Az igények biztonságos kielégítése azt jelenti, hogy vízhiány vagy vízminőségi probléma csak kis valószínűséggel fordulhat elő. A társadalmi-gazdasági indokoltság viszont azt, hogy a kielégítendő vízigény egyfelől tükrözi a lakosság és a különféle gazdasági szektorok elvárásait, másfelől ezt korlátozza a megfizethető költségekre és a takarékos vízhasználatra való törekvés, illetve kényszer.

A török hódoltság után, a XVIII. század első felében kezdődött el az elvadult állapotú, Kárpát-medencei vízrendszer helyreállítása, a folyóvizek szabályozása, az árvízvédelmi rendszerek kialakítása. Az I. világháborúig tartó beavatkozások a Kárpát-medence vízhálózatát egységes szemlélet szerint jól szabályozott vízrendszerré fejlesztették. Az 1920-as és 1947-es békediktátumok után országunk határait a medence déli szegélyén jelölték ki, és a vízgyűjtő területet több állam között osztották fel úgy, hogy az aktív vízgyűjtő terület az új határokon kívülre került. Ennek eredményeként Magyarország és Szerbia mai területén már számottevő lefolyás nem is képződik.

A határainkon belépő folyóink (Duna és a Tisza) vízhozamának 95%-a külföldi eredetű, és csak átfolyik az országon. Az országhatáron átlépő folyók kivétel nélkül jelentős medereséssel lépnek be az országba, ami sokszor súlyos árvízi kockázatok forrása. A sík vidékre érkező folyók vízjárása rendkívül szélsőséges. A mellékvízfolyások felső szakasza heves vízjárású, különösen veszélyesek a Felső-Tisza mellékfolyói és az Alsó-Tiszába torkolló Körösök, valamint a Maros, ahol intenzív csapadék után egy-két napon belül az országhatáron innen többméteres vízszintemelkedés is bekövetkezhet. Elmondható azonban, hogy a vajdasági, árvíztől védett területek nagysága és az árvízvédelmi művek kiépítettsége európai összehasonlításban is kitüntetett helyet foglal el. Gyakran előfordul, hogy az Alsó-Tisza mellékvízfolyásainak árvizei késleltetik és visszaduzzasztják a Tisza folyómedrében levonuló árhullámokat, megnövelve a levonulás időtartamát és az árvízszint magasságát. Rendkívüli esetekben még egy azonos idejű dunai árvíz is visszaduzzasztja a Tiszát, Titeltől egész a törökbecsei gátig.

A védett ártéren kívül maradt egykori ártéren vagy különálló, lefolyástalan területrészeken a tavaszi időszakban a belvízképződés következményeit Vajdaság teljes területén több-kevesebb sikerrel a Ferenc-csatorna rendszere hárítja el. A tartomány vízhálózati kettéosztottságából eredő vízgazdálkodási tagoltság, valamint a Duna és a Tisza árvizeinek levezetése, a szélsőséges tiszai vízjárásokból eredő vízhiány nehézségei mellett a vízgyűjtő vízszennyezései tovább súlyosbítják a térség vízgazdálkodási gondjait. Ezen a területen folyik át az Alpesi-régió és a Kárpát-medence összes felszíni vízkészlete, itt haladnak le az árvizek és a szennyeződések, illetve következnek be a vízhiányos időszakok is. Gondoljunk csak a 2000. évi tiszai ciánszennyeződés okozta tragédiára.

Vajdaság belső vízkészletének legfőbb utánpótlási forrása a csapadék, mely a klímaváltozás hatására egyre csökken és kiszámíthatatlanná válik. Ennek hatására a jövőben egyre inkább felértékelődik a vízgazdálkodás, illetve az öntözéses gazdálkodás további fejlesztése. Annál is inkább, mert a Vajdaságon átfolyó víz összmennyiségének csupán a 0,76%-a hazai eredetű (csapadék, illetve más vízforrás), a többi ún. tranzitvíz. De az átlagos hazai csapadékmennyiség is állandóan csökkenő tendenciát mutat. Többéves átlagként Vajdaságban éves szinten 604 mm esővízről beszélünk. További gondot okoz, hogy az egész éves csapadék 90 százaléka mindössze 60-70 nap alatt esik le, miközben az év négyötödében semmi vagy csak minimális csapadék hullik. Emellett Vajdaságban is fokozatosan csökken a csapadékos napok száma: az elmúlt évtized átlagos értéke csaknem 20 százalékkal alacsonyabb a múlt század első évtizedének átlagánál. Mindez odavezet, hogy egyazon helyen fordulhat elő belvíz és aszály az év más-más szakaszaiban. 

Mindenki számára ismert az a tény, hogy a szárazabbá váló időjárás miatt egyre többször kell hozzányúlni a felszín alatti vízkészleteinkhez, melyek ivóvízbázisunk fő forrását adják. Ez hosszú távon az ivóvízkészlet kiapadásához vezethet.

Összességében elmondható, hogy a klímaváltozás a jövőben egyre nagyobb kihívás elé fogja állítani a hazai vízgazdálkodást. A legfontosabb az lenne, hogy a vízkészleteinket (az országon átfolyó víztömeget és a lehulló csapadékot) magasabb hatásfokkal, fenntartható módon hasznosítsuk. Kulcsfontosságú az öntözési infrastruktúra fejlesztése. Ennek eredményeként az öntözési beruházásokkal a folyóinktól távol eső területekhez is eljuthat az öntözővíz, támogatva ezzel a mezőgazdaság vízigényének gazdaságos kielégítését. Az öntözés fejlesztése mellett nagyon lényeges szempont a vízvisszatartással, a vízmegtartással és a talajnedvesség megőrzésével kapcsolatos eljárások előtérbe kerülése. Ez a jövő vízügyi szakembereinek a fő feladata.