* Hogyan alakult ki, mikor jött rá, hogy a szőlő és a bor lesz az útja?

— A bor mindig tetszett, szerettem, de két dolog volt igazán meghatározó. Az egyik, hogy az apósom kicsiben borászkodott, hagyományosan: fahordó, klasszikus prés, nem használt élesztőt. Ahogy néztem ezt az egészet, úgy megtetszett, hogy azt mondtam, ezt én is megpróbálnám. Közben jártam a kertészmérnökire Zentára, és egy metszésgyakorlaton, amikor először odaállítottak egy szőlőtőkéhez, rögtön tudtam, mit kell csinálni. Ez volt az a két jel, amelynek hatására azt mondtam, hogy el kell kezdeni borászkodni. Az első boromat 2010-ben készítettem el: vettem 2 tonna rizlinget, új inoxtartályt, és már úgy álltam hozzá, hogy próbáljuk meg úgy, ahogy ezt a XXI. század elvárja.

* Hogyan épült fel mindaz, amit most itt látunk?

— Ez a terület nagyszülői örökség, itt kezdtem a nulláról. Amikor láttam, hogy van piac, akkor jött az, hogy ültessünk szőlőt. 2013-ban telepítettünk nagyjából 0,8 hektárt szürkebarátból és traminiből, utána jött még tramini, kékfrankos és chardonnay. Ma nagyjából 1,5 hektáros területről beszélünk, ez a saját szőlőnk. Emellett az olaszrizlinget, illetve vörösnek a cabernet sauvignont és a merlot-t helyi szőlészektől vásárolom Horgosról és Palicsról, évek óta ugyanazoktól az emberektől. Ez is egy kölcsönös együttműködés, nekik is megnyugtató, hogy tudják, van kereslet, és hova kerül a termésük, nekem pedig biztonság, hogy számíthatok rájuk.

* Vajdaságban inkább homoki borok vannak, de milyen valójában ez a terület? Mennyire ideális?

— A homoki boroknak megvan a saját stílusuk. Az itteni borok lendületesek, gyorsan fejlődnek, hamar elérik a saját csúcsukat, és viszonylag gyorsan is hanyatlanak. A rozét jó meginni, mire a következő évjárat bekerül a pincébe, a fehérbornál, mondjuk, két év, a vörösnél három év az, ameddig szépen tartja magát. Könnyű a talajszerkezet, ez tiszta aromákat tud hozni, ropogós savakkal bíró, gyümölcsös borokat ad. Nem annyira nehéz és komplex borokat nyújt ez a vidék, hanem tisztákat és könnyedeket. Valahogy a mostani trendek is inkább ebbe az irányba mennek, a fehérborok és a rozék most keresettebbek, mint a vörösek.

* Hogyan próbálják ötvözni a modern technológiát és a hagyományokat?

— Úgy mondom, hogy a modern technológiákat használjuk, de minimálisan kezeljük a bort. A szőlőt lehűtjük, az egyik garázst hűtőkamrának alakítottuk át, 10 fokra lehűtjük, és úgy kezdjük a feldolgozást, hogy megőrizzük az aromákat és az illatanyagokat. Analízist is csinálunk, a szőlőt elvisszük a zentai borlaborba. Mindent próbálunk úgy csinálni, mint a nagyok, de nekünk nem az a célunk, hogy a bor valahol egy üzlet polcán álljon. Mi folyóborban áruljuk, házi bort készítünk, innen a tanyáról adjuk el az egész mennyiséget. Nem üzletláncokba szállítunk, hanem direkt a termelőtől a vásárlóig. A cél az, hogy minden palackban, minden liter borban vissza tudjunk adni abból a természetközeli életérzésből és családi szenvedélyből, amely ezt az egész borászatot jellemzi.

* Nagyságrendileg mekkora ma a kapacitásuk, és ez mennyire van kihasználva?

