Szűz Mária születését szeptember 8-án ünnepeli az egyház, térségünkben hagyományosan a doroszlói Szentkúton gyűlnek össze a hívek, a Segítő Szűz Mária Egyházmegyei Kegyhelyen.

— Nemcsak ő született meg, hanem benne és az ő igenére megszületett a Megváltó, megszületett az Üdvözítő is, megszületett az, akinek köszönhetően hordozod te is az ő nevét, és viseljük lényünkön azt, hogy krisztusiak vagyunk — fogalmazott prédikációjába Erhard Róbert újvidéki plébános az előesti szentmisén. — Az Úr lelke nem véletlenül kent fel bennünket. Nem véletlenül választotta ki a Boldogságos Szűz Máriát, egy picinyke, kis, törékeny nagylánykát, tizennégy-tizenöt-tizenhat éves korában. Gondolkodjunk már, testvérek, és nézzünk körül, hogy mire képes ma egy tizennégy-tizenöt éves leányka, hogy milyen döntésekre képes, és mennyire szavahihető az, amit ő ma megígér! Nem szeretnék senkit sem megbántani, de minduntalan arról beszélünk, hogy huszon-harminc éves fiatalok ma még éretlenek a házasságkötésre, éretlenek mindenre, csak egy dologra nem: hogy kivetkőzzenek önmagukból és erkölcsi méltóságukból. És ez a picinyke, kis, törékeny leányka tizenéves korában igent mond az Úrnak. Meg kell említenünk azt, hogy ugyanúgy, ahogy neked és nekem is, illetve minden kedves paptestvéremnek, szerzetesnek és szerzetesnőnek voltak — higgyétek el, és megnyugtatlak benneteket — egészen más terveink, melyek által lehet, hogy sokkal színesebben és díszesebben, élvezetesebben tudtuk volna elképzelni az életet — ugyanígy a Boldogságos Szűz Mária is.

Nem istenkáromlás kimondani, hogy egy nagylányka tervezi az életét, tervezi a jövőjét, mert ezért kaptuk az értelmet, hogy használjuk, hogy általa gazdagítsuk a saját egyéni, családi, közösségi és nemzeti értékeinket, életünket. És ez a picinyke kisleány mutat nekünk utat abban, hogy hogyan lehet Istennek igent mondani, amikor az Ő lelkével felken bennünket és meghív bennünket. Nem azért, hogy neked jó legyen, habár azáltal neked is jó fog lenni, hanem azért, hogy örömhírt vigyek másnak. Ez az út lehet göröngyös, lehet rövidebb, lehet hosszabb, de nem ez az érdekes, bár mi ezzel is terheltek vagyunk, hogy meddig fogok élni, meddig fogok ugyanazon a plébánián lenni, mikor fognak elhelyezni, vagy neked marad-e az a plébánosod, akit kedvelsz, vagy netán az, akit most kevésbé. Mibe veszünk bele, szeretett testvéreim? Hiszen érezzük azt, hogy most, akik itt együtt vagyunk, és lehet, hogy nem akkora számban, mint az előző években, de én nagyon örülök, hogy ennyien itt vagyunk, és a szívünk-lelkünk fájdalmait, örömét, bánatát elhoztuk ide, a kegyhelyre. Mi itt vagyunk azért, hogy egymást bátorítsuk, és tudatosítsuk egymásban azt az Istentől kapott, meg nem fizethető kegyelmet, hogy az Ő lelke nyugszik rajtunk! De könyörgök, és kérlek benneteket, testvéreim, hogy akkor ez legyen már láthatóvá a mindennapi életben! Hogy vegye ezt már észre a világ, hogy bár fogyatkozóban vagyunk, de megtörve nem — remélem és hiszem, hogy megtörve nem —, hogy vagyunk elegendően ahhoz, hogy örömhírt vigyünk minden egyes szegény, igazságra törekvő, vágyó, botorkáló, kesergő emberhez. Mert ahhoz te elegendő vagy, én az én környezetemben, te a tiédben. De nekem terád szükségem van, és neked is rám és egymásra! És nem lehetünk, testvérek, szigetecskék, és azt hinni, hogy a Boldogságos Szűz Mária is egyedül boldogult, és úgy elvolt. Nem volt el egyedül, mert Szent József ott volt mellette, aki ha kellett, éjszaka felugrott, és pakolta őket a szamárhátra, és menekültek és mentek, mert az Úr Angyala álmában ezt és ezt üzente Józsefnek, aki őre volt a Szent Családnak! Tehát őre kell hogy legyek a te életednek, és neked az én életemnek!

A szentmisére várva több zarándokkal is beszélgettem. Ki a szabadtéri oltár előtt elhelyezett padsorok egyikében foglalt helyet, ki a gyógyító hatásúnak tartott szentkút környékén pihent, vagy merült el a lelkiekben.

László Marika (Szilágyi): — Ebben a kegyetlen világban is csak itt vagyunk, kitartóak vagyunk a Szűzanya iránt. Én különben zarándokcsoport-vezető vagyok, és az idén sehova nem zarándokoltunk éppen a koronavírus miatt, de ide Doroszlóra eljövünk. Én úgy gondolom, hogy a Szűzanyához mindenhol lehet imádkozni, még a házunk legszűkebb sarkában is. Én mindenkit arra biztatok, hogy fogja meg a rózsafüzért, és gondoljon arra, hogy itt van velünk, mi meg azokra gondolunk, akik nem jöhetnek, nem lehetnek itt. Azt kívánom mindenkinek, hogy a szívében nyugalom legyen, ez is el fog múlni, minden keresztény ember kitartó, minket a Jóisten erre hívott.

Novics Mária (Kupuszina): — Évek óta visszajárunk. Nehéz ezt szavakba önteni, érezni kell. Tizenöt-tizenhat éve járok ide, megértem rá, úgy gondolom, erre szükség van, felnőni ehhez. Templomba járni, testben-lélekben ott lenni. A vallás és a hit az én életembe erőt, szeretetet, békét, megbocsátást hoz. Ezt a mindennapokban is tudom gyakorolni, már megtapasztaltam. Nehéz volt az út, amíg idáig eljutottam. Pofonok innen-onnan, és akkor rájöttem, hogy tenni, dolgozni kell érte, hogy ezek a pofonok jólessenek.

Makk Árpád (Kupuszina): — Gyalogos zarándokként tettem meg huszadmagammal ezt a 38-40 km-es utat. Tizennégy éve biztosan eljárok ide minden esztendőben, azaz nagyjából tizenhét éves korom óta. Vallásos családban nőttem fel, a bátyámmal érkeztem az idén is, édesanya nem merte bevállalni, édesapám dolgozott, de mi azért eljöttünk. Megfogadunk magunknak valamit, hogy miért jövünk el, aztán megpróbálunk mindenképp eljutni, mindenki a saját keresztjét viszi, és sikerült is eddig letenni minden évben. A járványhelyzet miatt most sokkal kevesebben jöttünk, mint korábban, amikor hetvenen is zarándokoltunk. Meg fogyatkozik is a falu, egyre kevesebben vagyunk.

Doroszlón több őszi kisbúcsút is rendeznek, ezekre várják azokat a zarándokokat, akik most nem tudtak vagy nem mertek ott lenni. Szeptember 13-án lesz a férfiak zarándoklata, előtte szeptember 12-én Szűz Mária Szent Neve, szeptember 15-én Fájdalmas Anya, október 7-én Rózsafüzér Királynéja, október 8-án a Magyarok Nagyasszonya kisbúcsú látogatható.