* Természetesen az első kérdés egyértelműen adódik: hogyan kerültél egykor a Hét Napba?

— 1993 júliusában kerültem a 7 Napba, amikor Lackó Ildikó, az akkori szerkesztőségi titkár és példányszámfelelős szülési szabadságra ment. Mivel harmadik gyermekét várta, két évre ment el, és erre az időszakra vettek fel a laphoz. Egy jó ideig honoráriumért dolgoztam, csak utána lettem állandó munkatárs, mégpedig az egykori Új Hét Napban. A lap akkori gárdáját egyébként Gerlovics Szilveszter, Dudás Károly, Orosz Ibolya, Oravec (akkor Apró) Éva, Kis Etelka, Molnár Krekity (akkor Krekity) Olga, Szalma László, Varga Horgosi Ildikó, Szőke Katalin, Szabó Attila, Németh János, Roncsák Alexander és Krekovics Ferenc alkotta. Fontos még hozzáfűznöm, hogy mi a családban rendszeresen vásároltuk a 7 Napot, ezért én is sokat olvastam az újságot. Így névről ismertem az újságírókat. Amikor a 7 Naphoz kerültem, nekem külön élmény volt, hogy az életben is találkozhattam azokkal az emberekkel, akiknek addig csak az írásait olvashattam. Felnéztem rájuk.

* Felgyorsult világunkban manapság néhány évente munkát, munkahelyet, akár országot is váltanak. Sokaknak talán furcsa, hogyan lehet ilyen hosszú időn át egy munkaközösséget erősíteni. Mi ennek a titka?

— A polgárháború időszakában bennem is felmerült, hogy országot váltok, mert a párom, aki jelenleg a férjem, Magyarországon élt, mégis visszaköltözött akkor, amikor a laphoz kerültem. Ettől függetlenül, mint sokan mások abban az időszakban, sodródtam az árral, legfiatalabbként, tapasztalat nélkül kerültem a 7 Napba, és fokozatosan rázódtam bele a szerkesztőségi munkába. Szinte minden munkakörből kivettem a részem, és hét éven keresztül szabadságra sem mentem. Azt pedig, hogy ennyire hosszú ideig ugyanazon a munkahelyen maradtam, nem is érzékeltem, mert többször lecserélődött a lap gárdája, és már a harmadik székházban folyik a munka. A régi városházán kezdtem el dolgozni, majd a szerkesztőség átkerült az új városházára, most pedig a Magyar Médiaházba. Tehát néha szinte úgy éreztem, hogy mindig új munkahelyre kerültem. Sosem fordult meg a fejemben, hogy elhagyjam a lapot, mivel az életem legfontosabb részévé vált. Egyébként lett volna lehetőségem munkahely-változtatásra, de nem mentem el, mert úgy éreztem volna, és még mindig úgy érzem, hogy cserben hagynám a Hét Napot. Mert én ide tartozom, nekem olyan a Hét Nap, mint egy család. Kevesen vagyunk, és ezért hasonlítunk egy családhoz. Sokban eltérünk egymástól, különbözünk, de mégis egybetartozunk.

* A viszonylag nyugodt ’80-as évek után, a ’90-es évek elején kerültél a laphoz. A kezdeti békésebb esztendőket viharosabb időszak követte. A lap két-, sőt háromfelé szakadt. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