— A pince kapacitása jelenleg olyan 16 000 liter. Amit elkészítünk, azt nagyjából a következő év végéig el is adjuk. Ez egy olyan mennyiség, amely esetében az ember még személyesen ott tud állni a bora mögött. Nekünk nagyon fontos, hogy a vevő tudja, honnan van a bor, milyen utat jár be, és számunkra is fontos, hogy visszatérő vevőink legyenek. A vevőkört nem a borversenyek hozzák, és nem is annyira a díjak, hanem a személyes kapcsolat. A vevők hozzák az új vevőket: elviszik a bort, megkóstolják, és elkérik a telefonszámot. Az, hogy nem a polcról veszed le a nedűt, hanem kiülsz a borászathoz, megiszol egy pohárral, elbeszélgetsz, sétálsz egyet a szőlőben, hatalmas érték.

* Milyen szerepük volt a támogatásoknak a fejlődésben?

— Meghatározó szerepük volt abban, hogy a borászat ott tart, ahol jelenleg. A Prosperitatinál 2016-ban pályáztunk, akkor sikerült beszerezni a prést, a bogyózót és néhány tartályt, ez volt a fordulópont. Később pályáztunk ültetésre, tám- és öntözőrendszerre is. De azt tudni kell, hogy ez nagyon tőkeigényes szakma: kell prés, pumpa, hűtés, tartály, ültetés, és ez mind sok pénz. A másik oldala pedig az, hogy piac nélkül nem lehet fejlődni. Én ezt úgy élem meg, hogy nem is baj, hogy nem lehet belerohanni a dolgokba, hanem szép lassan kell felépíteni mindent, megtervezni két-három évre előre, hogy mibe fektetünk, és milyen irányba haladunk.

* Jelenleg is munka mellett vezeti a borászatot. Mennyire nagy lemondással jár?

— Közgazdász vagyok, Szabadkán dolgozom, és az irodában felgyülemlett stresszt az ember ide kijőve fizikailag levezetheti. Viszont sok időt elvesz, és ilyen volumenben ezt egyedül nagyon nehéz csinálni. Kell egy háttér, mely ezt támogatja munkával és megértéssel is. A szülői segítség, a feleségem közreműködése, a háttérmunka nélkül ezt nem lehetne így véghez vinni.

* Milyen ember Amstadt Tamás a pincében?

— Azt mondanám magamról, hogy a pincében maximalista vagyok, és elég technokrata is. Szeretek utánajárni, előadásokra elmenni, tanulni másoktól, és augusztustól októberig itt szinte 0—24 órás műszak van. Kell hozzá egy kis őrület.

* Mit gondol a vajdasági borászat kilátásairól, és hogyan éli meg az Év Vajdasági Magyar Borásza díjat?

— Úgy érzem, van perspektíva a vajdasági borászatban. Nem túltelített a piac, és a kis borászatoknak az a fontos, hogy a vevőket magukhoz vonzzák. A Vajdasági Magyar Borászok Egyesületében most 45 tag van, de szerintem még több kis borászatot is elbírna ez a vidék. Nem kell félni a konkurenciától, mert előrevisz. Ami a díjat illeti, teljes meglepetés volt. Mi azért mentünk, hogy átvegyük a kupát a vörösborra, mert ott elvittük a legjobb vörösbor díját, és még több érem is született. Nem is tudtam, hogy lesz ilyen különdíj. Amikor kimondták, hogy engem választottak az év vajdasági magyar borászának, teljesen megdöbbentem. Úgy érzem, nemcsak a borok minőségét ismerték el, hanem azt a szemléletet is, hogy merjünk minőséget csinálni, és ne az legyen a cél, hogy ki adja a legolcsóbb bort.

 Amstadt Tamás archívumából

* Ha előretekint néhány évet, mit lát maga előtt?

— Mindenképp szeretnénk befejezni a borteraszt, hogy itt helyben tudjunk vendégeket fogadni, borkóstolókat tartani a szőlő mellett. Tervben van még 1 hektár szőlő telepítése is, és a következő cél a 20 000 liter. Az lenne az igazi előrelépés, ha néhány éven belül már csak ezzel tudnék foglalkozni. A végső cél valahol 30 000 liter körül van, de nem olyan mértékben akarok nőni, hogy elveszítsük azt, ami most a borászat lelke: hogy az ember személyesen ott álljon mögötte a kezdetektől a legvégéig.