home 2024. február 25., Mátyás napja
Online előfizetés
A K-pop és jeles képviselői
Zvekán Péter
2020.10.30.
LXXV. évf. 43. szám
A K-pop és jeles képviselői

A K-pop, vagyis a koreai popzene immár egy külön kategóriának számít, és nagyon népszerű Ázsiában, az utóbbi időben pedig már a nemzetközi piacon is egyre erőteljesebben van jelen.

A stílus alapjai 1920-ban körvonalazódtak. A trot műfajra vezethető vissza, melyre az enkadalok voltak hatással. A trot a koreai popzene legkorábbi műfaja, az enkadal pedig népszerű japán zenei műfaj, mely a hagyományos japán zenéből gyökerezik, ám a nyugati hatások révén attól mégis elkülönül. Aztán a II. világháború után egyre inkább felszínre került Dél-Koreában az amerikai hatás, így a zenében is. Érezhető volt a ’70-es évek hippi-, a ’80-as évek balladakorszaka, majd mindez egy éles fordulatot vett 1992-ben, amikor megjelent a Seo Taiji & Boys nevű együttes, mely teljesen új alapokra helyezte a koreai zenét, és így létrejött az igazi mainstream popdalok irányzata.

Mára ez egy hatalmas iparággá fejlődött. Sokszor kritizálják is a műfajt, hogy olyan, mintha gépsoron gyártanák a csapatokat. Mert tudni kell, a jelenlegi K-popot főleg az úgynevezett idolegyüttesek alkotják, azaz fiú- és lánycsapatok. Természetesen léteznek ismert szólóelőadók is, hiszen ott van Rain, BoA, Se7en, Jay Park, I Hjori, Baek Jiyoung vagy a mindenki által ismert PSY. Az idolegyüttesekből a legismertebbek a Big Bang, Beast, Super Junior, SHINee, BTS, 2NE1, Wonder Girls, Blackpink. Valamennyiük mögött hatalmas gépezetek állnak, olyan gigakiadók, mint az S. M. Entertainment, a YG Entertainment, a JYP Entertainment vagy a Big Hit Entertainment. Az egész iparág csúnya oldala az, hogy állítólag annyira profitorientált, hogy sokszor nagyon méltatlan szerződéseket íratnak alá az együttesekkel. Ettől függetlenül a K-pop ezerrel pörög, és vannak jó néhányan, akik egyre jelentősebb sikereket érnek el a nemzetközi piacon is. Ilyen például a Blackpink vagy a BTS.

A Blackpink egy 2016-ban alapított lánycsapat, melynek tagjai Jennie, Lisa, Jisoo és Rosé. Mind attraktív, koreai fiatalok, akik konkrétan felrobbantják a koncerthelyszíneket. Színpadi jelenlétük nagyon erős, árad belőlük az energia, és nagyon magas szinten adják elő a koreográfiákat. Nem mellékesen jól is énekelnek/rappelnek, a dalaikban pedig minden van. Több számuk is betört a világpiacra, ilyen például a Kill This Love, de sikerüket az is jól bizonyítja, hogy Dua Lipával is van közös felvételük, mely 2018-ban hatalmasat szólt. Ez volt a Kiss and Make Up.

 

A BTS egy hét tagból álló fiúzenekar, mely 2013 óta létezik. A személyes figyelmemet eddig elkerülte, de az utóbbi időben nagyon nyomul. Olyannyira, hogy 2019-ben kapott egy Grammy-jelölést, és bár 2020-ban jelöléshez nem, de fellépési lehetőséghez jutott a gálán, de nem csak ott. A múlt héten a fiúk bemutatkozhattak a Billboard Music Awards rendezvényén, ami nagy dolognak számít az Egyesült Államokban. Hogy mennyire sikeresek, azt talán a következő adatokkal tudom demonstrálni: 2017-ben csak miattuk érkezett Dél-Koreába minden tizenharmadik turista, 2018-ban pedig az összes külföldi 7%-a. Bizonyos számítások szerint az együttes évente 3,6 milliárd amerikai dollár bevételt termel Dél-Korea számára. Szóval, nem is rossz…

Képek: malaysia-grlk5lagedl.stackpathdns.com, d.newsweek.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..