a X. században épített székesegyházat a sziget védőszentjéről nevezték el, aki 59-ben Pál apostollal együtt lépett Kréta földjére, hogy a szigetlakókat a keresztény hitre térítse. A leírásban elmondottak szerint Pál tanítványának vállára nagyon nehéz feladat nehezedett, és a krétai pogány hitvilág elleni küzdelme vértanúsággal ért véget. Amikor végül az ortodox egyház révén a kereszténység győzedelmeskedett, az egykori minószi kultúra bölcsőjének védőszentje immár Titusz lett.

Az első pillanatra mecsetformára emlékeztető székesegyház minden részletre kiterjedő történetét meg lehet ismerni, ha az ember 50 centért megvásárolja az erre vonatkozó nyomtatványt. Az egyház által kiadott történelmi összefoglaló, bizony, egy kissé mást mond, mint az említett zsebkönyvben leírtak. Hát ennyit az útikönyvekről!

A szöveget végigolvasva Kréta újkori története is kirajzolódik, hiszen a templom sorsának alakulása megegyezett a szigetével. Ez a tapasztalat igazolta azt a nézetemet is, hogy — ha vannak — nem árt megvásárolni a helyi jellegű nyomtatványokat, és átlapozni őket, hiszen az adatok pontosságát ezek szavatolják. A Szent Tituszra vonatkozó szövegrészből például azt is megtudhattam, hogy nem halt vértanúhalált. Ő volt a sziget első püspöke, s az első adat Kr. u. 49-ből származik. Pál apostolt kísérte ázsiai és európai térítőútjain. Első krétai térítő munkájuk 62 és 63 között volt. Pál ezután továbbment, és Tituszra bízta a szigetlakók végleges megtérítését, ami a Tituszhoz írt leveléből (1:5) is kitetszik.

A korabeli hittérítés körülményei nem ismertek, viszont a későbbi életrajzi feljegyzésekből megtudható, hogy Titusz előkelő krétai családból származott, mely a mitikus knósszoszi királyi családtól eredeztethető. A római prokonzul, Rustillus krétai tartózkodása idején — akinek egyébként rokona is volt — nagy tudásra tett szert, és eljutván Jeruzsálembe szemtanúja lett Jézus megfeszíttetésének és feltámadásának. 

Titusz hittérítő tevékenységének köszönhetően kilenc püspökség jött létre a szigeten. Életrajzírója szerint kilencvennégy éves korában, valamikor 105 körül halt meg, azaz esetében szó sincs mártíromságról.

A VI. században Gortysban volt a sziget keresztényeinek központja. Itt egy fatetejű templomban őrizték a szent ereklyéit. Az arab megszállás után, 961-ben a központ a mai Hérakleionba került, ahol aztán felépítették a Titusznak szentelt hatalmas székesegyházat, s ereklyéit is ide szállították. A történelmi sorsfordulók meg a természeti katasztrófák — az 1508. és az 1856. évi földrengés — a templom épületét sem kímélték. A török hódoltság idején, a XVII. század második felében az ereklyék Velencébe kerültek, és majd csak 1966 májusában jutottak vissza végérvényesen az ortodox egyházba.

Az épület mai külalakja a török időket idézi. Az 1856. évi földrengés után az akkori pasa elrendelte egy mecset építését. Az 1922. évi lakosságcsere után — lám, lám, nem csak Kelet-Közép-Európában voltak lakosságcserék az első világháború befejeztével! — a mecsetet ortodox templommá alakították át, és visszakerült a Titusz alapította ortodox egyház kötelékébe.