„Egyértelműen kijelenthetjük tehát, hogy nem az iszlám elveit követik azok, akik a dzsihádot szent háborúnak nevezik. A háború soha, semmilyen körülmények között nem lehet szent. Az iszlám a muszlimokat a jóindulat kinyilvánítására, megadására és a békére való készségre tanítja. Alapelveket határoz meg, aminek alapján a muszlimoknak békében, háború előtt, illetve után viselkedniük kell. A dzsihád »szent háború«-ként való értelmezése helytelen, mert szándékosan elferdíti annak eredeti jelentését, ami nem más, mint valamiért a legvégsőkig fáradozni. Dzsihádnak tekinthető tehát minden olyan erőfeszítés a mindennapi életben, amely az isteni parancsolatok teljesítésére vonatkozik.
A muszlim ember dzsihádja az a törekvése, hogy megtisztítsa önmagát, hogy legyőzze önnön zsarnokságát és önzőségét. A dzsihád lényege benne rejlik az ember minden Istenért tett cselekedetében, például a jótékonyságban vagy abban a törekvésében, hogy becsületes életet éljünk.”

A fenti nyilatkozatot a közelmúltban történt borzalmas cselekedetek apropójából a Magyarországi Muszlimok Egyházának vezetősége tette. A tagok azt mondták, hogy bizonyos nyugati kommentátorok szándékosan elferdítik az igazságot, és az iszlámot harcias, békeellenes vallásként tüntetik fel. Holott az iszlám a béke és az Istennek való alávetés vallása, és a muszlimok számára az emberi élet a legfőbb érték, melyet Istentől kaptunk.

A valóságban az iszlám toleranciára, vallási békére törekszik, és az emberek együttműködésére. Jól látszik ez abból, hogy az iszlám tanításai igyekeznek elmélyíteni a muszlimok szívében a békét, vallásuk alapjává, szerves részévé tenni azt. Erre számos bizonyítékot találhatunk. Az iszlám kifejezés azonos tőből fakad, mint a béke (szalám). A Békesség a fenséges Isten egyik neve a Koránban, Ő az, aki leküldte számukra az iszlámot. A próféta a béke terjesztését a vallás részeként és a paradicsomba való jutás egyik alapfeltételeként említette. Az iszlám vallás terjeszti az élethez való emberi alapjogot is: „Aki egyetlen olyan lelket megöl, aki se nem gyilkolt, se romlást nem okozott a Földön, az olyan, mintha az összes embert megölné. Aki viszont életben tartja, az olyan, mintha az összeset életben tartaná (Az asztal 5:32).”

Dzsihádnak számít az is, ha egy muszlim megvédi az országát és a vallását az idegenektől. Háború esetén azonban tilos kioltani az olyan civilek életét, akik nem vesznek részt a hadműveletekben, azaz a támadó ország ártatlan lakosai ellen irányuló robbantásos merényletek elfogadhatatlanok, a foglyokkal pedig emberhez méltóan kell bánni. A muszlimok nem lehetnek agresszívek, nem sérthetik meg a másokkal kötött egyezséget. Az egyik érdekes és fontos alapelv például, hogy háború esetén a földek, a gyümölcsfák, a települések, a templomok és az állatok elpusztítását is lehetőleg el kell kerülni.
Azok az emberek, akik tehát az iszlám nevében terrorcselekményeket követnek el, nem az iszlám szellemében cselekszenek. Az iszlám tanításaiból kiindulva minden muszlimnak el kell határolódnia a rombolástól, a robbantásoktól és az értelmetlen gyilkosságoktól, melyeket e vallás nevében követnek el. Ezek a cselekmények a hívő muszlimok életét keserítik meg, hiszen ezek miatt a merényletek miatt éppen ők és a mecseteik vannak kitéve a felbőszült emberek haragjának szerte a világon.

Érdemes külön foglalkozni a hívő muszlimokkal, a merénylők többségének ugyanis jóformán semmi köze sincs az iszlám valláshoz, azaz a hithez. Erről több minden tanúskodik. Elsősorban az, hogy ha az illető valóban hívő volna, akkor tisztában kellene lennie a vallása tanításával, mely egyértelműen elítéli a gyilkosságot és az erőszakot. Ezek az emberek tehát tévtanítók állításaira és nem a Koránra támaszkodtak.

Érdekes volt a nemrég Franciaországban történt eset is, amikor az elkövetőről kiderült, hogy az életvitele teljesen eltért az iszlám törvényeitől. Az illető rendszeresen fogyasztott alkoholt, csalta a feleségét, és többszörösen büntetett előéletű volt. Az erőszakos cselekedetei hátterében nem volt semmiféle vallási meggyőződés, csupán az értelmetlen pusztítás vezérelte.