home 2024. február 23., Alfréd napja
Online előfizetés
A Vajdasági Magyar Értéktár a VIII. Veszprém Vármegyei Értékünnepen
2023.11.28.
LXXVIII. évf. 47. szám
A Vajdasági Magyar Értéktár a VIII. Veszprém Vármegyei Értékünnepen

A VIII. Veszprém Vármegyei Értékünnep egy nagyszabású rendezvénysorozat részeként valósult meg Nyirádon. Egyrészről az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával megvalósuló Érték-Köreink című projektum zárórendezvényeként, másrészről az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályával együttműködésben előkészített térségi értéktár-konferencia szakmai programjaként.

A Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért szervezet Nyirádon rendezte meg a VIII. Veszprém Megyei Értékünnepet, ahol a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet is bemutatta a Vajdasági Magyar Értéktárat. Intézetünket Kormányos Katona Gyöngyi igazgató asszony és Zsoldos Ervin külmunkatárs képviselte. A megnyitóünnepségen Vörösmarty Éva, a vármegyei közgyűlés alelnöke, Nagy Gábor, Nyirád Önkormányzatának polgármestere, dr. Baloghné Uracs Mariann, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója és Mihalcsik Márta helyi szervező köszöntötte a résztvevőket.

A határon túli értéktárak kiemelt szerepet kaptak a rendezvényen. Kormányos Katona Gyöngyi igazgató asszony előadásában a vajdasági értéktár gazdagságáról és annak fontosságáról beszélt, valamint rámutatott arra, hogy a fiatalok bekapcsolása az értékőrzésbe, értékmentésbe kiemelten jelentős.

Az esemény fő helyszíne a nyirádi Ady Endre Művelődési Ház volt, ahol a résztvevők betekinthettek a különféle értéktárakba és projektumokba. Az Érték-Köreink projektum bemutatása során az érdeklődők megismerhették azokat az értékeket, amelyek fontosak a térség kultúrája és történelme szempontjából.

A kétnapos kulturális-művészeti, közösségépítő, tematikus együttműködéseket generáló, interaktív eseményen a résztvevők hallhattak a közösség szerepéről a mozgalomban, az irányelvekről, a pályázati rendszerről, a külhoni értéktárak és a Veszprém vármegyei értéktárak munkájáról is. A programok sokszínűségét fokozták a kulturális és a művészeti elemek, a zenés-táncos produkciók, valamint a gasztronómiai élmények is szerves részei voltak az értékünnepnek.

A vajdasági értéktár-kiállítás keretében bemutatták a Tisza menti népviseletet, a Tisza menti fehérhímzést, a vajalját, az egyházaskéri fokhagymát, a kosárfonó-mesterséget, a zentai csatát és a zentai marcipánt, a betlehemi karácsonyi báránykákat, az intézet értékőrző kiadványait, Palics és Szabadka szecessziós épületeit.

A rendezvény a Veszprém—Balaton 2023 komplex kulturális-művészeti támogatásával valósult meg az Európa Kulturális Fővárosa program részeként.

(K. K. Gy.)

Fotók: Nemzeti Művelődési Intézet

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..