home 2024. július 20., Illés napja
Online előfizetés
„A fikció erősebb, mint a valóság”
Szerda Zsófia
2023.04.15.
LXXVIII. évf. 15. szám
„A fikció erősebb, mint a valóság”

Visky András József Attila-díjas író, dramaturg, egyetemi tanár, a Kolozsvári Állami Színház munkatársa. Kitelepítés című kötete a Jelenkor Kiadónál jelent meg. A Kosztolányi Dezső Színház és a Nyári Mozi Színházi Közösség szervezésében a szerző Szabadkára és Zentára látogatott. Szabadkán Góli Kornélia dramaturg kérdezte a könyvről, mely kevesebb mint hét hónapja jelent meg, és már ötödik kiadása van a nyomdában, ami elsöprő sikernek számít.

A Kitelepítés című regény Visky családjának történetét meséli el, illetve annak egyik legszörnyűbb időszakát, amikor az 1956-os magyarországi forradalom után otthonukból kitelepítik őket egy lágerbe, a Duna-delta közelébe. Visky a család legkisebbje, a hetedik gyermek. Amíg a család a lágerben, az apa a börtönben ül, hiszen huszonkét év börtönbüntetésre ítélik. Visky András könyvét megjelenése óta sokan olvasták, nagy sikere van. A sikerről mint olyanról így nyilatkozott:

Sokáig nem találtam a magyarázatot arra, hogy mi történik a könyvvel. Olyan dolgokat érint meg, amelyek nem írhatóak le a siker műszavával. Másképp viselkedik a könyv, s én erre nem voltam felkészülve. Amikor már a második újranyomás volt nyomdában, megkérdeztem a kiadót, miért van ez szerintük, mire azt mondták: András, olvasd el a könyvet, érdemes. Szóval most ez történik, s érdekes, hogy már lecsorgott a középiskolák szintjére is, egy budapesti versenyben is részt vett, ahol a Sorstalansággal kellett összehasonlítani. Átolvastam a középiskolások prezentációit, s egészen lenyűgöző az, ahogyan ők értelmezik. Szóval a siker szó félrevezető, én úgy érzem, valami egészen más történik.

Visky sokáig kereste a formát s a hangot, melyen a könyv megszólal, hiszen egy nagyon személyes, ráadásul tragikus történetet dolgoz fel saját múltjából. A formát viszonylag hamar megtalálta, ő Biblia-formának nevezi, hiszen édesapja református lelkész volt. Édesanyja ebből olvasott fel nekik, s főleg az Ószövetség történetei érintették meg, tudott azonosulni velük.

Én tudtam, hogy a Duna ketté fog válni, és mi száraz lábbal kelünk át rajta. Ahogy azt is, hogy Mózesunk, azaz az apám még börtönben van.

Egyetemi munkájából fakadóan látja, hogyan olvasnak a fiatalok.

— Egy Instagram-könyvet akartam írni, azaz rövid szakaszokra tagolni a kötetet, melyek megszólítanak. A hangot megtalálni már nehezebb volt, s elsősorban ez érdekelt. Úgy írni meg egy szöveget, hogy nagyon jelen legyen benne egy hang, az élő beszéd, a függő beszéd. Hogy aki olvassa, az érezze a kísértést, hogy hangosan kellene olvasnia. Ez egy színházi kérdés. Hogy a hang mit közvetít felénk. Ez már régóta érdekel. A beszélő hangját sokáig nem találtam, végül a gyermek és a felnőtt hangját összenyomtam, elkezdtem figyelni, működik-e. S működött. Ehhez kellett egy nagy fokú bátorság is, hiszen akár egy mondaton belül is váltakozik. Az utamat a könyvhöz a kudarcok jelölték ki, de ezek nem depresszív kudarcok, egyszerűen csak nem az volt az út. Az nem feltétlenül kudarc, ha egy író felismeri, hogy arra nem vezet út, nem kell erőltetni, el kell engedni. Érthető könyvet akartam írni. Nem akartam esszéisztikus, teologikus könyvet, ugyanakkor eldöntöttem, nem féltem az olvasót, mert ez olyan történet, hogy lehet, neki sem jó, ha túl könnyen veszi magához — tette hozzá.

A lágert később felnőttként meglátogatta, először Esterházy Péterrel, aki egy regényéhez szeretett volna anyagot, inspirációt gyűjteni ott.

Én már tudtam, hogy nem maradt semmi a lágerből, de ő érzékelni akarta ezt a világot. Péter regényének utolsó fejezete a családomról szól, hiszen találkozott apámmal és anyámmal is, és nagyon szépen ír róluk, ez pedig egy nagyon szép ajándék számomra. Másodszor a román tv vitt el, egy dokumentumfilmet forgattak. Egy másik láger barakkjába mentünk el, mely ugyanolyan volt, mint a miénk. Azt hiszem, enélkül nem is tudtam volna megírni a regényt. Az illatok, a méretek ugyanis mindent visszahoztak. Ősszel vittek el minket, és megint láttam az ördögszekereket, a port. Egyszerre volt szép és félelmetes — osztotta meg a hallgatósággal gondolatait.

A szerző szerint egy nagycsaládban az ember nemcsak a saját, hanem a testvérei emlékeit is emlékezi, s nem tud különbséget tenni, mi a sajátja, mi a másé.

