Miután elgondolkodtunk rajta, milyen értékes szerepet tölt be az ünnep a családi életben, most vegyük sorra ezt a témát. Mindkettő, az ünnep és a munka is Isten teremtő tervéhez tartozik. A munkára azt szoktuk mondani, azért fontos, hogy eltartsuk a családot, hogy tudjuk fizetni a számlákat, és hogy megélhetést nyújtson az embernek. A munka egyfajta egészségi biztonságot is ad, ha orvoshoz kell mennünk ugyanis, az pénzbe kerül. A munka azért is fontos, hogy eltartsuk a családot, felneveljük gyermekeinket, és méltó életről gondoskodjunk szeretteinknek. Egy derék, tisztességes emberről a legszebb, amit elmondhatunk, hogy „dolgos”, vagyis olyasvalaki, aki dolgozik, aki a közösségben nem másokon élősködik. A munka ugyanis ezernyi formájában, a házimunkától kezdve a munkahelyi tevékenységig a közjóra is ügyel.

Hol is tanulhatnánk meg ezt a munkás életstílust? Elsősorban a családban sajátítjuk el. A szülők, akik a családért dolgoznak, példamutatásukkal nevelnek a munkára. Ha a gyerekek ezt látják, akkor számukra is természetes lesz, hogy a családban mindenki tisztességesen dolgozik, és igyekszik újat teremteni.

Az evangéliumban a szent család munkáscsaládként jelenik meg előttünk, Jézust magát „az ács fiának” (Mt 13,55) vagy „ácsnak” (Mk 6,3) nevezik. Szent Pál pedig így figyelmezteti a keresztényeket: „Aki nem akar dolgozni, az ne is egyék” (2Tessz 3,10). Pál apostol azoknak a hamis spiritualizmusára utal, akik testvéreiken, nővéreiken élősködnek, és csak „tétlenkednek” (2Tessz 3,11).

A munkavégzés és a lelki, szellemi élet a keresztény felfogás szerint nem állnak szemben egymással. Ezt jól meg kell értenünk. Az imádság és a munka összhangban lehetnek, összhangban is kell lenniük, miként Szent Benedek tanítja. A munka hiánya a léleknek is árt, ahogyan az ima hiánya is árt a gyakorlati tevékenységnek.

A foglalkoztatás vagy munkaadás nagy emberi, szociális felelősség, és nem szabad engedni, hogy erről csak néhány személy határozzon, illetve az istenített „piacra” sem szabad áthárítani a döntést. Aki munkahelyek elvesztését okozza, az súlyos szociális kárt okoz. Szomorúság tölt el, amikor azt látom, hogy vannak emberek, akiknek nincs munkájuk, akik nem találnak állást, és emiatt nincs meg az a méltóságuk sem, hogy kenyeret tegyenek a család asztalára. Amikor viszont azt látom, hogy a vezetők nagy erőfeszítést tesznek, hogy munkahelyeket hozzanak létre, akkor nagyon örülök. A munka szent, a munka méltóságot ad a családnak. Imádkoznunk kell, hogy a családok ne legyenek munka híján.

Az ellenkező eset veszélye is fennáll, amikor a munka megszervezése túszul ejti vagy valósággal akadályozza a család boldogulását. Ekkor biztosak lehetünk benne, hogy az emberi társadalom elkezdett maga ellen munkálkodni. Ez az az eset, amikor a család a munka rabjává válik. Ez az, amire azt szokták mondani, hogy nem mi vagyunk a pénzért, hanem a pénz van miértünk. Ez a helyzet a keresztény családok számára nagy kihívás és küldetés. Isten teremtésének alapértékeit kell megjeleníteniük azzal, hogy mindent visszaállítanak a dolgok eredeti, harmonikus rendjébe.