home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A Dal 2022 – Kialakult az élő show 40-es mezőnye
MTVA
2021.12.17.
LXXVI. évf. 50. szám
A Dal 2022 – Kialakult az élő show 40-es mezőnye

Új műsorvezetőkkel, a jövő slágereivel és rendhagyó zenei koncepcióval várja a nézőket A Dal következő évada. A műfajában egyedülálló dalválasztó műsorban 40 produkció versenyez azért, hogy elnyerhesse „Az Év Dala 2022” címet. Az eseményeket nemcsak a Duna Televízióban, hanem A Dal hivatalos közösségi oldalain is érdemes követni!

Jön A Dal 11. évada

Januárban ismét visszatér az ország egyetlen dalválasztó műsora, A Dal, amelyben a magyar zenéké a főszerep. A mintegy félezer jelentkezőből ezúttal is 40 produkcióra szűkült kínálatban kereshetik a nézők az év dalát. Rengeteg újdonság várja a zenészeket, illetve a Duna Televízió nézőit: a dalok minden adásban élőben hangoznak el, az akusztikus feldolgozások mellett szimfonikus változatban lesznek hallhatók a döntőben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében.

A négy válogatóból adásonként 5, összesen 20 dal jut tovább a két elődöntőbe: 4 produkció a zsűri pontjai alapján, az 5. a közönség szavazataival. Az elődöntőkből 4–4 dal kerül be a fináléba, így 8 dalt hallhatnak újra a nézők, amelyek közül márciusban kiderül, melyik lesz Magyarország slágere 2022-ben. A döntőben a zsűri által legjobbnak ítélt, legtöbb pontot kapott 4 produkcióra lehet szavazni, a végső győztesről idén is a közönség dönt.

 

A Dal 2022 házigazdái

A műfaji sokszínűségéről is híres, élő dalverseny új műsorvezető párossal folytatódik: A Dal 2022 házigazdái Rókusfalvy Lili és Király Viktor lesznek. Mindkettőjük otthonosan mozog az élő show világában. Rókusfalvy Lili A Dal 2020-ban már egyszer levette a lábáról a nézőket, Király Viktor pedig többször bizonyított versenyzőként a műsorban.  A slágergyáros énekes  2012-ben testvéreivel együtt, 2014-ben és 2018-ban szólóprodukcióval jutott a döntőig, és ezúttal Magyarország egyetlen dalversenyének házigazdájaként tér vissza a színpadra.

 

A Dal 2022 élő adásaiba jutott 40 produkció:

Andelic Jonathan - Elhiszem még
Audioshake - Influencer
BariLaci - Elsétáltál
Detti - Mihez Kezdjek
Ekanem - Hideg szél
Erdős Fruzsi - Azt beszélik
Fóris Rita - Olyan szép
GRETA - Igazi kincs
Gubik Petra - Ez van, ez!
Heatlie - Hideg fény
Hegedűs Bori és Tempfli Erik - Anya
Ketch feat. Pink Edvárd - Börtön
Kies - Nem félek
Kijube - Holnap majd elhiszem
Kontraszt - Éberálom
Majoros Csenge - Földöntúli szerelem
MattSet - Most vagy soha
Nova Prospect - Utolsókból elsők
Nyári Aliz - Félóra nyár
Ocho Macho - Lazulj bele
Pádár Szilvia - Kismadár
Palágyi Ildikó - Pillangó
Pankastic! - Hosszú volt a nyár
Phoenix RT  Levegőt!
Pink & The Panthers - Fényes Galaxisok
Prove - Karambol
Ruby Harlem & Roy - Még ma este
Sándor Szofi - 21 Gramm
Solére - Másért
Stage Dives - Bipoláris Egyensúly
Subtones - Nem segít más
Swing à la Django feat. Koszika - Utazás
SwingGirls feat. Niko - Nagy a szívem
The Easy Babies - Szerelem
The Sharonz - Szép más világ
Third Planet - Táncol a Világ
Ya Ou - Zsákutca

Kihagyhatatlan lehetőség a hazai zenei előadóknak

A győztes dal előadója „Az Év Dala 2022”, egyben a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2022” elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, és egy tízdalos nagylemezt is készíthet. A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója gazdagodik a zenei pályájára fordítható nyereménnyel. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegért járó díjat, valamint az Akusztik Dalverseny fődíját.

 Kövesd A Dal 2022-t!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..