Rendkívül gazdag pályafutást tud magáénak Gyurcsics Erzsébet, aki pályája során már megannyi elismerésben is részesült, számára azonban a legkedvesebb a Magyar Életfa Díj, amit nemrégiben vehetett át.
Bezdánban született, édesapja hajóskapitány volt, aki Erzsikét is sokszor magával vitte a hosszú dunai utakra, ezért így mondja: Bezdánban és a Duna hátán nőtt föl. Ez a változatos élet természetesen szép emlékeket idéz föl a színésznőben, aki még fiatalon, Bezdánban megismerkedett a színházi munkával. Színpadi jelenetekben lépett föl - a Zsellér fiát Vajda Lajos gyógyszerész rendezte -, Darvas József nagysikerű színművében, a Szakadékban Klárát alakította. Aztán ,,a sors és a nincs' a háború után Zomborba sodorta. Szövőipari szakon tanult, a szakközépiskola befejezése után a Fruška gora selyemszövödében dolgozott, majd a szabadkai Fako gyárba került.
- Jó emberek javaslatára kerültem ideiglenesen Szabadkára, abban a reményben, hogy rövidesen visszajövök Zomborba. Időközben bekerültem a Népkörbe, bekapcsolódtam a színjátszó csoport munkájába. Felejthetetlen idők voltak azok. Amikor színésznő lettem, egy nagy álmom vált valóra. A Potyautas zenés vígjáték címszerepével kezdődött, majd Kálmán Imre Csárdáskirálynőjében léptem föl. Utána következett a Makrancos hölgy. Csodálatos előadások voltak ezek meg az utánuk következők is - vallott pályafutása kezdetéről Gyurcsics Erzsébet.
Egy idő után a topolyai Népszínház hivatásos színésznője lett. Öröme határtalan volt. Topolyán először Krleža Haldoklás című drámájában Madlen Petrovnát alakította. Szép sikert aratott vele, majd nem sokkal később a Bölcsődal egyik női főszerepét osztották rá. Nagy sajnálatára csak néhány esztendeig maradhatott Topolyán, mert megszüntették a színházat. Mehetett mindenki, ki merre látott... A szerződés értelmében azonban szerencsére senki sem maradhatott munka nélkül. Beszélgetőtársunk a Szabadkai Népszínházba került, és így lett a szabadkai Bábszínház tagja. Több mint húsz esztendeig dolgozott ott, ez idő alatt a Bábszínházból Gyermekszínház lett, aminek az alapításában ő is részt vett. Mint a Gyermekszínház oszlopos tagja számos elismerésben és kitüntetésben részesült Zombortól Nagybecskerekig, Versectől Belgrádig. Abból a régi gárdából egyébként már csak Gyurcsics Erzsébet maradt. Sántha Puszta Lajos, Ormai József, Dudás Lajos, sajnos, már mind elmentek...
Harminchét esztendővel ezelőtt: 1972-ben Garay Béla írta a 7 Napban egyebek között a következőket Gyurcsics Erzsébetről: ,,Eleinte csak bábjátékokban vett részt pedig - saját bevallása szerint - addig sohasem látott bábjátékot.' Ebbe a színjátszási stílusba kellett beleszoknia, közben a bábvezetés nehéz és bonyodalmas műveletét is el kellett sajátítania. Ez kitartó munkát igényelt, de ő minden akadályt legyőzött. Hol kislányt, hol boszorkányt, hol királylányt, hol pedig nyuszit, farkast, őzikét vagy varjút és ki tudja, még milyen alakokat kellett megformálnia, elfogadhatóvá tennie. Ez is sikerült. És a nézők, a fiúk és a lányok hamar megszerették a hangját. De a nevét nem tudják. Ez a sorsa a bábszínházi színésznek. Még hosszú évek után is ismeretlen, névtelen marad. A gyermekközönség csupán az általa játszott alak nevére emlékszik.
De ez sem keseríti el. Szíve minden szeretetével alakítja a kis nézők számára a szerepeket és örvend a kicsik örömének, nevetésének és számára a legdrágább hang a kis tenyerek összeverődéséből eredő taps... Valósággal prófétai buzgóság kell ahhoz, hogy a gyermekszínház tagjai apostolai legyenek a nyelvnek, a kétnyelvű színház munkájának és hirdetői az ifjúsági irodalomnak. Ezeknek a derék színészeknek a nevét külön kellene feljegyezni a jugoszláv színházi történelem aranylapjain, mert ezek fáradhatatlan szorgalma, tehetsége, művészete sok-sok ezer gyermeknek csal könnyeket a szemébe vagy nevetteti meg őket. A gyermekek ezreinek nyújtanak élvezetet, kacagással teli örömet - vélekedett Garay Béla.
