home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
75 éves a Muzslai Petőfi Sándor MME
Kónya-Kovács Otília
2022.10.30.
LXXVII. évf. 43. szám
75 éves a Muzslai Petőfi Sándor MME

Jubileumi műsort tartott a hétvégén a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület, mely az idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. Az alkalmi esemény kezdetén Kalapis Sztoján atya áldotta meg a rendezvényt.

Az egybegyűlteket Dobó József, a Muzslai Petőfi Sándor MME elnöke köszöntötte, majd Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke osztotta meg ünnepi gondolatait a közösséggel. Hangsúlyozta, nagyon jó, hogy itt a szórványban is mindannyian kitartanak a hagyományaik megőrzése mellett, és mindig találnak gyerekeket és fiatalokat is, akik tovább viszik ezt a munkát.

Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője kiemelte, nagy öröm, hogy 75 éves jubileumot ünnepelhetnek Muzslyán.

–Látom, hogy sok fiatal van az egyesületben és többrétű a tevékenység folyik, ez bizakodásra ad okot és bízom benne, hogy ezek a fiatalok tovább viszik majd a magyar kultúrát a következő évtizedekben is.

Az ünnepi összejövetelen részt vett Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke is.

A Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület a jubileumi évében, a Magyar Kultúra napján megkapta a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett-díját, továbbá ez év augusztus 19-én, Budapesten átvehette a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat.

Az eseményről szóló beszámolót november 2-ai számunkban olvashatják.

Fényképezte: Zsáki Ervin

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..