Elgondolkodtató, hogy nem is olyan régen milyen nagy dolognak számított 80 nap alatt megkerülni a Földet, most pedig ott tartunk, hogy hamarosan feleennyi idő alatt el tudnánk jutni a Marsra. A NASA keretében működő program, a NIAC (NASA Innovative Advanced Concepts) arra szolgál, hogy olyan sci-finek hangzó terveket támogasson, mint az oxigén-csővezeték a Hold déli pólusán a közelgő Artemis holdmissziói számára, önnövesztő téglák a marsi élőhelyek felépítéséhez, a Szaturnusz legnagyobb holdjára, a Titánra tervezett hibrid repülő vagy a nemrégiben bemutatott új meghajtás, mely csupán 45 napra rövidítené a több hónapos Föld—Mars-utazás időtartamát.
A vörös bolygóig eljutni csak az egyike a kihívásoknak. A hét-nyolc-kilenc hónapos utazás nagyon hosszú, és ez alatt az idő alatt az űrhajósok végig ki lennének téve a kozmikus sugárzásnak, ráadásként ott van a súlytalanság állapota, ennek köszönhetően pedig az izomzatuk is lecsökken, és károsodnak a szerveik. Ha ezt a több hónapos utazási időt sikerülne lecsökkenteni mindössze másfél hónapra vagy még kevesebbre, sokkal biztonságosabbá tehetné a vörös bolygóra induló küldetéseket az emberek számára.
Az egyik megoldás a fent említett NIAC által is támogatott NTP/NEP (Nuclear Thermal Propulsion — Nuclear Electric Propulsion) nukleáris termikus és nukleáris elektromos hajtás. Ez a terv az egyike annak a tizennégynek, amelyet a NIAC kiválasztott az I. fázisú fejlesztésre. Ahogy a neve is mutatja, a nukleáris-termikus meghajtás (NTP) nukleáris reaktort használ a folyékony hidrogén hajtóanyag felmelegítésére, hogy az plazmává alakuljon, és egy fúvókán átvezetve tolóerőt hozzon létre. A nukleáris-elektromos meghajtás (NEP) eközben nukleáris reaktort használ egy ionhajtómű elektromos meghajtására. Ez elektromágneses mezőt generál, mely ionizálja és felgyorsítja a gázokat, hogy tolóerőt hozzon létre. A tervek mögött álló Ryan Gosse, a Floridai Egyetem hiperszonikus rendszereket fejlesztő programjának vezetője új koncepciójában az NTP és az NEP előnyeit ötvözte, ezenfelül pedig egy hullámrotor alkalmazását is javasolja a reakciótömeg további sűrítésére, ezzel még hatékonyabbá téve a hajtóművet.
Egy másik megoldásként pedig a Rolls-Royce az Egyesült Királyság Űrügynökségével együttműködve új típusú reaktort fejlesztett ki speciálisan a mély űr kutatásához. A szerződést még 2021-ben írták alá, de a részleteket csak a napokban hozták nyilvánosságra a mikronukleáris reaktorról. Ami ezt érdekessé teszi, az a biztonságra való összpontosítás. Minden uránrészecskét több védőréteg vesz körül, így elérve, hogy a reaktor ellenálljon a világűr zord körülményeinek. Ráadásul a rendszer csak akkor indítja majd el a láncreakciót, amikor a jármű már az űrben van, ezzel is tovább csökkentve a kockázatot. Elmondásuk szerint a tudósok és a nagy szervezetek egyre inkább a nukleáris meghajtást vizsgálják az űrkutatás számára. A múlt hónapban például a NASA és a DARPA bejelentette, hogy 2027-ig egy működő nukleáris termikus rakétát épít.
Ám ezek nem az első próbálkozások, a NERVA koncepcióját például sikeresen tesztelték, majd 1973-ban az Apollo-korszakkal egy időben leállították. A 2000-es évek elején a NASA Prometheus projektuma keretében is teszteltek nukleáris meghajtást a hosszú időtartamú űrrepülésekhez. 2005-ben azonban ezt is törölték költségvetési gondok miatt. Reméljük, ezúttal több sikerrel járnak, mivel kétségtelen, hogy a jelenleg használt meghajtási módok nem elegendőek a mély űri küldetések számára.