* Melyik volt a legemlékezetesebb szerepe? - kérdeztük a művésznőtől.
- Legkedvesebb volt a Fekete királynő című gyermekmese, én voltam benne a királynő. De felejthetetlen marad a Lúdas Matyi, a Koldus és királyfi meg a többi darab. Utolsó föllépésem Nagybecskereken volt a Karnyóné című darabban, amit Bambach Róbert rendezésében adtunk elő. Szereplésemért díjat kaptam utolsó föllépésemen. De emlékezetes marad még sok-sok szerepem, kezdve a Csárdáskirálynőtől. Topolyán négy év alatt tíz bemutató volt, öt-hat címszerepet játszottam meg ki tudja, hány epizódszerepet. A Szabadkai Gyermekszínházban is rengeteg darabban fölléptem. Mindez nagyon sok szép emlékkel járt. Szabadkán műsorokat vezettem, rendeztem, sosem ültem ölbe tett kézzel, mint most.. Nem kis dolog természetesen, hogy alapítottam egy gyermekszínházat Szabadkán...
* Merre láthatták Gyurcsics Erzsébet sikeres alakításait Vajdaságon kívül?
- Nagyon sokszor fölléptem Szegeden és környékén, meg Magyarország más vidékein is. A gyermekszínházzal vendégeskedtünk. De jártunk Romániában meg Lengyelországban is. Vajdaság megannyi városában és falvában bemutatkoztunk a közönségnek, de voltunk tíznapos szerbiai körúton is. A szerbiai városokban szerb nyelven szerepeltünk. És Kosovo sem maradt ki. Emlékezetes marad számomra egyebek között az, hogy Prištinában albánul játszottuk a magyar darabot. Fölvették a darabot magnóra albánul, és arra tologattuk a bábukat. Voltunk Zágrábban is, ott első bábvezető voltam, Šibenikban díjat kaptam. Nagyon szépek voltak azok az évek, de hát egyszer mindennek vége szakad...
Jó ideje nyugdíjban vagyok már, és amikor nyugdíjba vonultam, sajnos, elhagytam Szabadkát. Ismét ide, Zomborba kerültem, ahol alig ismerek valakit...
* Igen gazdag pályafutása során megannyi díjban, elismerésben is részesült...
- A Hamupipőkében az Anya szerepének művészi interpretálásáért elismerő oklevéllel tüntettek ki 1970-ben. A vajdasági színházak találkozójának zsűrije értékelte így a teljesítményemet. De a Fekete királynőben a királynőt is úgy alakítottam, hogy a hivatásos színházak elismerésében részesítettek. Négy esztendővel ezelőtt az Újvidéki Színházi Múzeum köszönőlevéllel jutalmazott, de kaptam díjat a szabadkai Gerontológiai Központtól, köszönőlevelet a zombori Berta Ferenc Zsebszínháztól, meg sok más elismerést is. Természetesen mindegyiknek nagyon örültem, de a legrangosabb díjnak mindenképpen a legutóbbit tartom, nagy megtiszteltetésnek veszem, hogy kitüntettek a Magyar Életfa Díjjal.
Visszavonultan élek itt Zomborban. Igaz, fölléptem néhányszor az itteni Berta Ferenc Zsebszínpad Találkozások nevű rendezvényén. Írók műveiből olvastam föl a közönségnek a műsorok keretében. De utána már csak nézőként hívtak meg. Szabadkán műsorokat vezettem, rendeztem, és itt Zomborban is be szerettem volna kapcsolódni a munkába. Ha játszani nem is, de segíteni szerettem volna a rendezésben. Igazán sajnálom, hogy nem maradtam Szabadkán, ahol igazán megbecsültek. Sosem kívánok búcsút mondani a színháznak. Igaz, ez most már csak abban merül ki, hogy figyelem az itteni és a magyarországi tévéadók színházi műsorait. Igyekszem megnézni a számomra kedves darabokat és ezzel fölizésem a régi szép időket, amikor még én is a színpadon voltam.
* Művésznő, szívből gratulálunk a Magyar Életfa Díjhoz, és további jó egészséget kívánunk!