Január 12., szombat, 11.00 óra
Helyszín: Zentai Magyar Kamaraszínház (nagyterem)
Az égig érő fa
Zenés mesejáték
Szereposztás: Jani, a kondáslegény – Virág György; Kurta, a kurtafarkú malac – Szilágyi Áron; Etelka, a király lánya – Verebes Judit; Király – Nešić Máté; Főkamarás – Dévai Zoltán; Sárkány, a háromfejű – Nešić Máté, Papp Arnold, Dévai Zoltán, Lőrinc Tímea; Bajvan, a varjú – Dévai Zoltán; Róka – Nešić Máté; Vasorrú Bába – Lőrinc Tímea; Táltosló – Papp Arnold. Színpadra alkalmazta és a dalszövegeket írta: Lénárd Róbert. Zeneszerző: Bakos Árpád. Jelmeztervező: Aleksandra Pešić. Rendező: Crnkovity Gabriella.
„Bátorság. Leleményesség. Hit. Ezekre van szükség ahhoz, hogy valaki elinduljon felfelé az égig érő fa derekán. A lélek útján. A felnőtté válás felé.
És János elindul. Úgy indul neki a fának, hogy nem is sejti, mennyi csoda, szépség, kaland és nehézség vár rá.
Odafönt aztán megtanulja, mit jelent élni a lehetőséggel, milyen is az a hely ahol még a madár se jár, hogy miért nem szabad bemenni a tizenkettedik szobába, milyen a szerelem első látásra, mit jelent az hogy »ha addig élek is«, milyen az amikor a jó tett helyébe jót várj és hogy a gebéből is lehet táltos.
Megismeri a félelmet, a szerelmet, a barátságot, a rosszindulatot, a jó szándékot, a fájdalmat és a boldogságot is.
Senki sem születik hősnek, de talán egy kicsit azzá válhat, ha tiszta szívvel és nyitott lélekkel járja az útját.” (Crnkovity Gabriella)
Január 18., péntek, 19.30 óra
Helyszín: Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)
Molnár Ferenc: Liliom
Szereposztás: Liliom – Dévai Zoltán, Juli – Verebes Judit, Mari – Lőrinc Tímea (Pataki Gyűrű-díjas), Ficsúr – Szilágyi Áron, Hugó – Papp Arnold, Muskátné – Nešić Máté, Rendőr – Virág György. Rendező: Mészáros Tibor.
„Minden változik. Semmi sem változik. Minden semmivé változik.
Liliom senkit és semmit – önmagát sem – kímélve égeti az igazi bohémek kétvégű gyertyáját. Van, aki csodálja, van, aki irigyli, de csak az igazán bátrak merik megpróbálni szeretni, hisz aki őhozzá közelebb kerül, garantáltan megperzseli magát. Mert ez a tűz nem melegít, éget - egyszerre tisztító és pusztító.
A külvárosi legenda feltámad, hogy porba hulljon ismét; bár ez is „csak” egy történet, de nem mese a fele se. E hamisítatlanul molnári, nem-klasszikus szerelmi drámában megadatott a legtöbb, ami egy szerelemben megadathat: a szerelem maga. Ám ez nemhogy épp elég, hanem olykor túl sok is. És ha tetszik, ha nem, még Liliomnak is szembe kell nézni a kegyetlen ténnyel, hogy néha szembe kell néznünk önmagunkkal. Kiállható ez a próba?...
Nem könnyű feladat, ám Molnár Ferenc (ön)iróniája felpezsdít és reménykedni enged. Pedig a legenda attól legenda, hogy sosem változik…” (Mészáros Tibor)
Január 23., szerda, 19.00 óra
Helyszín: Újvidéki Színház
A Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka
Molnár Ferenc: Liliom
Szereposztás: Liliom – Dévai Zoltán, Juli – Verebes Judit, Mari – Lőrinc Tímea (Pataki Gyűrű-díjas), Ficsúr – Szilágyi Áron, Hugó – Papp Arnold, Muskátné – Nešić Máté, Rendőr – Virág György. Rendező: Mészáros Tibor.
Január 30., szerda, 19.30 óra
Helyszín: Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)
Mark Twain: Éva és Ádám naplója
Thaly Tibor fordítását felhasználva színpadra írta: Verebes Ernő.
Szereplők: Verebes Judit és Szilágyi Áron.
„Az emberiség hímnemű része, a történet legelején még csak egy férfiből állt, de már ez az egy is udvarias volt. Így történhetett, hogy ezen előadás címe: Éva és Ádám.
Furcsa, de mindketten naplót vezettek. Azért rendhagyó dolog ez, mert elejében még csak emlékeik sem igen lehettek. Később, ahogy az elmúlt napok száma szaporodott, a naplók is fokozatosan teltek meg mindenféle személyes észrevétellel, titokfejtéssel, kísérlet-leírásokkal, és nem utolsó sorban, a Másik megfigyelésével.
Az ősszülők világának meseszerű felfedezése, Mark Twain számára olyan lehetett, mint Ádám és Éva világra való rácsodálkozása. Ebben az előadás-kísérletben a két napló, Éva és Ádám vallomásszerű monológja fésülődik egybe, a közönségnek, mint a jövő emberiségének mutatkozva be, ugyanakkor egymással is kokettálva, perlekedve, eljutva addig, amit ma úgy hívunk: szerelem.” (Verebes Ernő)