A Mitchellék a gépek ellen valami elképesztően kaotikus, briliánsan kreatív és egy pillanatra sem unalmas szórakozás, melyet minden korosztály zabálni fog. A ’80-as évek családi, „vakációs” filmjeit idézi, miközben megtalálható benne az összes családi vígjátékos klisé, szó szerint megbolondítva egy nagy adag Terminátor 2-vel.

A mai, modern animációs filmek sok esetben nem tudnak ellenállni korunk társadalmi problémáinak, a kommentárok viszont gyakran mellémennek. Mitchellék esetében viszont olyan jól működik a túlzásba vitt mobilozással és elszemélytelenedéssel kapcsolatos kritika, hogy végig helyeslően bólogatunk majd. A maradék játékidő alatt pedig csak kapkodjuk a fejünket: abszurd humor, hiperaktív hősök, Mad Max-szintű akciójelenetek, gyönyörű szép vizuális megvalósítás.

A rendező, Michael Randa le sem tagadhatná, hogy hatalmas inspirációt nyújtott neki a két évvel ezelőtti sikerfilm, a Pókember: Irány a Pókverzum! Katie Mitchell A Mitchellék a gépek ellen főszereplője, aki amatőr filmesként próbál lelkesen érvényesülni, miközben a szülei, főképp az apja, Rick nem igazán tudja átérezni lánya hobbiját. Katie lelkesen mutatja neki az Ebzsaru legújabb részeit, melyeket ő maga forgatott nem túl értelmes, de annál imádnivalóbb kutyájukkal, akinek később kulcsszerepe lesz a sztoriban. Az apa és lánya között fennálló, egykor nagyon szoros kapcsolat mára megkopott, Katie alig várja, hogy végre lelépjen otthonról. Jön is a jó hír, felveszik a filmes szakra, a családfő pedig úgy dönt, egy roadtripszerű vakációra viszi a flúgos családot, hogy lányukat elfuvarozzák az egyetemre. Anyjuk folyton a szomszéd család tökéletesnek látszó életére irigykedik, Katie öccse pedig él-hal a dinókért. A YouTube-kultúra és a vírusvideók világában azonban valami nagyon elromlik: a legnagyobb közösségi háló atyja, akit történetesen Marknak hívnak, megépíti a gazdáik minden kívánságát leső robotokat, akik egy csalódott mesterséges intelligencia vezetésével öntudatra ébrednek, és úgy döntenek, hogy nemes egyszerűséggel kilövik az űrbe az emberiséget. De még ez az elképzelés sincs ellenére néhány fajtársunknak, mivel, mint kiderül, az egyszemélyes űrtömlöcökben ingyen wifi lesz. A Mitchell család csakhamar szemben találja magát egy gonosz robothadsereggel és a vezérével, akinek a főhadiszállása olyan, mint a Pink Floyd Dark Side of The Moonjának albumborítója.

A Mitchellék a gépek ellen legnagyobb erőssége a vicces gegekben és a kiváló képi világban van, szinte képregényes hatást kelt, sőt számtalanszor kikacsint a YouTube világában jártas generációra. A Sony animációs filmjének készítői végig gyorsítókon lehettek, mert néhol a film már túlontúl is pörgős. Van néhány mindössze egy-két perces jelenet, amikor hőseinken a melankólia lesz úrrá. Úgy éreztem, hogy ezek nélkül mindez egy megállíthatatlan, kétórás sztroboszkóp lett volna, mely még így is egy kissé túl hosszúra sikerült. Ez azonban a legkevésbé sem von le az értékéből. Egy olyan családi film, amelyet kicsik és nagyok egyaránt imádni fognak. Tanulság persze a szülőknek és az ifjoncoknak is bőven akad: a gyerekek tiszteljék a szüleiket, a szülők pedig támogassák a gyermekeik kreatív szárnypróbálgatásait, akármilyen értelmetlennek is tűnnek.

A Mitchellék a gépek ellen április 30-a óta nézhető meg a Netflix kínálatában, ráadásul kiváló magyar szinkront is kapott.

Képek: variety.com