home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A 2014. évi vb-dal — szeretjük vagy gyűlöljük?
Zvekán Péter
2014.06.18.
LXIX. évf. 25. szám
A 2014. évi vb-dal  — szeretjük vagy gyűlöljük?

Kétségtelen, hogy a futball-világbajnokság nagyon népszerű. Éppen ezért aki csak teheti, igyekszik a legtöbb bőrt lehúzni róla. Elsősorban a reklámszakemberekre gondolok, nem maradnak ki ebből azonban az előadók sem. Már csak azért sem, mert minden vb-nek van egy hivatalos dala, és amelyik előadót, illetve dalt kiválasztják, az automatikusan válik világszerte ismertté, slágerré.

Mindez rendben is volna, ám az utóbbi időben furcsa hangzású dalok voltak a befutók. Emlékezzünk csak vissza Shakira Waka Waka című, igencsak megosztó zeneszámára. Volt, aki szerette, de sokan gyűlölték. Egy röpke felmérésből gyorsan kiderült, hogy a Waka Waka leginkább a gyerekek kedvence volt, s ezt tudva a kicsik közelében nyilvánosan nem is mondtam róla véleményt.

Shakira — Waka Waka:

Nemrég kiderült, hogy melyik lett a 2014. évi vb hivatalos dala. Napjaink egyik legmenőbb, főleg a fiatalok körében kedvelt előadóját, Pitbullt választották, illetve a We are one című dalát. A dolog persze nem ennyire egyszerű. Pitbull a jól bevált módszerrel fokozza a szerzemény népszerűségét: meghívott két vendégelőadót, név szerint Jennifer Lopezt és Claudia Leittét. Ebből a kooperációból nyilván Claudia profitált a legtöbbet, hiszen nemzetközi ismertsége mindeddig igencsak elenyésző volt. A harminchárom éves brazíliai popénekesnő a hazájában a legnépszerűbbek közé tartozik, nyert már latin Grammy-díjat, és valamivel több mint egymillió korongot adott el.

A We are one-hoz természetesen egy „nyálas” történet is dukál. Pitbull a következőt nyilatkozta a dal megjelenésekor: „Megtisztelve érzem magam, hogy Jennifer Lopezzel és Claudia Leittével a foci-világbajnokság dala révén egyesíthetjük a világot. Meggyőződésem, hogy a játék és a zene ereje segít majd egyesülnünk, mert akkor vagyunk a legjobbak, amikor mindnyájan egyek vagyunk (we are one).” Külön köszönet Pitbullnak e csodás gondolatokért!

Érdekes, hogy a dal vegyes érzelmeket kelt az emberekben, pedig neves csapat dolgozott a megírásán: maga Pitbull, Thomas Troelsen, Jennifer Lopez, Claudia Leitte, Daniel Murcia, Sia Furler, Lukasz Gottwald, azaz Dr. Luke, Henry Walter, azaz Cirkut és Nadir Khayat. Ennek a néhány embernek egy olyan dalt sikerült létrehoznia, amelyet bele kell erőltetni az emberek fejébe. A zeneszámot magunktól nyilván soha sem játszanánk le újra. Itt van azonban a média, amely orrba-szájba sugározza, és ez a vb alatt csak fokozódni fog. Voltaképpen megfertőznek bennünket vele — aki ugyanis akaratán kívül legalább hússzor végighallgatta, az előbb-utóbb elkezdi szeretni. Bevallom, én is így jártam, de még emlékszem az első reakciómra is.

Pitbull, Jennifer Lopez, Claudia Leitte — We Are One:

Tetszik Carl Williottnak, az egyik legmenőbb zenei blog szerzőjének a véleménye. Szerinte ebben a dalban Pitbullból túl sok van, Lopezből és Leittéből viszont túl kevés. Ettől függetlenül elismeri, hogy Shakira Waka Wakájához képest lényeges az előrelépés.

Szakmai vélemények ide vagy oda, a dal egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Erről tanúskodik a szerzeményhez készült YouTube-videó megtekintéseinek száma is, amely meghaladta a 75 milliót. Aki pedig már annyira szereti, hogy esetleg megvásárolná a We are one-t, az keresse a világbajnokság hivatalos CD-jét, amelynek teljes címe: One Love, One Rhythm — The 2014 FIFA World Cup Official Album.          

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..