2019-et a Magyar Országgyűlés II. Rákóczi Ferenc-emlékévnek nyilvánította annak alkalmából, hogy Rákóczit 315 évvel ezelőtt, 1704. július 8-án választották meg erdélyi fejedelemmé Gyulafehérvárott. Ez alkalomból a magyar kormány felújítja a Szlovákia területén elhelyezkedő borsi kastélyt is, ahol 1676. március 27-én megszületett II. Rákóczi Ferenc. Az emlékév alatt számos eseményt szerveznek a Kárpát-medencében, ezek sorába illeszkedik a kishegyesi és a bácsfeketehegyi előadás is.

A szerző felvétele

A történész a kishegyesi előadása során a Rákóczi-szabadságharc idején lezajlott délvidéki harcokra, valamint az akkori szerb és magyar konfliktusokra is rávilágított. Rákóczinak a Délvidéken nincs akkora kultusza, mint a Felvidéken vagy Kárpátalján, ahol a kuruc mozgalom elkezdődött, de a Rákóczi család is főleg ahhoz a térséghez kötődik. Ott nagy hagyománya van, itt pedig azért nincs, mert itt akkor szinte nem is volt magyarság, hiszen a török háborúban odaveszett. Viszont 1848/49-ben már jelen voltunk, így ezekhez a történelmi eseményekhez sokkal erősebben kötődünk, mint a felvidékiek.

* A Délvidéken vérzivataros időket éltek az akkor itt egymással harcokat folytató kurucok és rácok. Milyen kihatással lehet ez a mai időkre nézve?

— Meggyőződésem, hogy az, ami 1711-ig lezajlott, de nem fejeződött be a rácok és a magyarok között, az valahol ’48-ban és ’49-ben folytatódott, aztán az I. és a II. világháborúban. Rávilágítottam Lipót személyére, aki elhintett egy magot, mely táptalajra talált, és az burjánzott ki belőle, ami, de nem lehet csak az egyik felet hibáztatni, az éremnek két oldala van. Egyszersmind a rácokkal kapcsolatosan tudunk felmutatni olyanokat is, akik tradicionálisan mellettünk álltak. Ilyenek voltak a ruszinok a Rákóczi-féle szabadságharcban, illetve az 1848/49-es szabadságharcban megint kőkeményen kiálltak mellettünk, és ez az a nemzetiség, amelynek nem vagyunk elég hálásak, hogy sosem támadott hátba bennünket. Itt van még a zsidóság is, valamint az 1848/49-es szabadságharcban a bunyevácok is. Ugye a híres 34. zombori zászlóalj, mely a 178 magyar zászlóalj közül talán a legjobb gyalogsági volt. Annak egy szerb nemzetiségű ember volt a parancsnoka, a bajsai származású Stevan Zako, avagy Zákó István, aki alezredesként fejezte be a szabadságharcot, a katonák többsége pedig zombori bunyevác és sokác volt. Erre is van példa, de sajnos Lipótnak ez a politikája globálisan táptalajra talált, tudunk felhozni példákat, hogy a szerbek mellénk álltak, ott voltak a Rákóczi-szabadságharcban is, de édes keveset. Szóval ezért mondtam, hogy Lipótnak ez a jól megfontolt és Habsburg-szempontból érthető politikája, az oszd meg, és uralkodj itt nagyon bejött. Mintha előre látta volna, hogy itt a későbbiekben megint baja lesz a magyarokkal, és akkor jó lesz, ha valakik mellé állnak, például a rác határőrök. Erre idejében fel is lettek készítve, és olyan privilégiumokat kellett nekik adni, amelyek miatt az ő oldalára álltak. És nem így történt a Rákóczi-féle szabadságharcban? De így! És nem így történt ez az 1848/49-es szabadságharcban is? De, naná, hogy így!

A történész kifejtette továbbá, hogy a XVII. és a XVIII. században az itt élő szerbek is rácoknak nevezték magukat, Rácországon pedig az egykori Bácskát kell érteni. I. Lipót későbbi céljai végett számos kiváltságban részesítette az erre a területre érkező rácokat, akiket a magyarok már a török időkből is jól ismertek. Amikor a törökök egy területet el akartak foglalni, akkor elsőként a martalócokat vetették be. Ők nem kaptak sem fegyvert, sem fizetést, sem ellátmányt, csupán a zsákmány lehetett az övék. Minél többet raboltak és pusztítottak, annál több jutott nekik. Erre használták a rácokat a magyar—török háborúk idején a törökök.