home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A Dal 2015 – Jön az első középdöntő
MTVA
2015.02.13.
LXX. évf. 6. szám
A Dal 2015 – Jön az első középdöntő

Lezárultak az elődöntők, így most február 14-én, szombaton már az első középdöntőjével jelentkezik A Dal 2015. A héten is nagyon színesnek ígérkezik a műsor, hiszen olyan nagyszerű előadók dalait hallgathatjuk újra,

mint az erdélyi származású Antal Timi, Csemer BoglárkaBoggie”, a Karmapolis, Mujahid Zoltán, a New Level Empire, a Pankastic!, a Spoon, Szabó Ádám, és Tóth Vera.

Jövő szombaton pedig, a második középdöntőn, Dallos Bogi, Éliás Gyula Jr. ft. Fourtissimo, Gájer Bálint, Ív, Oláh Gergő, az Other Planet, a PASSED, Szűcs Gabi és Wolf Kati lépnek majd fel.

Külön izgalmakat tartogat a nézők és a zsűri számára is, hogy a 18 középdöntőbe jutott indulónak lehetősége van az elődöntőben már megismert dalukat újrahangszerelni. A legtöbb produkció élt is ezzel a lehetőséggel, így könnyen lehet, hogy egy-egy előadó dalára szinte rá sem fogunk ismerni most szombaton.

Mindkét középdöntőben kilenc előadó vesz részt. A zsűri szavazatai alapján a február 14-i fordulóból hárman jutnak tovább a döntőbe, a negyedik fellépő, aki a fináléba kerül, a nézők szavazatai alapján folytathatja a versenyt. A döntő február 28-án lesz, ahol kiderül, hogy ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Bécsben.

A Dal honlapja
A Dal Facebook-oldala

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..