home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A Hatalom Gyűrűi — első benyomások
Brasnyó Zoltán
2022.09.22.
LXXVII. évf. 37. szám
A Hatalom Gyűrűi — első benyomások

25 millió néző az első 24 órában, több mint 1 milliárd dolláros költségvetés már az első évadra — ez A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi számokban. Az internet népének egy része forrong a szereposztás miatt, a Tolkien-rajongók pedig boldogok, hogy végre egy valódi Középfölde-élményt kaptak.

Az Amazon Prime streamingszolgáltatása, mely egyébként magyar nyelven már Szerbiában is elérhető, nagyobb szeletet követel magának a tortából. A Hatalom Gyűrűi az óriáscég eddigi legnagyobb befektetése. Sőt, ami a tévésorozatokat illeti, minden idők legnagyobb befektetése is. Elon Musk, a Tesla és a SpaceX ura, illetve a modern techpróféta szerint Tolkien forog a sírjában, mert a karakterek sekélyesek és „nem eléggé bátrak”. Ha meg is feledkezünk a tényről, hogy Musk egyik legnagyobb riválisa az egykori Amazon-vezér, Jeff Bezos, és nem feltétlenül értékeli objektíven a sorozatot, még így is el kell ismerni, hogy az első két epizód feszültségépítése végül erőtlenül érte el a csúcspontot, sőt az események inkább a második rész végére kezdtek felpörögni és izgalmassá válni. A párbeszédek egyelőre csak nyomokban idézik meg Tolkien szövegeit, ezek legtöbbje inkább untatott, pedig a magyar szinkron kivételesen pazarul sikerült. Ez azonban még csak két rész, összesen nyolc lesz az első évadban, szóval bőven van még idő a cintányéros katarzisra.


A kép forrása imdb.co

A közösségi oldalak kommentszekcióját így is lángba borítja a fekete tünde, Arondir, illetve a woke-nak tűnő casting, melyre sorra olyan vélemények jönnek, hogy Tolkien eredetileg nem így írta meg A Gyűrűk Ura világát, a mai trendeknek pedig nem lenne joga átformálni az eredeti víziót. Mégis érdemes túllépni ezen, mert A Hatalom Gyűrűi egy valódi, ízig-vérig Tolkient idéző varázslat, melynek koronaékszere egyelőre a szereplőgárdából magasan kiemelkedő Galadriel (Morfydd Clark). Imádtam például a gyapjas lábú lányokat, valamint a törpék városát, Khazad-dûmot, sőt a tündék földjét is — ahogyan Galadriel Szauron elleni, kilátástalannak tűnő, örök küzdelmét, melyet évszázadok óta folytat kitartóan.

Az Amazon sorozata több ezer évvel A Gyűrűk Ura és A hobbit előtt, a másodkorban játszódik. Ha visszaemlékezünk A Gyűrű Szövetségére, beugorhat a jelenet, melyben Elrond elmeséli Gandalfnak, hogy Isildur, aki legyőzte Szauront, végül nem pusztította el az Egy Gyűrűt. Ez azonban egy olyan korszak lezárása volt, amelyről még maga Tolkien is elég keveset írt. Ekkor került hatalomra Númenor, sőt, ebben az időszakban kovácsolták a hatalom gyűrűit is. Mivel a készítők nem használhatták A szilmarilokat vagy a Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről című köteteket sem, ezért a másodkor eseményeinek feldolgozásához kvázi szabadkezet kaptak — azaz egy hosszú, csatákkal és küzdelmekkel teli kor eseményeit sajátságosan dolgozhatják fel. Megjelenik például a szilmarilokat kovácsoló Fëanor (Charles Edwards), akiről eddig leginkább csak a legendákból hallhattunk, illetve az ifjú Elrond is (Robert Aramayo), akinek fontos feladat jutott.

A Hatalom Gyűrűinek látványvilágára, illetve a Howard Shore és Bear McCreary által komponált filmzenékre egyáltalán nem lehet panasz. A rekordköltségvetés jelenetről jelenetre tetten érhető, a legtöbb helyen fel sem tűnik a CGI, minden olyan, mintha a Steve Jackson-féle trilógiát néznénk, vagy akár egy National Geographicra emlékeztető montázst a világ legszebb helyeiről. A Hatalom Gyűrűi mindenképp ígéretes sorozat, melyből az Amazon első nekifutásra mindjárt öt évadot tervez. Amit eddig láttunk, egyelőre nem tűnik hibátlannak, viszont a hátralévő részekben ezeket még bőven lesz ideje kijavítani vagy finomhangolni az Amazonnak.

Akármekkora közhely is, A Hatalom Gyűrűinek köszönhetően a legifjabb generáció is újra megismerkedhet majd Tolkien életművével. Bármilyen középföldés produkció elkészültekor ugyanis szárnyra kapnak a könyveladások: nem véletlen, hogy az Európa Kiadó például újra puhafedeles kiadásban teszi elérhetővé a trilógiát, Göncz Árpád, Réz Ádám és Tandori Dezső míves fordításában. A Hatalom Gyűrűinek egyes epizódjai péntekenként válnak elérhetővé az Amazon Prime kínálatában, magyar szinkronnal és magyar felirattal.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..