A hír a dunaszerdahelyi (Felvidék) Szabad Újság hírportálon jött velem szembe szeptember hó első napjaiban. A cikkből, mely a Külhoni Magyarságért Díj augusztus 20-ai átadásának ünnepélyes parlamenti pillanatait méltatta, rég nem látott/hallott kedves ismerősként köszönt reám egy név. Kor-Zár.
Az érsekújvári verséneklő együttessel, pontosabban annak alapítójával és frontemberével, Zsapka Attilával egy immáron öt évvel ezelőtti gömöri kirándulás alkalmával volt szerencsém találkozni egy előadói est erejéig. No, persze, nemcsak nekem, hanem annak a tizennyolc fős dél-bácskai és szerémségi kultúrküldöttségnek is, amely együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá akkortájt egy rimaszombati polgári társulással. Az alapokmányokban ratifikált elképzeléseknek — kellő húzóerő hiányában! — sajnos mégsem lett folytatásuk. Megmaradtak viszont a helyszínen készült fotók és hangfelvételek, illetve a belőlük kikerekedő összefoglalók, jegyzetek és interjúk. És bár akkortájt Radnóti Miklós verseit adták elő, a hazaszóló üzenetek valahol Babits Mihály sorait is idézték: „…mert vétkesek közt cinkos, aki néma.”
* Legutóbbi beszélgetésünk idején a Böröczki Mihály Búvócska című verséből kicsengő üzenet lényegére kérdeztem rá, e sor ugyanis sajátos refrénként tért vissza együttesetek egyik videóklipjében. Mit tennél hozzá, ha tennél, az akkor adott válaszodhoz?
— Véleményem szerint sajnos továbbra is akkora a csönd, hogy hallani… Hozzá kell tennem, hogy ez nem csak a magyarok gondja. A globalizációs erők tiporják más nemzetek kultúráját, hagyományait is, és csak tűrjük, süllyedünk mindannyian…
* A Kor-Zár együttes esetében a Külhoni Magyarságért Díj a felvidéki magyar közösségekért helyben végzett közéleti, oktatási és kulturális tevékenység rangos méltatása. Milyen érzés volt átélni a pillanatot?
— Mondanom sem kell, hogy nagyon felemelő érzés volt már akkor, amikor még csak arról értesültünk, hogy a felterjesztettek közt vagyunk, hiszen a javaslat tőlünk, a Felvidékről érkezett a magyar parlamentbe. Nagyon megtisztelő, hogy idehaza ilyen nagy becsben tartanak bennünket, és hogy erre Magyarország miniszterelnöke is igent mondott. Ez hatalmas öröm.
* Több nyilatkozatotokban is olvashattuk, hogy bár a verséneklés nem népszerű műfaj, ráadásul többen is vitatják létjogosultságát, ti mégis teljes vállszélességgel kiálltatok mellette. Most főként azokra az időszakokra gondolok, amikor a megzenésített versekkel a szlovákiai magyar tannyelvű iskolá(so)kat kerestétek fel. Ez utóbbi megmaradt-e még a gyakorlatban? Mármint a suliprogramos tájolás...
— Vállaltuk és vállaljuk továbbra is. Rendszeresen látogatjuk az iskolákat, mert szemmel láthatóan érdemes. Nagyon sok oktatási intézményben ért már bennünket kellemes meglepetés. Tudjuk, hogy a mai diákok és fiatalok többsége milyen divatzenéken, „dalszövegeken” nevelkedik, mindezek ellenére az iskolai koncerteket javarészt nagyon sikeresnek érezzük. Nem csupán a hosszan tartó tapsokból ítélve, hanem abból a megtisztelő érdeklődésből is, amely az előadás végén a gyerekektől érkezik. Nyilván nem mindegy, hogy hogyan készítik fel a tanárok a diákjaikat egy–egy ilyen előadásra, és mi azt tapasztaljuk, hogy nem ültetik be őket csak úgy. Beszélnek róla előtte is, utána is, és a srácok jobbára nyitottak. Talán éppen a zene töri meg a csendet ilyenkor, ha csak egy kis időre is...
* A tájolásokon kívül mi minden fért még bele a huszonhat év munkájába?
— Hanghordozók (szám szerint hat), fesztiválfellépések és díjak, televíziós és rádiós szereplések, illetve tengernyi együtt töltött idő, közösen megélt, gyönyörű kalandok, jóbarátok a Kárpát-medence minden tájáról, akikkel noha ritkán találkozunk, mégis fontosak...
* S a további tervek? Mármint a következő negyed évszázadra?
— Szeretnénk minél tovább és egyre jobban tenni a dolgunkat. Reméljük, még sok verset sikerül elénekelnünk és megszerettetnünk olyan emberekkel is, akiket egyébként nem foglalkoztat a költészet. Két évvel ezelőtt elkezdtünk működtetni egy klubot, melyben javarészt kortárs költőket látunk vendégül egy-egy nyilvános zenés–irodalmi beszélgetésre. Z. Németh István komáromi költő az állandó beszélgetőtárs, a Kor-Zár pedig mindig a meghívott költő megzenésített verseivel fűszerezi a kellemes hangulatú esteket. Nagyon fontosnak tartjuk a kortárs költészetet, hiszen a mai költők mai nyelven szólnak a ma emberéhez. Legújabb CD–nk is ennek jegyében készült. Valójában egy válogatás az eddigi klubestek dalaiból, teljes egészében kortárs költészet.
| A Kor-Zár verséneklő együttes 1989 óta létezik, vagyis jó negyed évszázada van pályán. Napjainkban az együttes felállása a következő: Zsapka Zsolt, M. Zsapka Mónika, Zsapka Attila, Madarász András, Fujas Andrej, Pikler Attila, Varjú Attila, Sipos Dávid. Míg a név egybeírva cseh nyelven kalózt jelent, addig a magyar alakja a csehszlovákiai bársonyos forradalomra is utal. A hidegháborús korszak lezárulására. Nyitrai egyetemisták és főiskolások zörgették annak idején három kemény hónapon át a kulcsokat, és pengették a gitárhúrokat a barikádokon. Nagy elszántsággal óva a felsőoktatási intézmények „bevett” épületeit a forradalommal nem szimpatizáló tanáraiktól. Az őrhelyeken spontán kialakult közös zenélések gyümölcseként létrejött együttes végül a XX. század újratervezés alá került kései évtizedének lenyomatát is magával vitte. Valójában járat közben érte utol a meghívás is a Kaláka Nemzetközi Folkfesztivál amatőr versenyére, melyen a közönségnek Tompa Mihály A gólyához című megzenésített versével mutatkozott be. A többi meg maga az élő történelem. A közösségépítéssel ötvözött, öntudatot és nemzeti önazonosságot erősítő szakmai megnyilvánulás verséneklési antológiája. |
A fotók az együttes honlapjáról (www.kor-zar.com) származnak.