— Én éppen azokban a nehéz években érkeztem az újsághoz, amikor egyre bizonytalanabbá vált a jövője. A legelején hol megjelent a következő lapszám, hol elmaradt. A fizetések olyan alacsonyak voltak, hogy sokan, például egyes újságírók az üzemanyaghiány idején benzint árultak. Természetesen nagyon nehezen éltem meg ezeket a hónapokat, éveket. Egy rövid ideig úgy tűnt, hogy az Új Hét Napnál kiszámíthatóbbá válik a jövő, de kilenc hónap után kiderült, hogy az akkori felállással ez mégsem működik. Gerlovics Szilveszter maradt az Új Hét Napnál, és annak elkerülése végett, hogy ne jussunk ugyanabba a helyzetbe, létrehoztunk egy új lapot, a Szabad Hét Napot, ahol szinte minden munkatárs tulajdonossá vált. Ekkor csatlakozott a gárdához Biacsi Antal. Én huszonegy éves fejjel szintén tulajdonos lettem. Nagyon bizonytalan voltam a jövőt illetően, de követtem a tapasztaltabbakat. Úgy voltam vele, hogy az idősebbek tudják, mit csinálnak, és jobb, ha követem őket. Így született meg a Szabad Hét Nap első száma. Alig volt számítógépünk és felszerelésünk, de nagy sikernek éreztük, hogy elkészült az első szám. A nehézségek összetartó kis csapattá kovácsoltak bennünket össze. Egymást segítve dolgoztunk. Így teltek-múltak az évek egészen 2001. január végéig, akkor ugyanis egyesült az akkori két lap, a Szabad Hét Nap és a 2x7 Nap. Mi tizenvalahányan voltunk, a másik szerkesztőségben pedig heten dolgoztak. Ez is egy rendkívül nehéz időszaknak bizonyult. A fizetési keret csak hét ember számára volt elegendő, ezért valójában hét ember fizetését osztottuk húszfelé. A miloševići rendszer végével azonban fellélegezhettünk, onnantól vált némileg könnyebbé a Hét Nap helyzete. Nyugodtabb és kiszámíthatóbb korszak kezdődött.

A Hét Nap egyik élőújsága 1997-ben

* Mi az, amit te személyesen tudtál adni a Hét Napnak, és mi az, amit a lap nyújtott neked hétről hétre?

— Én teljes egészében magamat adtam a Hét Napnak, mivel, mint már említettem is, fokozatosan az életem részévé vált a lap. Megtanultam azt is, hogy az olvasókért vagyunk, és az olvasóknak mindig igazuk van. Azt is nyugodt szívvel mondhatom, hogy sokat kaptam a laptól. Egyrészt a nehéz időszakok igencsak formálják az embert, tartást adnak neki. Így tanultam meg például, hogy nincs olyan, hogy lehetetlen, hiszen mindent meg lehet oldani. Másrészt megtapasztaltam a kollégák szeretetét, barátságát és a kollegialitását. A laphoz való kötődés kapcsán külön kiemelném Orosz Ibolyát. Ő volt számomra az, aki egy személyben testesítette meg a Hét Nap-os anyámat, barátomat, lelki társamat. Aki mindig meghallgatott, megértett, tanácsokat adott. És meg tudott nyílni előttem. A mai napig hiányzik, de sajnos már nem tudom felhívni vagy meglátogatni, hogy egy jót beszélgessünk, és megvitassuk az élet „nagy” dolgait.

* Megítélésed szerint mennyiben különbözik a szerkesztőségi munka az egykoritól, mennyiben más a szerkesztők, újságírók, tördelők és lektorok feladata?

— Amikor idekerültem a laphoz, akkor a számítógépek csak szövegszerkesztőként működtek, és töredékét sem tudták a mai gépeknek. Mindez természetesen a munkát is befolyásolta. Nagyon sokat jártunk terepre és élőújságra. Számos olvasói levelet kaptunk, akkor még postán érkeztek az üzenetek. A régi időszakban egyébként kevesebb írás volt a lapban. Sokszor magyarországi újságokból kellett ollózni, és a tv-újság elkészítéséhez szükséges anyag is postán érkezett. A szerkesztőség munkatársai nagyon összetartottak. Gyakran beszélgettünk, ebédeltünk, esetleg boroztunk közösen. Anyagilag rendkívül nehéz időszak volt, de ennek ellenére szilveszterkor például mindenki hozott valamit a szerkesztőségbe. Egyesek süteményt vagy ételt, mások italt. Azóta persze sok minden másként működik, mivel nemcsak a szerkesztőségi munka gyorsult fel, hanem az olvasói igények is megváltoztak. Manapság már nehezebb élőújságot szervezni, pedig egykor megtiszteltetésnek éreztük, ha meghívtak bennünket valahová.

* Véleményed szerint meddig lesz írott sajtó, meddig lesz Hét Nap?

— Bízom benne, hogy csakúgy mint a nyomtatott könyveknek, a nyomtatott sajtónak is van jövője. Bár kétségtelen, hogy az új idők szava előbb-utóbb kizárólag az online felületekre fogja szorítani a régi idők lapjait.