A nemzet színésze, kétszeres Jászai Mari-díjas és háromszoros Kossuth-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának tagja, a cannes-i filmfesztivál legjobb női alakításért járó díjának birtokosa. Ő (is) Törőcsik Mari. 1935-ben született a Heves megyei Pélyen. Édesanyja tanító volt, édesapja iskolaigazgató. Nagyapjának állítólag volt egy kis mozija, így már kisgyerekkorában megszerette a filmeket. Tizenkilenc éves korában felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, még el sem végezte, amikor első nagy sikerét aratta. Ez volt az 1956-os Körhinta, Fábri Zoltán filmje. A rendezőnek nemcsak a filmes áttörést köszönheti, hanem a nevét is, melyet mindenki ismer. Törőcsik eredeti neve ugyanis Marián volt, és Fábri javaslatára változtatta ezt meg Marira. A Körhinta című filmért Fábrit Cannes-ban Arany Pálma díjra jelölték, és miután levetítették a filmet, a művésznőnek Jean Cocteau kezet csókolt, François Truffaut pedig írt róla egy egyoldalas dicshimnuszt. Ez volt az a film, amellyel egész Magyarország megtudta, ki az a Törőcsik Mari.

Részlet a Körhinta című filmből

A filmben Törőcsik egy konok hajdúsági gazda, Pataki István lányát, Marit alakítja. Apja egy fiatal gazdához, Farkas Sándorhoz szánja feleségül, akivel egyesíteni akarják a földjeiket. Mari azonban Bíró Mátét (Soós Imre) szereti, olyannyira, hogy apja végül kénytelen ebbe beletörődni. A film egyik legfeszültebb és legszebb jelenete, amikor a lakodalomban táncoló Marit lekéri Máté a kiszemelt vőlegénytől. A művésznő egy interjúban azt nyilatkozta, hogy sosem nézi vissza magát, és a Körhintát is csak egyszer nézte meg, méghozzá Fábri Zoltán halála után.

Már főiskolás éveiben annyit forgatott, hogy három vizsgára nem jutott ideje, ezért diplomáját évtizedekkel később, az elmulasztott vizsgák pótlása nélkül kapta meg. A magyar filmtörténet emblematikus alkotásaiban játszott: Külvárosi legenda, Vasvirág, Édes Anna, a Jancsó Miklós rendezte Csend és kiáltás, majd a Szerelmem, Elektra. Ezt követte a Szerelem Makk Károly rendezésében. Későbbi férje, Maár Gyula neki írt filmeket, a Déryné, hol van? című alkotásért 1976-ban elnyerte a legjobb női alakítás díját a cannes-i filmfesztiválon. Játszott vígjátékokban: Gárdos Péter Szamárköhögés, Tímár Péter Csapd le csacsi, illetve Xantus János Női kezekben, Janisch Attila Hosszú alkony, Mispál Attila A fény ösvényei, Kamondi Zoltán Halj már meg!, Fazekas Csaba Swing című alkotásaiban is, majd néhány éve főszerepet alakított Mészáros Márta Aurora Borealis — Északi fény című filmjében.

Részlet az Édes Anna című filmből

Három férje volt, de kettővel élt ténylegesen együtt. Első házassága adminisztratív funkciójú volt, és mindössze 24 óráig tartott. 1956-ban Bodrogi Gyula felesége lett. Később elváltak ugyan, de haláláig jóban voltak egymással. Élettársa volt Tordy Gézának, majd Maár Gyula filmrendező felesége lett. Gyerekük, Terézia 1973-ban született, később pedig örökbe fogadtak egy Son nevű vietnámi kisfiút egy hanoi árvaházból. Maár Gyula 2013-ban halt meg. Kettejük viszonya a színész szerint több volt szerelemnél, egészen pontosan azt mondta róla: „…a magyar színházi világ krémjével összesodort a sors, de Maár Gyula volt az egyetlen férfi, akin soha nem tudtam átlépni.”

A színésznő egészen pontosan eltervezte a saját temetését. Erről Bérczes László beszélgetőkönyvében olvashatunk:

„— Most valójában a saját temetését rendezi meg.
— Végrendelkezek, ember! Xavér lejön nekem orgonálni, és egy pélyi elemista, negyedikes-ötödikes kisdiák felolvas egy Pilinszky-verset.

— Valószínűleg minden ember elképzeli néha, milyen lesz az, amikor eltemetik.
— Terézre bízok mindent. A lányomban megbízom. Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom, doktor Szongoth Mariann mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni.

— Kik?
— Maár Gyula meg én. Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája.

— Ezzel a beszenteléssel meg a hamvakkal jól elkezdtük ezt a beszélgetőkönyvet.
— Ide figyeljen! A hamvasztás ma már természetes dolog. De az én gyerekkoromban még otthon ravatalozták fel a halottat, onnan vitték ki a temetőbe. Az egyház akkoriban már elfogadta a hamvasztást, de az valahogy nem volt még divat. Az apám például, akinek viszonylag fiatalon volt egy súlyos betegsége, engem kért meg, hogy majd hamvasztassuk el. Attól félt, hogy az anyám, aki nagyon vallásos volt, ezt nem merné. Hál’ istennek élt még vagy negyven évig. Aztán amikor meghalt, tudja, mikor nyugodtam meg? Amikor fölhívtak, hogy Művésznő, megtörtént a hamvasztás. Addig csak elképzeltem az ő drága kezét vagy például a nyakát, ahogy… Imádtam az apám nyakszirtjét. Az egyik forgatásra levittem róla egy fotót, és megmutattam Ralph Fiennesnek, akivel A napfény ízében forgattunk. A fotón apámat látjuk a gyulai tüdőszanatóriumban, elegáns, fehér öltönyben. Egy az egyben mint Fiennes a filmben.

— Hogy került Mari apja Gyulára?
— Törőcsik nagyapám egyszerű parasztember volt — de művelt és tájékozott ember. Nagyon jól tudta, hogy ha valakinek az Alföldön tüdőgyulladása van, és apámnak az volt, azt el kell küldeni szanatóriumba. Így került oda apám, akkor készült róla az a fénykép.”

Kepes Andrással

Sorra búcsúztak tőle színészek, írók, zenészek, rendezők, a kollégái s a közönsége. Szóval mindenki. Talán az egyik legszebbet idézzük most, Kepes Andrástól:

„Törőcsik Mari a Mar del Plata-i filmfesztiválra érkezett, nálunk lakott Buenos Airesben, és elkísértük a fesztiválra is. Ő volt az első nő az életemben, aki magázott. Az első felnőtt ember, aki a gyerekeket is tisztelte. 27 éves volt, de már nagy színésznő, én rövidnadrágos kisfiú. »Tessék engem nyugodtan tegezni«, mondtam neki, de Mari búgó hangján azt felelte: »Nem, András, maga már egy nagy fiú!« Csoda, ha beleszerettem? Letéptem egy szál rózsát a teraszunkról, és szemérmes rajongásom jeléül odaadtam neki. Ő megpuszilt. Ezt a jelenetet örökíti meg a fotó, amit hat évtizede őrzök nagy becsben.

Nyugodj békében, drága Törőcsik Mari! Kivételes művész és kivételes ember voltál. Nagy űrt hagysz magad után!”

Hát azt hiszem, ezzel minden olvasónk egyet kell hogy értsen. Nyugodjon hát békében, mi pedig emlékezzünk rá mosollyal arcunkon.