home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A gyökereket keresve
Perisity Irma
2018.03.11.
LXXIII. évf. 10. szám
A gyökereket keresve

A magyar vezetéknév után tradicionális, szerb női név következik, viselője egy harminc-harmincöt év körüli nő, akivel hol szerbül, hol magyarul beszélgetünk.

Először van Vajdaság legészakibb részén, gyökereit keresve vezette ide a felfedezőút.

— Kicsi koromban, igaz, ritkán, de hallottam erről a vidékről — mondja fesztelenül. — Időnként apám mesélt arról, milyen szép piros errefelé az alma, és milyen ünnepélyes a pillanat, amikor délben megkondulnak a harangok. Ritkán beszélt velem magyarul, ám ha ő altatott el, csodálatos melódiájú altatódalokat énekelt nekem. Még most is emlékszem a Tente, baba, tente, apuka levente kezdetű dalra, noha egy szavát sem értem. A szüleim szobájában állt egy magas, hosszú polc, és az azon levő rengeteg könyv fele magyar nyelvű volt. Középiskoláskoromban szívesen lapoztam és olvastam is őket, annak ellenére, hogy nem sokat értettem. Így akartam életben tartani az emlékeket.

A Golija-hegység egyik lankáján levő, alig húsz házat számláló faluban születtem. Az anyám ott élt az apjával, az anyja meghalt, amikor ő még iskolába sem járt. Volt egy távoli rokonuk, aki hozzájuk költözött, ő nevelte fel az anyámat, ő vezette a háztartást, művelte azt a kis termőföldet, amely a ház alatt volt, nevelte a jószágot, így gondoskodva a család szükségletéről. A nagyapa egy közeli víztároló kiépítésén dolgozott. Reggelente a vállalat egyik mérnöke katonai terepjáróval összeszedte a munkásokat a faluban, este pedig hozta őket vissza. Abban az időben anyám már igazi nagylány volt, az öregedő rokont lassan ő váltotta fel a munkában. Tizenkilenc éves volt, amikor az apja balesetet szenvedett. A szerencsétlenségért állítólag az a mérnök volt a felelős, aki munkába szállította őket. Ő hozta a nagyapám halálhírét is. Csak akkor látta, hogy az anyám egyedül maradt az öregedő, lassan tehetetlen rokonnal. Úgy tudom, ez volt az első ok, mely miatt kapcsolatban maradt anyámmal.

Mindaz, amit mesélek, csak jóval később vált ismertté előttem — az anyámtól, a munkatársaktól, a hivatalos helyekről kapott anyagból raktam össze a családom történetét. Lassan haladtam a gyűjtéssel, mert időközben folytattam az egyetemi tanulmányaimat, dolgoztam is egy kicsit a tanulás mellett, hogy anyának megkönnyítsem a dolgát. Illetve azért is, mert az apám munkatársai — az itteni építés befejezése után — szétszéledtek, és körülményes volt kapcsolatba lépni velük. A munkahelyi szerencsétlenség miatt a mérnököt felfüggesztették, bírósági per lett az ügyből, viszont a végén kiderült, hogy nem is ő a felelős a nagyapám haláláért. Csak ezután került össze anyám a mérnökkel, aki nem akart visszatérni a családjához. (Ennek okát is már csak jóval később, a kutatásom során tudtam meg. Az apám törvénytelen gyerek volt, és amikor az anyja férjhez ment, a férje eleinte hallani sem akart apámról, de a nagyanya nem ment bele a házasságba a fia nélkül. Apám egyetemi tanulmányainak költségét is csak a nagymama viselte. A munkahelyi baleset után a nagymama férje, vagyis a mostoha megtiltotta neki, hogy hazamenjen. Állítólag nem akart egy fedél alatt élni egy gyilkossal.) A szüleim megházasodtak, és azt hiszem, apám is megszerette, illetve elfogadta otthonának a golijai, kis falut. Amikor már nagy voltam, sokszor kérdeztem tőle, miért nem keressük fel az apai nagyszüleimet is, de ő mindig azt mondta, nem kíváncsiak ránk. Hát így lettem felnőtt. Harmadéves egyetemista voltam, amikor meghalt az anyám. Apával őszintén elsirattuk, azt hiszem, ők nagyon jól megfértek egymással. Anyám csodálattal tekintett apámra, ő pedig hálás volt anya minden csöndes, szeretettel teli szaváért. Jó volt a gyereküknek lenni.

Néhány hónappal anya halála után apám azt mondta, van egy elintézetlen ügy az életében, és ideje a végére járnia. Elhatározta, hogy meglátogatja a szüleit, és ha minden rendben lesz, telefonál, hogy én is menjek utána. Az első néhány napban rendszeresen beszéltünk, aztán néhány napig nem érkezett hír. Talán egy hét is elmúlt, mire apu ismét felhívott, és azt mondta, az anyját viszi orvoshoz Magyarországra, majd jelentkezik. Azóta semmi hír róluk. Mivel én sem tudtam kapcsolatba lépni apuval, a rendőrséghez fordultam segítségért. Több mint két hónapra volt szükség, hogy megkapjam az értesítést, mely szerint apám nem lépte át a szerb—magyar határt. Az anyja pedig itthon van, egészséges. Most itt vagyok, és utánajárok a dolgoknak, bármi történik is. Minden hivatalos helyen jelentettem apám eltűnését, hirdetéseket adtam fel, jutalmat kínáltam fel annak, aki valamit tud róla. Otthon, a faluban úgy gondolják, a mostoha is érintett az eltűnésében. És itt is azt suttogják, hogy valami nincs rendben. Persze hogy nincs! Eltűnt az apám! Halálosan biztos vagyok benne, hogy engem semmi pénzért sem hagyott volna el szó nélkül. Nem adom fel, egyedül is megoldom a rejtélyt. A gyökereimet akartam fellelni, ám egészen más lett a feladatom. De ezt is megoldom.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..