— 2010-ben ismerkedtem meg a labdarúgással, amikor itt, Magyarkanizsán focisulit szerveztek a gyerekeknek — kezdte a beszélgetést Réka. — Egy nagyobb lánytársasággal együtt én is elmentem a focisuliba, és ott a labdarúgás mellett a többi labdajátékkal is megismerkedtem. Megkérdeztük Vajda Fangyót, tartana-e nekünk edzéseket, mivel bennünket érdekelne ez a sport. Korábban több sportágat kipróbáltam. Hat-hét évesen modern tánccal kezdtem foglalkozni, melyet nyolc évig űztem, majd négy évig kajakoztam, hiszen valamikor apukám is ezt a sportágat űzte. A tánc és a kajak közül az előbbit választottam, mivel egy időben tartották az edzéseket. Később hasonló helyzet fordult elő a tánc és a labdarúgás esetében is, ekkor pedig a foci mellett döntöttem. Középiskolás koromban Zentáról ritkábban tudtam hazajárni az edzésekre, ezért a foci mellé kiegészítő sportágként a crossfit társult. Modern táncban rengeteg első helyet szereztem szólóban, párosban és csapatban egyaránt, Lengyelországban sikerült világbajnoki címet is nyernem.

A századik mérkőzés előtt Kazi Zsolt klubelnökkel

* A megalapítástól kezdve tagja vagy a klubnak, mely akkor még a Metalmania nevet viselte. Hogyan emlékszel vissza az első lépésekre, az első mérkőzésekre?

— Kellemes érzéssel idézem fel az első edzéseket, hiszen akkor még fogalmunk sem volt arról, hogyan űzik ezt a sportot. Húsz lány volt a csoportban, kiváló közösség alakult ki, viszont hátrányból indultunk, hiszen focizni általában nem tizennégy évesen kezdenek. Első barátságos mérkőzésünkön, Csantavéren 3:0-ra vesztettünk ugyan, de a környező településekről egyre több lány csatlakozott hozzánk, egyre inkább fejlődtünk, és két év elteltével elindultunk a bajnokságban.

* Kik voltak az edzőid eddigi pályafutásod során?

— Vajda Fangyó volt az első, aki a kezdetektől foglalkozott velünk, én viszont először Vajda Attilával kezdtem az edzéseket. A csapatot ekkor a három lány mellett fiúk alkották. Megalakulásunk után Fangyó vett át bennünket, akinek a munkájába az erőnléti állapotunkat előtérbe helyező Táborosi Ákos is besegített. Ma a vezetőedző mellett Szabó Árpád segíti másodedzőként a csapatot.

* Jobbhátvéd vagy. Ez a poszt talált meg téged, vagy te szerettél volna ezen a helyen játszani?

— Kezdetben középcsatárt játszottam. Nem tartom magam technikás játékosnak, viszont magasságomból adódóan az edzők úgy gondolhatták, hogy az a poszt a legmegfelelőbb számomra, mivel a beadásokat fejjel a kapuba tudom juttatni. A későbbiekben fokozatosan haladtam hátrafelé, játszottam jobbszélen és a középpályán is. A moholi vendégszereplés alkalmával játszottam először középpályán, és ekkor fordult elő először, hogy egy posztot igazán a magaménak éreztem. A későbbi szerelésekből, becsúszásokból alakult ki, hogy a jobbhátvéd az igazi posztom. Száz mérkőzés alatt két alkalommal találtam az ellenfél kapujába: még a II. Ligában egy beadást fejjel juttattam a hálóba, ami még az újságban is megjelent, és ma is emlékszik rá mindenki, majd az I. Ligában egy lövésem a léc alatt kötött ki.

* A Požarevac ellen játszottál századik alkalommal a klub színeiben.

— Sosem számoltam, hányadik mérkőzésnél tartok. Kazi Zsolt klubelnök jelezte, hogy hamarosan itt a századik meccs. Minden mérkőzést várok, de a századikat sokkal jobban vártam a többi találkozónál, hiszen mégiscsak jeles jubileumról beszélhetünk. Egészséges izgalom kerített hatalmába, és bíztam benne, hogy olyan győztes mérkőzés lesz, amelyre sokáig fogok emlékezni. Így is lett, hiszen 2:0-s hátrányból 3:2-es győzelmet ünnepelhettünk a végén. Két mérkőzést emelnék ki a százból. Az egyik, amikor a II. Ligából az I. Ligába jutottunk, akkor a mindent eldöntő meccsen tizenegyesekkel vívtuk ki a magasabb rangfokozatot, a másik pedig az első szuperligás mérkőzésünk, melyet a többszörös országos bajnok, szabadkai Spartacus ellen játszottunk.

