home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A Fehér Lótusz
Brasnyó Zoltán
2023.01.12.
LXXVIII. évf. 1. szám
A Fehér Lótusz

Társadalmi szatíra? Párkapcsolati hideg zuhany? Rejtélyes gyilkosságok története? Mike White 2. évadnál tartó antológiasorozata a legjobb, amit az idén láttam. Pedig szinte semmi sem történik benne, vagyis látszólag semmi különös. Gazdag, fehér vendégek nyaralnak egy idilli, már-már paradicsomi üdülőhelyen, miközben társadalmi egyenlőtlenségekről diskurálnak, követelik a teljes figyelmet és a makulátlan kiszolgálást, illetve úgy dobálják a pénzt, mint a konfettit.

A Fehér Lótusz egy szálloda, azaz szállodalánc: az 1. évad azzal kezdődik, hogy vendégek érkeznek a hotel hawaii központjába, köztük az egykori Stifler mamájával (Jennifer Coolidge, akit öröm viszontlátni annyi év után), egy gazdag örökösnővel, aki önértékelési gondjai miatt sírdogál folyton, majd a masszőrének anyagi támogatást ígér, később pedig megunja, és összemelegszik a szomszéd szobában lakó idős úrral. Ő mindössze egyike a botrányosan gazdag és dölyfösködő karaktereknek, akiket White HBO-s sorozatában láthatunk. Van még itt egy fiatal pár, egy erőszakos és önelégült, elkényeztetett fiatal férj, illetve a milliomos család, ahol apuka ugyancsak önértékelési gondokkal küzd — képzelt betegségei mellett —, lányuk pedig pálcát tör a család kapitalista beállítottsága felett, miközben ő maga is élvezi a vállalkozó anyuka által megteremtett luxuskörülményeket. Aztán ott van a túlmozgásos, perfekcionista hotelmenedzser (Murray Bartlett), aki azt hangsúlyozza, hogy a vendégek mindegyike sznob. Azt hiszik, hogy mindennek ők az alfái és ómegái — ebben pedig szemernyit sem téved.


Képek forrása: imdb.com

Mindjárt az évad elején megtudjuk, hogy gyilkosság történt a hotelben — ezután visszaugrunk az időben, és egy héten át követjük hőseinket. Nem tudjuk, melyikük fekszik majd az első képsorokon látott koporsóban. Ez pedig csak az 1. évad — a 2.-ban már a festői Szicíliába utazunk majd, a Fehér Lótusz helyi szállodájába. Annyit azonban elöljáróban is elmondhatok, hogy nem valamiféle sötét üzelmekről vagy misztikumról van szó, melyek hátterében a szálloda állna. A konfliktusokat a vendégek és a vendégek körül legyeskedő haszonszerzők idézik elő.

A 2. évad még az 1.-nél is jobb, olyan fináléval, amely egyszerre letaglózó és bombasztikus. Újak a vendégek, köztük két házaspárral, akik között folyamatos a rivalizálás, a gyengédség viszont annál kevesebb. Egy olasz—amerikai, szexmániás apa (Michael Imperioli, a Maffiózók Chrisje) fiát és apját hozza el Szicíliába, hogy felkutassák gyökereiket, miközben családjuk a jelenben éppen szétesőben van. Az 1. évadhoz hasonlóan ez is egy, sőt, inkább több halálesettel kezdődik, melyek körülményeire szép lassan derül majd fény, 7 epizód alatt.

Hogy mi a titka A Fehér Lótusznak, és miért érdemes nézni? Mike White eddig tíz Emmy-díjjal kitüntetett sorozata tele van szimbolizmussal, kiváló színészekkel, tapintható feszültséggel, kis és nagy hazugságokkal. Olyan kíméletlenül von be bennünket a nyaraló amerikaiak életébe, hogy hetekkel később is rajtuk rágódunk majd. Mert mindaz, amit látunk, mélységesen emberi és művészi. Lenyűgöző és látványos díszletek között járunk majd, miközben hőseink valódi motivációi lassacskán felsejlenek a tökéletesség mögött. Mindenki azzá válik a végén, amit a leginkább gyűlöl, és ami ellen leginkább ágál.

Egy biztos: A Fehér Lótuszban nincsenek jó emberek. Amíg az 1. évad inkább a társadalmi kisebbségek kizsákmányolásának kérdését járja körül, a 2. már egy nagy ívű színpadi tragédiára emlékeztet. Sablonszerepek helyett hihető karakterek és kiváló zene, már-már hihetetlen, hogy 2022-ben speciális effektusok nélkül, mindössze egy-egy remekül megírt forgatókönyvvel sikerült ennyire érett és aktuális drámasorozatot készíteni.

Mike White pedig már lázasan dolgozik a 3. évadon, melyet remélhetőleg mielőbb láthatunk majd.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..