsdíteni az embereket, vidámabbá tenni a próbákat, a találkozásokat. A farsangra egy kis összejövetelt akarok szervezni a környékbeli csoportokkal, a tavasszal megrendeznénk a Kárpát-medencei Népdalkörök Találkozóját, majd részt vennénk a Durindón, és megpróbálunk minél több meghívásnak eleget tenni.