- Fotó: Török Ákos

A Harcsa Veronika Quartet egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fiatalok körében nemcsak Magyarországon, hanem a Vajdaságban is. Az énekesnő dzsesszkvartettjével nemrég tért haza Japánból, ahova a második ottani turnéjuk alkalmából utazott el. A nyár folyamán azonban - dzsesszzenekarokra nem jellemző módon - végigjárta a nagy zenei fesztiválokat is, amelyeken kivétel nélkül óriási sikert aratott, megdöntve ezáltal minden olyan sztereotípiát, amely szerint a fiataloknak nincs igényük a színvonalas, művészi értékű zene iránt.
- Igazából mindig izgulok, amikor valamelyik nagy nyári fesztiválra kapok meghívást, mivel nekem nagyon nehéz elképzelni, hogy valaki, aki eljön bulizni egy fesztiválra, éppen egy dzsesszkoncertre legyen kíváncsi... - magyarázza Veronika lapunknak nyilatkozva, majd hozzáteszi: - Szerencsére eddig mindig kellemesen kellett csalódnom, mindig nagyon sokan eljönnek a koncertekre, és a visszajelzések alapján jól is érzik magukat, csakúgy, mint mi a színpadon.
- Te is utaltál arra, hogy a dzsessz nem számít túl populáris műfajnak. Hogyan próbáljátok meg népszerűbbé tenni a fiatalok körében?
- Voltaképpen eleve egy olyan keverékműfajt játszunk, amely nemcsak a dzsessz elemeit tartalmazza, hanem vannak benne pop-, soul- és blueselemek is. De ennek természetesen nem az az oka, hogy populárisabb zenét szeretnénk játszani, hanem egészen egyszerűen az, hogy ezeket a stílusirányzatokat is szeretjük, ezért teljesen természetes számunkra, hogy vegyítjük az elemeiket a dzsesszel.
- A te esetedben beszélhetünk konkrét áttörési pontról, vagy ez inkább egy folyamat volt?
- Jómagam folyamatként éltem meg, azok között viszont, akikkel beszélgetek, akik figyelik a pályámat, sokan áttörésnek nevezik azt a pontot, amelynek eredményeként az MR2-Petőfi Rádió elkezdte játszani a dalainkat. Ez valóban fontos momentum volt a zenekarom életében, mert ekkor ismert meg bennünket az egész ország. Előtte inkább csak a budapesti zenei színtéren voltunk jelen.
- A siker mit jelent számodra?
- A siker? Nehéz kérdés. Azt hiszem, mindenekelőtt azt, hogy van döntési jogom abban, hogy kikkel dolgozom együtt, milyen fellépéseket vállalok el, illetve az, hogy sokan eljárnak a koncertjeinkre, ráadásul nemcsak alkalmanként, hanem rendszeresen is - ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek nekem.
- Gondolom, mindez nagymértékben hozzájárult a legutóbbi japán turné létrejöttéhez is - bár érdekes módon mintha ott előbb jött volna a siker, mint Magyarországon...
- Valóban így volt. A Speak Low című lemezünk 2007-ben jelent meg Japánban, és rögtön a vokális dzsessz lemezeladási listájának az élére ugrott. Innen származik az ottani népszerűség. Persze, a lemez sikerét koncertturné követte, hasonló népszerűséggel. Ez a mostani tehát már a zenekarom második japán turnéja volt, és azt kell mondanom, ez is nagyon sikeres volt. Nagyon szeretnek bennünket abban az országban, ezért is tudtunk újra eljutni oda. Van Japánban egy kiadónk, amely most már a harmadik lemezünket jelentette meg ott, hál' istennek az előző kettőhöz hasonlóan ez is nagyon szépen fogy. Mindehhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy a japánok nagyon tudnak rajongani az európai kultúráért, ugyanakkor bizonyára a zenénk hangzásvilága is közel áll az ő ízlésükhöz.
- Egy idegen kulturális közegben vajon nehezebb-e megközelíteni a hallgatóközönséget?
- Azt kell mondanom, hogy nem éreztem ebben semmiféle nehézséget. Sem azt, hogy bármit is másként kellett volna csinálnunk, mint itthon. Lehet, hogy a dzsessz nemzetközi volta miatt, lehet, hogy más miatt, ezt nem tudom. Valószínűleg elsősorban olyanok jönnek el az ottani koncertjeinkre, akik már hallották a dalainkat a lemezeinken, ismerik őket, tudják, hogy mire számíthatnak.
- Mindannyian magasan képzett zenészek vagytok. Hol helyezitek el magatokat a magyarországi zenei palettán?
- Azt gondolom, hogy nagyon sok képzett zenész van ma Magyarországon. Ha azt vesszük alapul, hogy például a dzsessz tanszakon is évente húszan végeznek, az is sok ahhoz képest, hogy nem nagyon vannak dzsesszfesztiválok, sőt, dzsesszklubból is igen kevés van. A popzenében jellemző az, hogy autodidakta zenészek is el tudnak érni nagy sikereket, de hadd mondjam el, hogy én szimpatizálok az autodidaktákkal, mert bizonyos szempontból magamat is annak érzem. Ez azért van, mert nem készültem zenésznek. Jártam ugyan zeneiskolába, de ott zongorázni meg szaxofonozni tanultam, nem énekelni. Csak nagyon későn, valamikor huszonegy éves korom körül döntöttem el, hogy mégis inkább énekesnő leszek.
- Mi motivált?
- Ez is egy folyamat volt. Beleszerettem az éneklésbe, a színpadi létbe.
- Gondoltál már arra, hogy valamilyen populárisabb műfajban is kipróbáld magad?
- Igen, hiszen több stílus is nagyon érdekel. Nagyon izgalmasnak tartom például az elektronikus zenét. Valószínűleg alkotok is majd valami ilyesmit. Valamit, amit talán sokan populárisabbnak fognak tartani. Viszont nem azért, hogy népszerűbb legyek általa. Egyszerűen csak azért, mert új kihívásnak élem meg. Ezen a projektumon most egy új zenekarral dolgozunk, amelyben négyen vagyunk benne, Kaltenecker Zsolt billentyűs, Gyémánt Bálint gitáros, Andrew J. lemezlovas és jómagam. Abban egészen biztos vagyok, hogy ebbe is bele fogom tenni a tudásom legjavát, aztán, hogy milyen lesz a fogadtatása, hogy kinek fog tetszeni, és kinek nem, az a jövő titka.

Harcsa Veronika első együttesét Harcsa Veronika Quartet néven alapította 2005-ben, jelenleg az énekesnő saját szerzeményeit adják elő. Még ugyanebben az évben elkészült debütáló albuma, a Speak Low. A lemez 2007-ben Japánban is megjelent és rögtön a vokális dzsessz lemezeladási listájának élére ugrott. A lemez sikerét koncertturné követte. Veronika aztán a 2008-as Budapest Fringe Fesztiválon a Fringe Legjobb Hangja díjat érdemelte ki. 2008-ban két új albummal is jelentkezett: You Don't Know It's You (Fonogram Magyar Zenei Díj 2009 - az év dzsesszalbuma) és Red Baggage címmel. Zenekari fellépései mellett kortárs művészeti és elektronikus zenei produkciók aktív résztvevője.