— Az olvasóra bízom, hogy eldöntse, milyen ember vagyok: egy nyámnyila, az apjától nagymértékben függő, gerinctelen személy, vagy egy érzékeny lelkű férfi, aki átélte ugyan a családja múltbéli tragédiáját, mégsem vett érte elégtételt — mondja bevezetőül a férfi. — Már siheder voltam, amikor az apám egy este kitett egy boroskancsót az asztalra, anyámat és két nővéremet aludni küldte mondván, férfibeszédnél nincs szükség asszonyi fülre. Ekkor hallottam először családunk történetét, és egy olyan feladatot kaptam, amely meghatározta az életutamat. Apámnak nem volt testvére, mert a nagymama nem szülhetett több gyereket utána. Állattenyésztéssel foglalkoztak, főleg tejtermeléssel. Tíz fejőstehenük volt, és a takarmány megteremtéséhez szükséges földjük, így jómódúnak számítottak. A nagymama azonban félt a tehenektől, és  más termelési ágra szerettet volna áttérni. A tanyájuktól nem messze volt egy tízholdas szőlőskert gyümölcsössel, melynek a gazdája külföldön élt. Ebbe a szőlőbe szeretett bele a nagymama. Addig-addig biztatta a nagypapát a gyümölcstermesztésre, hogy végül beleegyezett. Apám ekkor már nagyjából húszéves volt, és várta, hogy besorozzák. Úgy döntött, hogy a tanyához közeli városban a jószágvásáron adja el a teheneket. Kettőt odakötött a saroglyához, és már hajnalban elindultunk. Nagyapa jó beszélőkéjű ember volt, így sikerült eladnia a teheneket. A vételár jelentős részét megkapta az üzlet megkötésekor, a többit pedig akkor, amikor a teheneket elszállították a tanyáról. A szokáshoz híven a sikeresen lebonyolított üzlet örömére áldomást ittak. Nagyapa, a vevő és a fia szaporán ürítgették a boroskancsót, apám viszont már a második pohár után elálmosodott, kiment hát lefeküdni az ülés mögött lévő szénára. El is aludt. Egyszer csak arra ébredt, hogy a nagyapám káromkodik, csapkod az ostorral, miközben a fiát szólítgatja. Ő azonban ijedtében magára húzta a lópokrócot, és alóla csak annyit látott a holdvilágnál, hogy három férfi birkózik az apjával, majd kitépték a nyakából a tarisznyát, és elszaladtak. Odalett a tehenekért kapott pénz.
Apám sosem heverte ki a gyávasága következményeit, a nagyanyám ugyanis belebetegedett a történtekbe. Lelkiismeret-furdalás gyötörte, önmagát hibáztatta. A család ezután annyira lerongyolódott, hogy a napszámosként dolgozó édesapámat nagyapa kénytelen volt megnősíteni, a nagymama pedig felakasztotta magát. Noha nagyapa tudta, kik rabolták ki, bizonyítéka híján nem jelentette fel a tolvajokat. Megígértette hát apámmal, hogy bosszút fog állni a történtekért. Ő azonban a fogadalmát sosem teljesítette. Azon az esti beszélgetésen azt mondta nekem, meg kellett volna tagadnia a bosszúállást, nem kockáztathatta ugyanis a börtönbe jutást, hiszen neki gondoskodnia kellett a három gyerekéről. Mindezt viszont azért mesélte el, hogy megértesse velem: a bosszúállás az én feladatom. Akkor még ezt nem értettem, de annyit láttam, hogy apám mennyire emészti magát, nem tudja túltenni magát a múltbéli eseményeken. Azt mondta, ha eljön az ideje, akkor majd tudni fogom, mi a teendőm.
Azon az estén éveket öregedtem. Nagyon szerettem apámat, átéltem a vívódását, de valóban nem tudtam, mit és miért tegyek. Autószerelőnek tanultam, jól kerestem. A katonaság után megnősültem, két felnőtt fiam van. Az egyik már nős, és van egy másfél éves unokám. Az apám 89 éves koráig, a haláláig velünk élt. Ahogy öregedett, egyre többször emlegette a tragédiáját, és sürgetett az elégtételvevéssel. Azt is elmesélte, hogy a tehenek árából a három rabló testvér tehetős gazdává nőtte ki magát. Egy délelőtt fiatalember érkezett a műhelybe, és kérte, nézzem át a kocsiját. Apám felismerte őt: a legidősebb tolvaj fia volt. Ekkor halálosan komolyan azt mondta: eljött az ideje, most vegyél elégtételt! Ez a feladatod! Mindaddig ott állt mellettem, amíg a kocsit javítottam, és követelte, hogy rontsam el a fékrendszert. Hiába magyaráztam neki, hogy ezzel semmit sem értünk el, ártatlanok eshetnek majd áldozatul. Végtelen szomorúsággal nézett a szemembe hosszan, végül azt mondta: te is ugyanolyan gyáva vagy, mint én. Ekkor valami megtört bennem, fogtam a szerszámot, és megbütyköltem a fékrendszert. Apám sírva csókolta meg a kezemet. Két nap múlva meghalt.
A fiatalember délután a feleségével együtt érkezett az autóért, és láttam, hogy a terhesség utolsó hónapjaiban járhat. A férfi kipróbálta a gyújtást, elégedett volt. Fizetéskor elmondta, hogy a felesége húgának lakodalomára kell a kocsi. Elnéztem őket, majd hirtelen arra kértem, jöjjön vissza később a járműért. Valamit még meg kell javítanom rajta. Visszaállítottam a fékrendszert. Most már csak az a dolgom, hogy elnyerjem apám bocsánatát odaát a másvilágon.