home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A Paulinum ünnepe
K. N.
2013.01.30.
LXVIII. évf. 5. szám
A Paulinum ünnepe

Iskolanapot és kápolnabúcsút ünnepelt pénteken, január 25-én, Szent Pál apostol napján a szabadkai Paulinum Klasszikus Püspökségi Gimnázium. Az intézmény az idei tanévben lett ötvenéves, így kétszeres okuk van az örömre — mondta Miocs József, a Paulinum rektora.

Az alkalmi szentmisét Stanislav Hočevar belgrádi érsek, Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök, Fehér Tivadar, az Augustinianum rektora és Miocs József, a Paulinum vezetője segédletével msgr. Orlando Antonini apostoli nuncius mutatta be.
— Szent Pált nem az tette naggyá, hogy a szegények mellé állt, vagy mert maga is sírt a sírókkal,  hanem az, hogy megtartotta hitét — emelte ki szentbeszédében a nuncius. Mint mondta, a sátán játékának tulajdonítható az Istenben való kételkedés. Vigyázzunk tehát, mert bármit is tesz a sátán, azért teszi, hogy elvegye hitünket, mert a hit elvesztésével a reményt is elveszítjük.
A szentmisét követő alkalmi ünnepségen Miocs József, az intézmény rektora szólt arról is, hogy a diákok száma Vajdaság minden iskolájában csökkent, így tehát a gimnáziumnak is kevesebb tanulója van. Valamikor egy osztályba mintegy 30-an jártak, ma az osztálylétszám 15 körül mozog. Előnye is van ennek, hiszen szakgimnáziumról van szó, és sokkal többet lehet foglalkozni így egyénileg a tanulókkal, alkalmuk nyílik tudásuk hiányosságainak a pótlására. Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke a Püspökségi Gimnázium jelentőségéről szólt. Mint mondta, a Vajdaságban szolgáló papjaink szinte mindegyike ebbe az iskolába járt. Azok pedig, akik mégsem léptek papi pályára a gimnázium befejezése után, általában mind a mai napig jelentős szerepet töltenek be a vajdasági közéletben, sőt, Európa–szerte. Ez önmagában is ennek az intézménynek a jelentőségét bizonyítja.
A szentmisén a város és a tartomány, valamint a nemzeti tanácsok, a szabadkai tanintézmények képviselői és más jeles vendégek is részt vettek.
Az eseményen pápai kitüntetésben részesült az iskola két tanára, Léner Balázs matematikatanár és Stipan Stantić földrajztanár.
Az ünnep folytatásaként msgr. Orlando Antonini apostoli nuncius, valamint msgr. Stanislav Hočevar belgrádi érsek a Mária Rádió galériájában megnyitotta a szabadkai fiataloknak a Róma zarándokszemmel — A bizalom zarándokútja a földön című fotókiállítását. 
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..