* Több alkalommal is a Szuperliga kapujában álltatok, de eddig mindig lecsúsztatok a feljutást érő helyekről. Az álom a nyáron valóra vált. Milyen különbségeket látsz a Szuperliga és az I. Liga között?

— Minden okkal történik. Lehet, tavaly még nem álltunk készen a magasabb rangfokozatra. Itt sokkal tapasztaltabb csapatokkal mérkőzünk, a játék gyorsabb, intenzívebb, más a ritmusa, gyorsabban kell gondolkodni, egy-egy szituációra reagálni. Nem várt eredményekkel robbantunk be a ligába, hiszen senki sem számított arra, hogy nyolc forduló után a 2. helyen állunk majd a tabellán. A vezetőség a bajnokság előtt a bennmaradást tűzte ki célul, én viszont már akkor azt nyilatkoztam, hogy egy erős középhelyezésre jók leszünk. Az első nyolc mérkőzés után azt mondom, az első háromban szeretnénk végezni, a csapat megérdemelné ezt.

* Miben fejlődtél, miben vagy más, mint néhány évvel ezelőtt?

— Megtanultam többet gondolkodni a pályán. Nem mindig az a jó, ha a mérkőzésen 10 km-t futok, vagy ha a rúgásom minél erősebb. Sokkal inkább a technikára és a taktikára helyezem a hangsúlyt, ebben sokat fejlődtem a csapattal együtt. Úgy érzem, felvettem a Szuperliga ritmusát, de messze vagyok attól, amire képes vagyok. A csapat sem érte el a teljesítőképessége határát, ennél még van feljebb. A lányokon látom a győzni akarást, napról napra fejlődünk.

Tökéletes becsúszás (forrás: ACS Fortuna)

* A sportnak a kudarc is része. Hogyan dolgozod fel magadban a vereségeket?

— Nem kezelem jól a kudarcokat, még tizenöt-húsz év sportmúlttal a hátam mögött sem tudok veszíteni. Nagyon magamra veszem a vereséget. Képes vagyok éjszakákat gondolkodni azon, mit kellett volna másként csinálni. Maximalista vagyok, és mindig arra törekszem, hogy holnap jobb legyek annál, mint amilyen tegnap voltam.

* Megfordult-e valaha a fejedben, hogy pályafutásod máshol folytatnád?

— Persze, de csak egy-egy gondolat erejéig. Itt kezdtem, együtt nőttünk fel a lányokkal, gyerekből itt váltam felnőtté. Lehet, hogy más csapatban jobban tudnék fejlődni, világot látni, viszont a szívem mindig Magyarkanizsához fog kötődni.

* A szerbiai labdarúgó-közvélemény mit szól a sikeres szereplésetekhez?

— Furcsák a vélemények, mert ilyen jó eredményeket nem vártak tőlünk. Ebből adódóan több pletykát, rosszindulatú megjegyzést is lehet hallani, például, hogy velünk volt a bíró, magyar csapat vagyunk, és azt is gyakran szóba hozzák, hogy ki pénzel bennünket, és miért születnek ezek az eredmények. Nem kell semmi rosszra gondolni, hiszen a lányok mindent megtesznek azért, hogy megnyerjük a mérkőzéseket, és a mögöttünk álló vezetőség is mindent megtesz a minél jobb eredményekért. Azért érünk el ilyen sikereket, mert nagyon sok munkát fektetünk abba, hogy napról napra jobbak legyünk.

* A sport mellett dolgozol is. Összeegyeztethető a versenysport és a napi nyolc óra munka?

— Szegeden művészeti főiskolát végeztem. A művészet és a sport egy kicsit furcsa párosítás, viszont mindkettőt nagyon szeretem. Egy szegedi női kozmetikai cégnél grafikusként dolgozom, és munka után járok edzésekre. Teljesen összeegyeztethető, csak az egyéntől függ, akarja-e, illetve mennyire kitartó. Nagyon örülök, hogy a szakmámban sikerült elhelyezkednem, és azzal a főiskolával, amelyet befejeztem.

* Mit üzensz azoknak a kislányoknak, akik hozzátok szeretnének hasonlítani?

— Sportoljanak minél többet, bármelyik ágáról legyen is szó. A sportnak köszönhetően barátokat szerezhetünk, megtanulunk nyerni és veszíteni, illetve olyan élményekre tehetünk szert, amilyenekre máshol nem nyílik alkalom.