home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A 611-es
Martinek Imre
2019.08.14.
LXXIV. évf. 33. szám
A 611-es

A Schlick, a Weitzer és a Ganz gyárak által egységesen, a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) számára gyártott S típusú villamosmotorkocsi-sorozat 130 járműve 1907 és 1909 között állt szolgálatba.


A református templom előtt (a szerző felvételei)

Az eredetileg 611-es pályaszámú, jellegzetesen barna színű, kéttengelyes és favázas kocsikat, melyek évtizedeken át szóló üzemben járták a fővárosi utcákat, 1961-ben ikerkocsisra alakították át, társával együtt pedig az 1714-1715-ös számot kapta. A kompozíciót a ’70-es években ugyan selejtezték, viszont 1982-ben alkalmanként nosztalgiamenetként volt használatban. „Az ikerkocsi 1714-es része már 1975-ben a Közlekedési Múzeum védelme alatt állt, az 1715-ös pedig végül 1987-re került eredeti, visszaállított állapotba, mely során visszakapta a 611-es számot is, mely napjainkban is közlekedik nosztalgiakocsiként.”[1] A nosztalgiavillamosok időszakos pályára lépésének időpontjairól, illetve körülményeiről az érdeklődők a https://bkk.hu/nosztalgia2/ oldalon kaphatnak bővebb felvilágosítást.


A Szél Kálmán téren

A Széll Kálmán téri pihenőhelyen/megállóban, a Kálvin téri református templom előtt, illetve a budai Duna-parton megörökített álló- és mozgóképes impresszióinkhoz legfeljebb csak egy szakmai linket (http://villamosok.hu/nza/1700.html) tudunk fűzni. Érdemes fellapozni.

 

Pályaszám: 611
Honos kocsiszín: Ferencváros
Jármű típusa: S
Gyártási hely, év: Budapest, Magyarország, 1908
Helyreállítás, felújítás időpontja: 1987
Teljes hossz (mm): 9300 mm
Tengelytáv / Forgóváz csaptávolság (mm): 3600 mm
Max sebesség (km/h): 40 km/h
Engedélyezett sebesség (km/h): 40 km/h
Teljesítmény (LE): 2*37
Szolgálati tömeg (kg): 11000 kg
Ülőhelyek száma (fő): 27
Szállítható utasok száma (5 fő/m2): 55
Forgalomban mikor közlekedett utoljára:  1976 [2]

 


Budáról fényképezve


Külső hivatkozások:

[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/BKVT_S_t%C3%ADpus
[2] https://www.bkv.hu/hu/nosztalgia/611

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..