home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A gyermekből szülő lesz
Perisity Irma
2022.04.01.
LXXVII. évf. 12. szám
A gyermekből szülő lesz

Ha ez a beszélgetés ötven évvel ezelőtt esik meg, minden bizonnyal másként értelmeződött volna. Mert valamikor mifelénk is voltak olyan idők, amikor tudtuk, ki kicsoda, és hol a helye. És az is — átvitt értelemben — magától értődött, ki kaszál és ki a vízhordó. Az idős asszony történetéből életigazságokat fogalmazhatnánk meg útmutatóul az utánunk következőknek.

— Én is élő példája vagyok annak, hogy a kor megteszi a magáét — mondja elmélázva az asszony. — Ma már egészen másként látok dolgokat, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Akkor azt hittem, mindent tudok. És hogy a közben elmúlt időszak tette-e meg a magáét, vagy az élettapasztalat, nem tudnám megmondani. Annyi biztos, hogy sem a társadalom, sem a család egy tapodtat sem tett annak érdekében, hogy olyan irányba terelje tagjai nevelését, hogy meg tudják érteni és el tudják fogadni azokat a változásokat, amelyeket az idő hoz. Itt elsősorban a nemzedékek viszonyára gondolok, melyek meghatározzák a közös élet minőségét, és elfogadhatóvá teszik az idősek meg a fiatalok számára egyaránt.

Egy munkáscsalád átlagos képességű, középiskolát végzett sarja vagyok. Semmiben sem különböztünk a körülöttünk élő családoktól, volt egy öcsém, munkás szüleim, saját házunk, autónk, nagyszülők és rokonok, akikkel rendszeresen tartottuk a kapcsolatot. Azt hiszem, mindenki elégedett volt a saját helyzetével. Emlékeim szerint akkor jelentkeztek az első, számunkra ismeretlen gondok, amikor majdnem egy időben elhunyt mind a két nagyapa. A temetés után az volt a kérdés, mi legyen a két egyedül maradt nagymamával. Mivel nekünk volt a legtágasabb családi házunk, az a döntés született, hogy a két nagymama hozzánk költözik, a házukat bérbe adják, hogy valaki lakja őket. Így nőtt meg a családtagok száma.

A gond csak az volt, hogy anyám még dolgozott, így a nap folyamán a nagyik egymásra voltak utalva. Az anyám esténként főzött másnapra, hogy a mamák idejében ebédelhessenek. Az igazi probléma akkor kezdődött, amikor az apai mama ágynak esett. A másik nagyi nem bírta egyedül emelgetni, anyáék dolgoztak, így nekem és az öcsémnek is kijutott az ápolásból. De soha senkinek eszébe sem jutott, hogy emiatt panaszkodjon. Egyszer megkérdeztem anya anyjától, miért nem adjuk a beteg nagyit az öregek otthonába, mert az iskolában hallottam, hogy a beteg időseket el lehet ott helyezni, ha nincs, aki egész nap gondoskodjon róluk. A nagymama rémülten nézett rám, és azt kérdezte, kitől hallottam ezt a szégyenletes ötletet. Hiszen azt úgy hívják, hogy szegényház, és oda csak olyanokat tesznek, akiknek nincs hozzátartozójuk, akikről nincs, aki gondoskodjon. Tisztességes családban ilyen gondolat sohasem vetődhet fel — mondta a nagyi. Említeni sem mertem többet ezt az ötletet. Amikor meghalt a beteg nagyi, nemsokára a másik nagymama is beteg lett, és anya még mindig dolgozott. A szüleim felváltva mentek betegszabadságra, hogy ápolni tudják a nagyit. Én akkor már nagykorú voltam, magamban azt gondoltam, sokkal jobb lenne a nagyinak olyan környezetben, ahol hozzá hasonló korúak élnek, de nem mertem erről beszélni. Azt hiszem, apámnak volt a legkellemetlenebb, de a nagyinak is, amikor apa volt az ügyeletes mellette, mert ő vitte pisilni, stb. Aztán eltemettük a másik nagyit is.

A szüleim lassan nyugdíjba mentek, az öcsém és én is megkezdtük az önálló életet, családot alapítottunk. Apa halála után leültünk megbeszélni, mi legyen anyánkkal. Ő még egészséges volt, ellátta magát, de az idő kíméletlenül múlt, gondolni kellett arra az időre, amikor már nem lesz így. Anyám biztosan úgy érezte, hogy teher számunkra, de előre kijelentette, ő nem megy a szegényházba, ne hozzunk szégyent a tisztességes családunkra. Szerinte nem lehet igaz, hogy egy anya fel tud nevelni négy-öt gyereket, de utána az a négy-öt gyerek nem tud mit kezdeni az egyetlen anyjával!

Amikor aztán beteg lett, hozzám került, én ugyanis láttam, milyen kellemetlen volt a nagyinak, amikor az apám öltöztette, vetkőztette. Meg akartam kímélni az öcsémet. Mivel még dolgoztam, fogadtam egy nyugdíjas ápolónőt mellé, habár abban az időben nem járt még támogatás az otthoni gondozásért. Sajnáltam anyámat, de úgy gondoltam, ha hasonló helyzetbe kerülök, én biztosan azt nézem majd, hogy a gyerekeimen segítsek, szegényház ide vagy oda. Három évvel anyám halála után mentem nyugdíjba. A férjem két év múlva meghalt, és egyedül maradtam. Eleinte találtam magamnak foglalatosságot: eljártam a nyugdíjasok énekkarába, kézimunkázni kezdtem. Néhány magányos évet sikerült tartalommal megtöltenem, de egy nátha úgy letepert, hogy alig tudtam belőle kikecmeregni. És most én okozok gondot a gyermekeimnek. Mert gyerekből felnőtt lettem. És közben senki sem beszélt nekem arról, mekkora teher az idős, beteg szülő a gyermekeinek. Én ragaszkodom a kertemhez, a szomszédaimhoz, az utca postásához. A lányom pedig szeretné ledolgozni azt a három évet, amely még hiányzik a nyugdíjáig. Remélni akarom, hogy mindketten elérjük, amit szeretnénk: én békés elmenést, ő pedig nyugdíjas éveket lelkiismeret-furdalás nélkül.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..