home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A 81-es számú archívum
Brasnyó Zoltán
2022.02.10.
LXXVII. évf. 5. szám
A 81-es számú archívum

Nyomasztó atmoszféra, nyomokban David Lynch-es hangulat. Január 14-én vált elérhetővé a Netflixen A 81-es számú archívum című horrorsorozat.

Mivel már nem vagyok annyira mai gyerek, és a szívem sem bírja a túlzásba vitt ijesztgetést, csak félve kezdtem el nézni: hiszen sohasem tudhatja az ember, hogy egy mai horrorsztori nem a jump scare-ekre, azaz a hirtelen előugró rémségekre koncentrál-e, hogy ezzel űzze ki a világból a szerencsétlen nézőket. Kellemesen csalódtam, hiszen az öncélú ijesztgetés elmaradt, helyette ez a nyolcrészes széria kellemes borzongást okoz, sőt, sokkal közelebb áll a misztikus thrillerek műfajához, mint a horrorhoz.

Hatalmas adag Blair Witch Project, egy kevéske Mulholland Drive és Lost Highway, kiegészülve Kubrick Ragyogásának hátborzongató folyosóival és nyomasztó hangulatával. Ha azonban pontosabban szeretnék fogalmazni, a found footage alműfajt kell megjelölni, ebben a sorozatban ugyanis egy olyan szereplő kameráján át követhetjük az események többségét, aki maga is rögzít mindent, amit csak lát. Ő Melody (Dina Shihabi szaúd-arábiai színésznő), aki a történet szerint a ’90-es évek derekán tűnt el egy New York-i tömbházban. Azért ment oda, hogy az épület misztikus, okkult históriákban bővelkedő eredetét mutassa be a lakók elbeszélése alapján. Még szinte meg sem érkezik, máris nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a Visser-társasházban senki sem normális: sem a John Smith nevű benga gondnok, sem pedig a kedvesnek tűnő kislány, aki látomásos rohamokat él át. Valami nagyon, de nagyon nincs rendben ezzel a hellyel, Melody, a doktorandusz szociológus valódi indítékai pedig csakhamar ugyancsak felszínre kerülnek. A közösségi teremben kántálva bálványt imádnak a lakók, a zeneszerző hölgy olyan, mint aki magával a sátánnal cimborál, a kedvesnek tűnő, sármos történelemtanár pedig talán a leggyanúsabb mindannyiuk közül. A legirritálóbb a ház fura lakóival kapcsolatban, hogy Melody folyamatosan releváns kérdéseket tesz fel nekik, ők viszont rendre nem válaszolnak neki. Kamuznak, elfordítják a fejüket, vagy csak egyszerűen faképnél hagyják. Azaz mindenki rejteget valamit. A mismásolás és a fene nagy titkolózás egy idő után már-már komikussá válik.

Visszaemlékezésekben, flashbackekben nincs hiány, hiszen A 81-es számú archívum két idősíkon játszódik. A másik főszereplője Dan (Mamoudou Athie), egy New York-i filmarchívum restaurátora, aki a legjobb a szakmájában. A 2020-as években egy bizonytalan céllal működő nagyvállalat felkéri, hogy állítsa helyre a ’90-es években leégett épületben talált kazettákat, a feladat végrehajtásához pedig egy elhagyatott kutatóközpontba kell vonulnia néhány hétre, mivel a szalagokat nem lehet szállítani. Miután Dan beköltözik a végtelenül ijesztő helyre, mely a Ragyogás Szépkilátás Hoteljének torzszülött ikertestvére, elkezdi követni Melody történetét. A szalagok ugyanis egytől egyig az ő kamerájából kerültek ki. Kettejük sorsa majdnem harmincöt év távlatából a jelenben fonódik össze, valamiféle interdimenzionális síkon. Ahogy Dan elkezdi digitalizálni a szalagokat, ijesztő felfedezést tesz: mindjárt a második kazettán feltűnik a régóta halottnak hitt édesapja.

A sorozat legnagyobb erőssége kétségtelenül az a fojtogató hangulat, amelyet teremt. Igaz, a történetben egyre előrébb haladva sorra jönnek az ellentmondások, az érthetetlen elvarratlan szálak, mire pedig a végére érünk, már szinte tétje sincs az egésznek. A feszültséget azonban mindvégig tartani tudja, emellett óriási elismerést érdemel Rebecca Sonnenshine showrunner, hogy nincsenek benne előugrós, ijesztgetős pillanatok. Mégis minden olyan, mintha folyamatosan erre készítene fel bennünket a rendező. Érdekes dolgozatot láthatunk két emberről, akik egyébként súlyos mentális gondokkal küzdenek. Nem sok jó sülhet ki abból, ha éppen két ilyen karakter kerül egy globális összeesküvés közepébe, a szálakat pedig démoni erők mozgatják. A 81-es számú archívum magyar szinkronnal és felirattal nézhető meg a Netflixen.

Képek: netflix.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..