Hogy mennyire nem hisznek az emberek egymásnak, jól példázza az összeírás első napján történt eset. Egy maroknyi föld kapcsán sorolta édesanyám az adatokat az összeírónak. Mint a többi nem földműveléssel foglalkozó ember, ő is mással művelteti a földjeit. Persze, azokra a kérdésekre már nem tudott válaszolni, hogy annak, akivel szántat, arattat, milyen gépezete van, mit csinál a vegyszeresdobozokkal a gaz permetezése után stb. Továbbá arra sem tudott válaszolni, mennyit dolgozik az illető naponta.
Hol alszanak a tyúkok? — ez a kérdés is elhangzott. Nálunk történetesen mindig a baromfiudvar közepén álló óriási fán térnek nyugovóra a szárnyasok. Télen is meg nyáron is. Az már az összeíróra tartozik, hogy elhiszi-e vagy sem.
Elhangzottak olyan kérdések is, hogy a szomszédságban tud-e valakiről, aki fölműveléssel foglalkozik, és hogy kinek mije van. Az összeíró azonban ezekre sem kapott választ.
Másnap édesanyám szomszédságában ugyanez a jelenet zajlott le. Az adatgyűjtés itt is kitért a szomszédságra, többek között az édesanyámra is. Felháborodva újságolta a szomszédasszony, hogy az adatgyűjtő édesanyám jószágairól, a földjeiről és a kotárkáról is érdeklődött. Annak ellenére is, hogy az édesanyámra vonatkozó válaszokat már az előző napon megkapta. Vagy csak ellenőrzési céllal kérdezte ki a szomszédokat? Ki tudja. Elgondolkodtató, hogy mi van abban az esetben, ha pl. a mezsgyehatár miatt haragban van két szomszéd.
A dolognak az lett a vége, hogy fogtam magam, és betelefonáltam az összeírást koordináló központi bizottság irodájába: ezek szerint nekem nem is fontos otthon lennem, hogy adatközléssel szolgáljak a nevemen lévő maroknyi földterületről, hiszen úgyis kikérdezik a szomszédokat...