A látott hal mindentudójával kellett volna találkoznom, az ízig–vérig vezérhalakat kergető egyéniséggel, aki csupán akkor hagyta ott a tihanyi dombokat, mikor a Balaton vize szinte forrott a gardasokadalomtól. A félszigeti városka orra előtt, talán több kőhajításnyira onnan. Az időjárás nem éppen kegyes viselkedése arra engedett következtetni, hogy szinte a levegőben lóg a hóesés eljövetele. Szálláshelyem esze és mindenese megsúgta, hogy az idén megszületik a Messiás, minden bizonnyal hamarosan leereszkedik a tihanyi magányából a gardavadász csontkovács, a környék ihletett szürkeállománya.
— Ilyenkor jön, mikor a többi már jól kigardázta magát, tetszik tudni? Mert neki a zászlóshal az eredeti heringfajta csúcsa, s nála alább nemigen vesztegeti az idejét másra — mondta a szállótulaj, miközben a szót még arrafelé is terelte, hogy a visszhanggal is komázó, Istvánok Istvánja könnyen lépre csalható, csupán a módját kell kiokoskodni elejtésének. S miközben a decemberi párából immár némely kisebb részlet is előrajzolódott a szálloda előtti tihanyi vízen, meg a vadkacsáknak is szárnya kelt a móló végéről föllibbenni, gondoltam, ideje lenne, a messziről jött ember esetleges jogán, kitudni, hogy milyen csalira fogható a helység kalapácsa.
— Eszik vagy isszák ezt a jóembert, kedves barátom — kérdeztem.
— A bizalmába kell férkőzni — mondta amaz.
— Tütű vagy megkenés dolga?
— Egyik sem… Ez olyan, mint a látott hal…
— Akkor mire kap, ugye?
— Leginkább a sakkpacerok hozzák ki a sodrából, erre volt időm ráfigyelnem — tett most már végképp tisztába emberemmel kapcsolatban a tulaj, azzal gyorsan elgurult a dolga irányába.
Tihanyban vettem egy sakkgarnitúrát meg az antikváriumban valamilyen sakkirodalmat, azzal el is vetettem aznapi teendőim gondját, minden erőmmel a Magyar szuperbajnokság 1984. évi Portisch—Pintér játszmáját memorizáltam annak függvényében, hogy a fekete tisztáldozata miként fordította visszájára az egész vezércseles történetet.
A továbbiakban úgy pergett minden a maga rendjén, akárha karikacsapásról lenne szó. Tél Pisti, mert megkövetelte annak utána, hogy Pistizzem kilencvenen felüli őkegyelmességét, úgy vette be a szálloda halljában önmagammal játszó, fekete tisztáldozat felajánlási nokedlijét, mint vezérgazda a körömvillantót, melynek alkalmazója megint csak kierőszakolt ismerősöm lett, lett légyen új ismerőse bezdáni ember, aki a húsra vadászó nagyobb példányok elejtésében a csónak eligazításában lehetett a segítségére.
— Minden csontod a helyén, gyerek? — kérdezte nagysokára, mikor kifelé csorgattuk az evezőről a kora téli napalkony vörösletét.
— Eleddig talán… Bár egyszer nyakszirtre pilledtem öreganyám körtefájáról az anyaföldre, aztán hátamon deszkáztam az éjszakákat is…
— Vacsora előtt kissé megkenlek, aztán nekiállunk a balatoni csodaropogós összerittyentéséhez — mondta, s partot érve, úgy haladt elől, hátán az evezőpárral, mintha jóelőbb nem is ő pergetett volna a Balaton Tihanyi kútja fölötti vízen legalább nyolcvan hajításnyit a zászlós heringek becserkészésére.
Arról inkább nem szólnék a továbbiakban, hogy anno az én tihanyi dombokról legurult remetém miként hagyott helyben. Keze nyomán ropogott minden porcikám, és csupán az maradt meg kitörölhetetlenül a továbbiakra bennem, hogy a méhpempő alapanyaga, készítménye szinte az utolsó molekuláig beivódott szervezetembe, és talán fél évnek annak utána is kimutatható lehetett volna testemből. Bár az Istvánok állítólag nem cukorból vannak, de hirtelen kerekedett ismerősöm erőszakos biztatására is alig tudhattam a szálloda konyhájára botorkálni, ahol aztán Tél barátom velem tisztíttatta halomra két tucatnyi vezérgardáját, mert hogy neki meg irdatlan sok irdallást kellett eszközölnie minden egyeden, minek eredményeként a jobb- és balfelén is ama halnak 50-50 szép metszet keletkezett, s nekünk annyi, mehetett az egész hóbelevanc a serpenyők öreganyjába, hogy hirtelenében süsse az anyagot.
— Mivel szoktad fogyasztani, Tél Pistikém, ezt a gardahalmot?
— Rendszerint a barátommal, te! — nevetett a harcsabajszú, alig hogy még éppen nem százéves, azzal az egész halom sültet megszórta édes őrölt paprikával, s biztatni kezdett, hogy mozogjon bennem az élet, ha nem gondolok éhen maradni.
