A Gucci-ház alapanyaga Sara Gay Forden regénye, mely a filmhez képest jóval szaftosabb, ízesebb és szagosabb, telis-tele kényes részletekkel és kiváló karakterrajzokkal. Ridley Scott filmje valahol félúton van egy B kategóriás musical valószerűtlensége és abszurditása, illetve a komédia műfaja közt. Jared Leto szinte felismerhetetlen a szerepében, Al Pacinót pedig hál’ istennek nem ezen alkotás kapcsán emlegetjük majd ötven év múlva. A Gucci-ház sokkal jobb is lehetett volna. Az előzetesek alapján az év filmjének tűnő mozi unalmas, vontatott és — a sztárparádé ellenére — rendkívül középszerű lett. Scott szappanopera jellegű filmje Az utolsó párbaj című történelmi dráma után jelent meg, azaz a direktor fáradhatatlan időszakát éli. Ez utóbbi film mégis felülkerekedik a Gucci-dinasztia sztoriján. Pedig a nézők mindig ki vannak éhezve az intrikára és a lebilincselő történetekre, az előzetes pedig mindkettőből bőven ígérgetett.

Aki ismeri a divatcég történetét, bizonyára ismeri Patrizia Reggianit is. A hölgyemény hajlandó volt mindent megtenni az anyagi jólét érdekében, ezért az ujja köré csavarja Maurizio Guccit. A férfi olyannyira belehabarodik, hogy apja tiltása ellenére is Patriziát választja. Feleségül veszi, ki is tagadják, majd apósa cégénél kezd dolgozni. Az események láncolatában aztán Patrizia is feloldozást nyer, mivel örökségétől és családjától függetlenül valóban beleszeret Maurizióba. Nemsokára azonban változik a széljárás: a férfit lassacskán visszaterelik a befolyásos família kegyeibe. Patrizia mindent megtesz azért, hogy férje egyre fontosabb tartóoszloppá váljon a Gucci-féle divatbirodalomban. Rodolfo Gucci, Maurizio apja mellett a nagybácsi, Aldo is meghatározó karakter, illetve a fia, Paolo Gucci, aki inkább művészként hivatkozik magára, nyilvánvaló tehetségtelensége ellenére is. A film a családon belüli áskálódás végtelen sorozatát mutatja be, miközben Patrizia egyszeri olasz „keresztanyaként” mozgatja a szálakat. Maurizio apjának halála után magasabb sebességbe kapcsolnak a történések, mi viszont csak a fejünket kapkodjuk majd, lévén a kaotikus történetvezetés és a hősök gyakran érthetetlenül indifferens reakciói nem rezonálnak túl jól a nézők türelmével.

Amit viszont nagyon is eltaláltak, az a jelmezek, a kellékek és a változatos díszletek tarkabarka tárháza: a mondén divatvilág bája és csillogása mindvégig központi szerephez jut, ezért ha a cselekmény szét is esik, és a dramaturgia sem működik, a külcsín egy kissé talán kárpótolhatja a nézőket.

A tavalyi év legjobban várt filmjének előzetese utólag végiggondolva minden izgalmas pillanatot kilőtt, a végtermékbe pedig vajmi kevés maradandó, új pillanatot sikerült beletenni. Lady Gaga ingatag, nem túl következetes alakítást nyújt, Adam Driver viszont sajnálatosan kevés lehetőséget kapott. Jared Leto kaméleonkülseje ellenére már-már ijesztően rossz ebben a filmben. Rajtuk kívül még ott van Jeremy Irons, aki hozza a kötelezőt, ha csak egészen rövid játékidőre is.

A Gucci-ház esetében, ahogyan sokszor a divatvilágban is mondják, a kevesebb több lett volna. Egy rövidebb, tömörebb, de koherens történet is maradandóbb élményt nyújtana, így viszont van egy olyan — meggyőződésem szerint a közönség által nagyon is várt — film, amely sokat markol, de csak keveset fog.

Képek: imdb.com