home 2024. május 23., Dezső napja
Online előfizetés
A XIX. század költői – A XXI. század költői
2023.11.19.
LXXVIII. évf. 46. szám
A XIX. század költői – A XXI. század költői

A vajdasági MOZDULJ! PETŐFI! programsorozat részeként a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, valamint a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium közreműködésében meghirdette A XIX. század költői – A XXI. század költői című versenyt vajdasági középiskolások részére.


Fotók: VM4K Facebook-oldal

A vetélkedő két részből állt: a jelentkezők egyéni és csapatverseny formájában mérhették össze tudásukat irodalomból, történelemből, képzőművészetből, illetve filmes kategóriában.

Az egyéni alkotásokat már korábban elküldték a jelentkezők, a vetélkedő csapatversenyét és eredményhirdetését a hétvégén tartották meg. Az irodalmi és történelmi versenynek a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, míg a filmes és képzőművészeti vetélkedőnek a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium adott helyet. A diákok három fős csapatokban versenyeztek, a tanárok által összeállított kérdéssorra kellett válaszolniuk. 

Irodalmi tesztet Horváth Rice Valéria és Radaković Huszta Orsolya magyar nyelv és irodalom szakos tanárok állították össze, valamint értékelték a versenyzők teljesítményét – ebből a tárgyból összesen hat csapat versenyzett. Az öt résztvevő csapat történelmi tudását Agyánszki Máté és Onjin Hartig Viktória történelem szakos tanárok mérték le. Film tárgyból Brasnyó Zoltán szerkesztő, újságíró és Orosz Ildikó szerkesztő, újságíró készítettek multimédiás feladatokat, amelyet két csapat töltött ki. Képzőművészetből nem versenyzett csapat, itt az egyéni alkotások közül hirdettünk nyerteseket.

A csapatok megmérettetését követően, amíg a zsűri értékelt, a versenyzők városi sétán ismerték meg jobban Szabadkát vagy Zentát.

Egyéni nyertesek irodalomból:

Arany minősítés: Keller Zsóka és Zakinszky Regina (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium)

Ezüst minősítés: Horvát Kávai Hanna (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium)

Bronz minősítés: Apró Orsolya (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)

Egyéni nyertesek történelemből:

Arany minősítés: Pál Krisztián (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)

Ezüst minősítés: Végső Kamilla (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium)

Bronz minősítés: Vetstein Emma (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium)

Egyéni nyertesek képzőművészetből:

Arany minősítés: Kovács Viktória (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)

Ezüst minősítés: Süge Réka (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)

Bronz minősítés: Bovánovics Emília (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)

Egyéni nyertesek filmből:

Arany minősítés: Bálint Német Bence (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium)

Ezüst minősítés: Bolyai Filmműhely – Kadvány Kitti, Zsámbóki Zsóka, Boros Zsófia, Verebélyi Viktor, Faragó Szabolcs, Báló Andor, Katyi Márton (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)

Nyertes csapatok irodalomból:

Arany minősítés: XXI. század költői (Dévity Tamás, Mohácsi Sára, Rácz Hanna) – Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium

Ezüst minősítés: Forradalmárok (Erdélyi Rómeó, Berényi Kiara, Rekecki Annabella) – Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium

Bronz minősítés: Kapanyéli, Gereblye, Richárd (Nagy Endre, Fleisz Ákos, Kiss Balázs) – Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium

Nyertes csapatok történelemből:

Arany minősítés: Népek tengere (Apró Orsolya, Horvát Lara, Horváth Cintia) – Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium

Ezüst minősítés: Széchenyi lánchíd (Végső Kamilla, B. Varga Ádám, Kovács Zsolna) – Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium

Bronz minősítés: Legendák (Vastag Evelin, Pap Paula, Kadvány Júlia) – Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium

Nyertes csapatok filmből:

Arany minősítés: Bolyai Filmműhely (Faragó Szabolcs, Verebélyi Viktor, Kadvány Kitti) – Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium

Ezüst minősítés: Hevesen forgó angyalok (Hevesi Orsolya, Forgó Klaudia, Angyal Rebeka) – Politechnikai Középiskola, Szabadka

Az egyéni és csapatverseny nyertesei értékes könyvcsomagot kaptak, valamint 2024-ben romániai kiránduláson és a gyimesközéploki Tatros Part Táborhely nyári táborában vehetnek részt.

Forrás: VM4K

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..