— A fikció erősebb, mint a valóság, mert mindannyian fikcióból vagyunk. A fikció a valóság szellemét közvetíti felénk, s a fikció az, ami segít minket abban, hogy a valóságot elfogadjuk. Hogy minél pontosabban rekonstruáljam a történetet, folyamatosan kérdezgettem a testvéreimet. Ami érdekes, hogy van egy pontja a könyvnek, egy vakfolt, amelyre senki nem emlékszik. Gyanítom, hogy akkor történtek a legvéresebb események. Ezeket megpróbáltam rekonstruálni, történelmi dokumentumok alapján. Van egy dokumentum, mely szerint én ellenforradalmár voltam, kétéves koromban. Ez szerintem mindent elmond a történelem abszurditásáról.

Arra a kérdésre, hogy csalódott-e az emberiségben, illetve volt-e benne düh, Visky azt válaszolta, csalódni csak akkor lehet, ha illúzióink vannak, melyek neki nem voltak.

— Nehezen mondom ki, de kimondom: én az embert nem tartom jónak. A világban, a teremtésben van jóság, s ebben részesülhetünk, de az ember alapjában nem jó. Ha az ember jó volna, akkor egy háborúban nem ölne meg gyermekeket pszichológiai hadviselés okán. A családi legendárium szerint gyermekként azt mondtam édesanyámnak, hogy ne sírjon, mert mindazt, ami velünk történik, meg fogom írni, s így fogom megbosszulni. De írni bosszúból és gyűlöletből nem lehet, csak boldogságból. És bennem tényleg nincs gyűlölet.

A könyv egyik legizgalmasabb szereplője Nényu, aki egy árva székely lány volt, az 1947. évi híres székelyföldi éhínség során került Visky szüleihez. Befogadták, de kijelentették, semmiképp sem cselédnek, hiszen arra nincs szükségük. Egy idő után azonban Nényu jelentette be, hogy nem akar elmenni, velük marad.

Apám próbálta meggyőzni, hogy ne tegye, mert akkor már egyre jobban érzhetőek voltak a támadások apám személye ellen. Amikor kitelepítettek minket, nézték a listát, kérdezték Nényut, hogy ő kicsoda, hiszen nincs a listán. Ő azt mondta, nem érdekli, rajta van-e, velük akar menni. Ekkor tudtára adták, nem biztos, hogy túléli, ő mégis velük ment. Túlélésünknek aztán egy fontos ágense lett. Nagyon humoros volt, és hiányzott belőle mindenféle félelem. Rajongtunk érte. Elképesztő szeretettel szeretett minket.

A beszélgetésen még sok fontos téma szóba került, ahogyan édesapjáról, az apaképről is sokat beszélgettek, hiszen ő sokáig nem is találkozott édesapjával, mert az börtönben ült. A könyv egyik legerősebb fejezete az újratalálkozásról szól.

Amikor visszatért majdnem hét év után a családhoz, egy kicsit mindenki idegen volt számára, azt kérte, egyesével találkozzunk vele. Én legkisebbként egyszer csak egyedül maradtam vele egy szobában. Egyik felnőtté válásom szerintem ez a pillanat volt. Apámnak is egyébként nagyon jó humora volt, egyik rabtársa mesélte, hogy apám állt a bedeszkázott ablak előtt, és nézett kifelé, azaz nézte a deszkákat. Megkérdezték, mit csinál. — Nézek kifelé — mondta ő. — Keresed a családodat? — Igen. — És látod őket? — Nem. Akkor ez az ember azt mondta apámnak: — Gyere, temesd el őket.De hát még élnek — vágott vissza apám. — Neked nem. S apám ott a börtöncellában végigcsinálta a temetési szertartást egyesével, beszédeket is mondott. A rab azt mondta: — Na most ez a te parókiád, kezdj el dolgozni azokkal, akik itt vannak, a rabokkal. Ez felszabadította. Később mesélte, hogy sokszor „feltámadtunk”, ilyenkor ránk szólt, hogy menjünk vissza, még nincs itt a feltámadás ideje. Ez a humor is rávall.

A vallásról s a mindenhatóról is szó esett, Visky számára valóságosabban volt ott Isten, mint édesapja.

— Ezért apám egy ideális figura, Isten pedig ügyetlen, aki nem érti a történelmet. De azért nem érti, mert nem a mai magyar nyelvet beszéli. Anyám a hit kérdéséből nem csinált vallási kérdést. És nem is az. A könyv írása közben ismertem fel azt, hogy egy ateista ember sokkal inkább testvérem, mint egy vallásoskodó. Mert nem jónak kell lenni, hanem átlátszónak. Ha az ember átlátszó, akkor a gonoszság le van leplezve. A mindenhatóság definíciója ez: meg tudlak védeni önmagamtól. Az ember nem mindenható.

Arra a kérdésre, hogy a könyvet el tudná-e képzelni színpadon, azt válaszolta, mindent lehet színpadra adaptálni, de ez nem az ő dolga. Filmes megkeresések már vannak, de egy kis türelmet kért, hogy a könyv élje még egy kicsit a saját életét.

Az est végén a közönség kérdéseire is válaszolt a szerző.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..